Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-10-01 / 10. szám

Piros borával megint itatott Vármegye bálján jókedvű alispán.

Mindenki támadt, élt és szabadult,

Csak a plebs maradt egyedid a listán.

Cigány is kellett, nótázó diák, üiősbe-üzője aggodalmas gondnak S a velszi bárdok kézbe-csaptanak S pihentető, szép énekeket mondtak.

Egy emberöltőn folyt a dáridó S ékes meséje Toldi hűségének,

Soha egy riasztó, becsületes,

Egy szabadító vagy keserű ének.

Most már orgia és eszeveszett Haláltánc már a nemes urak tánca S dühbe csapott a béres igricek Vesztűk-érző, úr-dicsérő románca.

De künn a dal szabadító s szabad,

Dörgölőzön nem vágyik úri kegyre,■

Most már csakis úgy nem volna remény,

Ha mint tegnap, aljasat elpihenne.

(A fátyol borult: célzás a Deák Ferenc húsvéti cikkében írt szavaira: „vessünk fátyol! a múltra“; az „asztal terült“, a népmeséi „terülj asztalkám “-ru utal; a „fecerunt magnum áldomás“ Anonymus krónikásunk mondása a Magyarország megszerzése utáni nemzeti örömünneprőí; „filoxerátlan“: akkor még nem pusztította el a filoxera a budai hegyek szöllőit; „piros borral itatott az álispán“: népdali átvétel; „a plebs maradt egyedül a listán“Súila római diktátor idejében jegyzékbe — lista — ■ foglalták azokat, akiket megfosztottak vagyonuk tol és jogaiktól.)

E versből az is világosan kitetszik, hogyan ítélte meg Ady a „Deák-i tett“-et: a kiegyezést, s milyen tisztán látta, hogy a kibéküléses, megalkuvásos, pragmatica-sanctiós kiegyezés a Habsburg-házzai a nép bőrére ment és csak az urak jártak jól vele. A kényes jogászi lelkiismeretű, megnemesedett „táblabíró“-típusú Deák Ferenc nem volt a jövő ködébe bele villantani tudó politikus s az idők nagymérvű változásai ellenére is úgy állta a magyar nemzetre másfélszáz évvel azelőtt árulással, erőszakkal rákényszerített államjogi szerződést, mintha azért ő maga vállalt volna személyes kötelezettséget. (Széchenyi az ő éles emberlátásával nagyon találóan így jellemezte naplójában Deák Ferencet: „Pompás okoskodó gép minden isteni szikra nélkül.“) A jövő teljesen igazolta Kossuthnak azt a kasszandrai jóslatát, hogy a Deák áltat tető alá hozott kiegyezés a történelmi Magyarországot katasztrofális pusztulásba fogja dönteni.

A XIX. század utolsó három évtizede óta, nálunk és Európa-szerte sok mindenféle összejátszó kultúraformáló tényező idézte elő azt az általános dekadenciát, amely egy mind fokozódóid) tempójú gazdaságipénzügyi fellendülés védfala mögött bujt meg. A kapitalizmus dőzsölése (aminek ellentétes kísérő jelensége volt a kiuzsorázott társadalmi rétegek nyomorúsága) a régi rend megzavarodásához vezetett, de minálunk a „Deák-i tett“ egy külön kártékonysági többlet volt a történelmi Magyarország aláaknázásában. A habsburgi Ferenc József fel történt kiegyezés az átkok egész sorozatát lódította Magyarországra: a koronázott királynak ismét „legelső magyar emberré“ való előléptetésével szükségképpen együttjárt egy új elhatalmasodása az idő szelleméjiek fittyet hányó szerződőknek: a hitbizományos s egyéb kiváltságé főnemességnek, .a holtkezes főpapságnak,- a vármegyei basáknak és

614