Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-10-01 / 10. szám

leső hiénákat, tigrist, amint elejti zsákmányát. Máskor meg látom: egy őrült artista • kötélen láncol két hegycsúcs közölt, löbbezér méteres szakadék fölött; a svájci Alpokban, heúokopter ereszkedik le egy párizsi áruház néhány négyzetméternyi tetejére, francia munkások sztrájkolnak, olasz tömegek tüntetnek az amerikánus kormány ellen, elnyomott hinduk és mohamedánok lázonganak India városaiban, látom a Szovjetunió hőseit munkában, hatalmas kohók előtt, zseniális kombájnok kormánykerekénél, különös gépek mellett. Nemrégiben megálltam az egyik pesti utcán egy műhelyablak mellett: különös fények villantak ki az utcára. Benéztem, mi történik?'Egy pinceműhelyben kékes gázláng fölé hajolva munkások üvegcsöveket fújtak s ahogy forgatták az izzó üveget, megmegszakították, majd folytatták a fújást, a gyorsan hűlő üveg különös, bizonyára egészen praktikus célokat szolgáló és mégis művészinek tűnő formákat vett fel. Gondoltam magamban, lám itt van az Ipar egy ága, amit nem lehet gépesíteni, amihez mindig szükség lesz a munkás egyéni ügyességének közvetlen alkalmazására. Rákövetkező héten pedig saját szememmel láttam az orosz híradóban azt a csodálatraméltó, löbb részből összetelt körbenforgó gépet, ami naponként ezrével ;,fújja“ egyetlenmunkás irányításával a szép formájú lámpakörtéket. A gép közvetlenül a kohó mellett áll, karokra szerelt körteformáit a karok benyújtják a kohóba s telerúerik folyékony üveggel. Egyet fordul a gép, a másik oldalon új karok nyúlnak az üvegmasszába, az előbb megtelt formákban pedig azalatt már fúvó- és hűtőszerkezetek kombinációja formálja a körtéket. Negyet fordul a gép, a negyedik fordulat után gyűjtőcsatornákba ejti a kész körléket s az ötödik fordulattal ugyanaz a kar új anyagért nyújtja csápjait a kohóba.

Nem sorolhatom itt fel mind, megcsalt századrészét sem mindannak, amit megmutatnak a világból ezek a filmek. De emlékeztetni akarom még olvasóinkat a közelmúlt háborús híradóira. A bombázásokat átélve, sokáig azt hittük, hogy valamennyien megismerkedtünk ennek a háborúnak minden borzalmával. Csalt akik látták a keleti front tank-csatáiról, a nyugati partraszállásról, csatahajók és repülőgépek csendesóceáni útközeiéiről, a repülők légiharcairól készült felvételeket, azok tudják, hogy amit idehaza átéltünk, minden borzalmassága mellett is eltörpül a harcterek szörnyűségeihez viszonyítva. Meg kell említsem azután még a szovjet ifjúság moszkvai ünnepélyeiről készült pompás színes filmeket: ezek is millió és millió embert részesítettek abban a. gyönyörű látványban, amit ott és akkor látni még a legnagyobb stadionban is százezer ember kiváltsága lehetett csupán. Végül pedig hadd említsem még azokat a filmeket, amelyek megint — az előbbiekhez viszonyítva egészen más irányba — olyan ..tájakra“ visznek el, ahol különben aligha jártunk volna életünkben. Láttam filmeket emberi és növényi sejtek életéről, a szemmel nem látható parányi élőlényekről, láttam, hogv nő a fű. a gabona, hogyan bontja ki szirmait a virág, láttam a melytengeri élőlények, fantasztikus formájú halak, rákok j tengeri csillagok, polipok birodalmát.

Milyen nagyszerűen egészíthetik ki ezek a filmek egyéb lanulmányainkal! A Társadalmi Szemle legutóbbi számában jelent meg Liszenko szovjet akadémikus érdekes tanulmánya a biológia néhány kérdéséről. Ö természetesen elsősorban a maga kutatásainak területéről, a növények éleiéből, a növények természetének megváltoztatását célzó kísérletek tapasztalalaiból gyűjtötte' érveit. Ezek — azt hiszem — minden olvasót meggyőztek arról, hogy a növényvilágban igenis lehetséges a szerzett tulajdonságok átöröklése. Ami azt jelenti, hogy meg lehet változtatni egyes növények természetét úgy, hogy azok továbböröklődjenek és ezen az úton új fajok jöjjenek létre. De az állatvilágot a tanulmány alig érinti s mikor végére értem, felmerüli bennem a kérdés: vájjon a biológia egész területén, az állatok világában is érvényes-« a tétel, mely szerint az egyes élő fajok természete nem örökös adottság, hanem megváltoztatható? A kérdés egyelőre nyitva maradt, de frappáns választ kaptam rá néhány nap múlva, mikor az egyik pesli moziban láttam a moszkvai állatkertben készült „Az állatok ösztöne“ című filmet. Aki csak olvassa,

626