Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-02-01 / 2. szám

kát, magánosán fetrengőkét, kettesével-hármasaval száguldozókét, akik róják az utcákat és szitkozódva vagdalják egymás fejéhez az érveket; hol az egyik kiabál, hol a másik kacag fel gúnyosan. Karikába hasalók fájnak nekem, akiket egyéb téma érdekelt annak idején. A problématudat nem feszítette a hátunk mögé tűnt évtizedekben a magyar értelmiséget, amely a XIX. századközépi problémát a mai napig érlelte, csiszolta, alakította, érvénnyé emelte volna.

Egészen bizonyos, hogy a XX. század csak a Molnár Miklósokban valósult meg hamisítatlanul. De az is bizonyos, hogy a vívódó fiatal tanár viszont a régi kultúrák letéteményese. Sem az egyik, sem a másik emberpéldány kultúrája nem teljes és így átütő ereje sem elegendő. 1919 elején vagyunk. A két jelképi jelentőségű férfi tükrében klasszikusan és intőn mutatkozik az akkori idők tökéletlensége és a mai nap máig kifizetetlen adósságának jóvátételi kötelezettsége. Ha holnapot akarunk, a tegnapnak tudatosulnia kell lehetőleg még ma. Hadd írjam ezt a megcáfolhatatlan tételt dedikációképpen a százesztendős Kommunista Kiáltványnak abba a példányába, amelyet a magyar értelmiség remélhetőleg ezúttal végre-valahára elhelyez vagy a könyves tékájába, vagy — ami még örvendetesebb volna — éjjeli szekrénye könyvtartó polcára, hogy már ma este azt olvassa elalvás előtt, még ha egy kicsit nyugtalanabbakká színesednének is tőle álmai.

Karácsony Sándor

KÉT CENTENÁRIUM

1948 a magyar szabadságharc századik évfordulója — tudja ezt már minden gyerek. De nemcsak a magyar szabadságharcé — s erre jó volna, ha sokat gondolnánk a centenáriumi évben. Már csak, azért is, mert ezidáig jól elsikkasztották előlünk a más népekkel közös szabadság eszméjét. Ügy emlegették, tanították, magyarázták nekünk a 48-as időket, mintha a mi szabadságharcunk valami külön dolog lett volna, csak a miénk, másoktól független. Bántotta is kicsit mindig a fülünket, mikor Petőfit hallottuk a világ szabadságot emlegetni. Nem értettük, mi az. Magyar szabadság — arról tudtuk micsoda. De világszabadság — ez csak olyan páthoszos lelkendezésnek látszott még Petőfi szájából is.

Pedig 48-at az olaszok kezdték még januárban, első forradalmaikkal. A franciák folytatták, azután a bécsiek és csak azután mi. Hol itt, hol ott csapott fel a láng, az országok és népek egymást gyújtogatták. Lengyelek álltak közénk küzdeni. Igen, mert tudták, hogy a

69