Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-02-01 / 2. szám

Ezt a merevséget és mozdulatlanságot szokás feudalizmusnak nevezni. Évszázadokkal azelőtt, kialakulásakor, a feudális rend is természetes rendeződésképpen, a fejlődés következtében, az élet érdekeiben keletkezett. De a XIX. század Magyarországán már bénaságot, életképtelenséget jelentett.

Nyugaton t. i. már megindult a kíméletlen „verseny“ minden téren. Gépesített nagyüzemek termelték az iparcikkeket minél nagyobb menynyiségben: kisebb így a termelési költség. Nőtt a haszon, növelték vele. az üzemet, megint nőtt a haszon — így ment a körforgás, míg egy ügyesebb versenytárs sikere meg nem akasztotta. A földműveléshez is kémiai, biológiai, közgazdasági tudomány kellett már; gazdasági üzemnek tekintette a földjét a nyugati nagy- és kisbirtokos, ő is a haszon növelésére, az üzem fejlesztésére törekedett. Nagytőkések állottak lesben, hogy egy-egy jó ötletet, vállalkozást hitellel lássanak el. A gazdasági szabadverseny természetesen szellemi elevenséggel járt együtt, nem mintha több zseni született volna, mint azelőtt, hanem gyorsabban és többek számára lehetett közvetíteni az emberi gondolatot, mert volt igény minden újdonságra.

A magyar reformkor vezetői épp ebbe a szabad, kapitalisztikus fejlődésbe szerették volna beállítani a nemzetet, kiszabadítva a feudális korlátokból. Széchenyi maguknak a nemeseknek akarta megmagyarázni, hogy érdekük ellen, a magyar mezőgazdaság érdekei ellen van a régi „kiváltság“: az ősiség és az úrbéri szolgáltatások (robotmunka és termények). A magyar ipar fejlődéséért főleg Kossuth tett sokat. A közlekedés megjavítása mindkettejük nagy gondja volt.

Komoly, önálló magyar gazdaságpolitikára azonban csak a függetlenségi harc adhatott lehetőséget. Ausztriának nem volt érdeke, hogy a magyarság gazdasági élete megerősödjék, hiszen eddig gyarmatként használhatta ki az elmaradott országot. A szabadságharc bukása egyúttal ezt is jelentette: nem szabadulhatunk a gyarmati helyzetből, a feudális termelési rendből. Ezért jelentette a magyar nép akkori szimbólumrendszerében a vasút, mint a modern gazdasági élet jelképe, a szabadságot is. Ezért láthatták úgy vágyálmukban, hogy „Alsónyéken megépült a vasút. Megjött rajta Garibaldi, Kossuth“.

*

Tovább is van a nóta értelme. A kiegyezés után megépültek a vasutak. Gyárak is épültek, kereskedő- és bankcégek alakultak. Hivatalosan még a társadalmi különbségek is kisebbek lettek. Látszólag kiléptünk a feudális rendből.

De ez a kapitalizmus nem a mienk volt. Nem a magyarság gazy dasági ereje bontakozott ki benne, hanem az osztrák és a nyugateurópai nagytőke talált itt magának új vadászterületet. Nem a magyar gazdasági élet igényei, hanem a saját zsebük érdekei szerint fejlesztették ki vagy hagyták parlagon az egyes gazdasági ágakat. Külföldre vándorolt a haszon. A vasutak annyira nem az ittlakók kedvéért épültek, hogy némelyik alföldi falu vasútállomásáról látni is alig lehet a falu tornyát. Az volt csak a fontos, hogy a búzát — miegyebet minél könnyebben ki lehessen szállítani az országból. Elsősorban és legalaposabban Ausztria felé épült ki a közlekedésünk, hogy Ausztriának adhassunk, tőle vásárolhassunk, Nyugat-Európával csak rajta keresztül

76