Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-02-01 / 2. szám

Az elsőt a jobbágyrendszer tette lehetetlenné, a másikat pedig az ősiség törvénye. (A nemesi birtokot nem lehetett tartozás miatt lefoglalni, nem volt a kölcsönzőnek biztosítéka, nem vplt tehát hitel, legfeljebb uzsora.) Magyarországon tehát sokkal kevesebbet produkált a mezőgazdaság, mint Nyugaton. Kiviteli lehetőség ezért nem igen volt, belső piac megint nem volt (majdnem mindenki a földjéből élt) — a mezőgazdaságnak tehát nem volt szüksége vasútra.

Eddig még a faluról, mezőgazdaságról beszéltünk — de a város, az ipar az igazi közlekedésfejlesztő erő mindenütt. Hanem nálunk város és ipar sem volt, modern értelemben véve. Városaink olyanok voltak, mint Debrecen, amiről azt írják csúfolódva, hogy a főutcája egy merő nagy pocsolya, azon a pocsolyán végigmegy egy szál palló, ott járnak az emberek. De nem ez a külsőség a lényeges, hanem maga az élet. A modern város egy kisebb-nagyobb vidék gazdasági életének idegközpontja, gyárakkal, nagykereskedőcégekkel, bankokkal. Egyúttal szükségszerűen vasutak és országutak csomópontja, hiszen szállítani kell a nyersanyagot befelé, a készárut kifelé. Egy-egy árucikk előállításához országhatárokon átnyúló üzleti összeköttetések, százféle szakmunkás közreműködése szükséges. (Gondoljunk csak egy autó sokféle fém-, fa-, bőr-, üvegalkatrészére, finom műszereire, stb.) Külön tudomány a gyártásban résztvevő üzemek munkáját összehangolni, észszerűsíteni, a termelési költségeket kiszámítani és mérsékelni.

Gyárnak mondható üzemeink alig voltak a százévelőtti Magyarországon. Nem is lett volna kinek termelniük, ahogy már előbb láttuk. A kisiparosok jelentették az akkori ipart; egészen más volt az, mint a mai. Félig pénzkereső foglalkozás, félig művészi passzió. (Gondoljunk például Mikszáth híres figurájára, Filtsik Istvánra, vagy „Milyen a magyar iparos“ c. novellája hősére.) Csak annyit dolgoztak, amennyi jól esett, de nem is igen tudták volna növelni jövedelmüket, egy-két ügyeskezű ember nem tud sokkal többet dolgozni, mint amennyit szokott. Amit ők készítettek, azon a vasútnak nem volt szállítanivalója. Olt adták el a műhelyben, évenként egy párszor kocsira rakták az egész árukészletet és vásárra vitték. Külföldi modern gyártási eljárások, szerszámok hijját se érezték ezek az iparosok. Apáról-fiúra vagy meslerről-segédre öröklődött a tudományuk, a vándorlegény-rendszer se sokat jelentett, főleg külföldi kapcsolatok terén nem.

A gazdasági és társadalmi élet képéhez illet a szorosan vett szellemi élet képe is. Nem volt fejlődési lehetőség a termelésben, nem volt mozgási lehetőség a társadalomban — új gondolatok számára se volt se igény, se befogadó közeg. Nemcsak az iskolák sanyarú állapota vagy a szellemi foglalkozású emberek kicsi száma mutatta ezt Nyugaton például már szül vonalra és mennyiségre modem könyvkiadói tevékenység folyt, nálunk csak egy-egy mecénás jóvoltából vagy előfizetés-gyűjtés után jelenhetett meg könyv, párszáz példányban, de az is csak szépirodalmi vagy legfeljebb történelmi munka lehetett. Arra külön vigyázott a cenzúra, hogy forradalmi eszméket ne terjeszthessenek a könyvek. Nemcsak emberek nem utaztak, nemcsak áruszállítás nem volt: a gondolatok se közlekedhettek az emberek közt, Magyarország és a külföld közt meg éppen nem.

*

75