Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-10-01 / 10. szám

GEORGE SADOUL: Az atom titka és hatalma. Nem volt hiány Magyarországon atomkönyvekben, hiszen náp-náp után születtek kisebb-nagyobb bros­­surák, melyek az emberek kíván­csiságát és pletykaéhségét voltak hivatva kielégíteni. Hiányzott azon­ban az a komoly könyv, amely nem a jövő atomkorszakát festi, de megírja azt, mi történt az atom­fizikában és mi történt a társada­lomban, hogy az atomfizika eny­­nyire jelentős és lényeges szerep­hez jutott az emberiség életében. Ezt a hiányt pótolja Sadoul kitű­nő összefoglalása. Pontosan meg­határozott irányt tartva vizsgálja a közelmúlt és a jelen eseményeit és így ismerteti meg olvasóit a mai eredményekhez vezető sok ér­dekes kísérlettel. Rendkívül érde­kes végig követni a kutatások tör­ténetét időről-időre, amint a fizi­kusok serege mind az elmélet, mind a kísérlet terén új és új „tankokat“ állít csatasorba a meg­ismerés érdekében. Elméleti téren az első betörést a kvantum-elmélet jelentette, majd az a kvantumme­chanika, melyet Broglie fejlesztett ki Planck kvantumelmélete alapján Bohr, Heisenberg, Löwinger, Di­­rack és mások segítségévei. A kí­sérletek útján látjuk viszont az izotopkutatás problémáit, az izotop­­elválasztás különböző eszközeit és módját, aztán elénk tárul a kitűnő új eszközök sora: az ionizációt mé­rő Geiger-cső, a Wilson-féle köd­kamra, a ciklotron és a betatron, melyek mind közelebb és közelebb vitték az atomok megismeréséhez. Közben elvonulnak előttünk a már előbb említett fizikusokon kívül a nagyszerű Paul Langevin, Pierre Curie és Madame Curie, azután Frederic Jolliot-Curie és felesége és még sokan mások. Munkájuk egymást kiegészítő egységes kollek­tív munka. Kutatásaik eredménye egyenlőre az az atombomba, me­lyet Rutherford, Hahn és Strassl­­mann kísérleteinek’alapján az ame­rikaiak és oroszok előállítottak, amelynek titka azonban megfelelő módon felhasználva a békésen ha­ladni kívánó emberiség fejlődésé­nek útját is jelzi. Mindezen ku­tatások és kutatók mögött állan­dóan ott látjuk a politikusok sere­gét és Sadoul könyve rámutat azok­ra a momentumokra is, melyek eb­ből a. szempontból fontosak és lé­nyegesek. A könyv tehát egységes képet ad nekünk, felfedi az atom titkát, megmutatja az atom hatal­mát, egyúttal pedig bemutatja az embert is, a- társadalmat is, mely az atom titkát felkutatta és így .enged betekintést, vagy csak bepil­lantást a jövőbe. Ez az a könyv, amit el kél! olvasni mindenkinek. Koczkás Gyula MARKEL PRENANT: Darwin (ford. Hahn Géza). Elszigetelt csoportokban gyakran keletkeznek az eddigiektől eltérő, különleges változatok. Ezek lehetnek új fejlődési fok alapjai, de leg­inkább egyszerűen csak elkorcsosodott torzképződmények. A magyar értelmiség elszigeteltségében valóban egészen különleges, de felismer­­hetetlcnségig eltorzított tudományos világkép hordozója volt. A legjobban eltorzított képet kétségkívül az emberi nem kialakulásáról és fejlődésé­ről kapott a „jól képzett“ középosztálybeli magyar ember. Ha vala­hol a darwinizmus istentelen tanai kerülnek szóba, a legtöbben még ma is azzal a kijelentéssel bizonyítják a természettudományokból szer­zett érettségijük megérdemelt voltát, hogy „Darwin valóban minden bizonnyal a majomtól származott, mert különben nem állíthatna ilyen állatságokat.“ Ezen a szellemességen kívül még két megsemmisítő érvet sütnek el nemcsak a gimnáziumi tanárok, hanem még egyetemi pro­fesszorok is. Az első: ha a fajok egymásból fejlődnek, ugyan mitért nincsen tudomásunk a fajok közötti átmeneti lényekről? A második: most a XX. században miért nem keletkeznek új fajok? Ezeknek a ■kérdéseknek a mindenkori felvetése kiváltkép' tudománytalan közép­­osztályunkban rendszerint meg’ is védte a Biblia teremtéstörténetét. A „Tudomány és haladás“ sorozat ezt az elszigeteltségében tragikomi­kussá torzult merev világképet hivatott a külvilág hatóerőivel életre dörzsölni. Számunkra, magyar értelmiség számára általánosságban kül-634

Next

/
Thumbnails
Contents