Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-01-01 / 1. szám
téséért, az elfecsérelt időért, ha a kollektívnek van bizonyos követelménye. De hiába, megint csak nem értenek meg, és még mindig holmi elkényeztetett,✓munkától mentes iniciatívrol beszélnek.“ (11:293). Ez a kiragadott néhány szó' még úgy mulathatná be Makarenko!, 'mintha feltételezne egy elkényezletett, munkától mentes kollektív iniciatívát. Mintha a kollektívát magát önmagától adottnak tartaná. Akkor persze vitába lehetne szállni vele, még pedig elég könnyű szerrel. Igen ám, de mire ő a fenti kijelentést meg merte tenni, már háta mögött volt a küzdés és harckialakította kollektíva, maga pedig, akkorára már végére ért az alább következő gondolatsornak: Az ember nem tud úgy élni, ha nincs kilátása valami örvendetes dologra. Az emberi élet igazi ösztönzője a holnapi nap öröme. Ez a kilátásban lévő öröm a pedagógiai eljárások egyik legfontosabb objektuma. Előbb meg kell szervezni magát azt az örvendetes valamit, életrekelteni és elérhető közelségbe hozni. Másodszor meg kell állapítani az örömök rangsorát,’ kezdve valami édesség kezdetleges élvezetétől, egészen a kötelességtóljesítés fennkölt öröméig. Minél nagyobb az a kollektív, amelynek kilátásai az egyes ember egyéni kilátásaival azonosak, annál szebb és magasabbrendű az illető egyéniség. JAz embernevelés nem egyéb, mint annak a távlatnak a kiépítése, amely az ő holnapi örömét tartalmazza. (11:232). A holnapi öröm, annak a megszervezése és távlata Makarenko sikerének azok az alkotóelemei, amelyekkel téilutal önmagán, s eposzának alapeszméjét még a kollektíva tényénél is magasabbra fogalmazza meg. A pedagógiai éposz alapeszméjének .a téglái a kollektíva kialakulásának, funkcionálásának és eredményének nem a lényeiből, hanem az előfeltételeiből adódnak. III. Ezek az előfeltételek magának Makarenkonak a titka. Igaz, hogy nem egyedülállón az övé. Mondjuk talán így: Makarenkoé és Zadorové, Buruné, Taranj^ecé az elején, Makarenkoé és a lányoké az éposz közepe táján, Makarenkoé és Ványáé meg Ííorolkové a végén. Az éposz úgy kezdődik, hogy Makarenko pofonvág egy gyereket, szobafogsággal sújt egy másikat. (Csupa lilos gesztus a hivatalos pedagógia szeriül). Úgy folytatódik, hogy megszabadít egy gyermekgyilkos leányanyát leltének szokványos következményeitől, abortuszt enged egy másiknak elsőízben, de szülésre kényszeríti ugyanezt a leányt másodszor. És úgy végződik, hogy a züllésből már kiveckelődött egyik lelep kollektívája magával ragadja az újtelepi gyülevészt. A kis Ványa már együtt masírozik be a diadalmas sereggel, mert ő a könnyebbik eset. Korotkové nehezebb, de tanulságosabb. Ő, mikor a Gorkij-eslen megtudja, ki az a Gorkij és kije 7
