Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-10-01 / 10. szám
— Hát maga ért valamit belőle? Irigylem füleit — mondám kötekedve —, én egy szót sem értek. — Érezni kell azt, urain! — monda haragosan és majd belém veszett, szitkozódva a pecsovicsok ellen. Le voltam fegyverezve. Fanatikusabb emberre találtam magamnál. Meghíttam vacsorára, társaságunkba, a „demokráciádba, egy haltéri korcsmába. ExpediLor és kihordó volt egy újságnál, de azért mi elől ültettük, sőt köszöntöttük s ünnepeltük,, mint legfanatikusabb Kossuth-pártit.“ Megérezték Kossuthon a tömegek, hogy nemcsak leereszkedve ad nekik, hanem aktivizálja őket. S ez sokkal több. A nyomorenyhítés, az adakozás mindig az adakozó fél lelkinyugalmát s főleg biztonságérzetét óvja, az alsóbbrendűként kezelt másik ember vagy osztály felé. Csak akit aktívvá teszünk, azt szabadítjuk fel önmagunk hatalma, gyámkodása alól. Petőfiék, ez bizonyos, itt is tovább mentek Kossuthnái. Ők már az országgyűlés ellen is aktivizálták a népgyűlcst, a nemesség ellen is cselekvésre biztatták a népet. Kossuth a közös érdekekre hívta fel a nép figyelmét: valóban a népé is volt már az az alkotmány, amit a szabadságharcban meg kellett védeni. Kossuth, mint a harc vezetője, az akkori körülmények között elsősorban a nemzet egységét tartotta fontosnak s ezért hibáztatni nem lehet — csak az a kérdés, nem becsülte-e túl az adott helyzetben is a nemesség polilikai súlyát. Egy bizonyos: ha a tömegek politikai aktivizálásának a körülményeiben el is maradt Petőfiéktől, egy velük — s talán a legnagyobb hatású — magának az aktivizálásnak a tényében. Ez pedig a döntő fordulat, a forradalmi lépés a feudális s a demokrata társadalmi rend között: a nép bekapcsolása a politikába. IV. IV. A Kossuth elleni vádakat tulajdonképpen a Kossuth nevével visszaélő kiegyezéskori politikusok magatartása váltotta ki. Ezek tényleg távol estek minden forradalmiságtól s elhallgatták, hogy Kossuth neve forradalmi programmot is jelent. Elválasztották a függetlenség kérdését a társadalmi fejlődéstől, csak a függetlenséget tartották fontosnak, sőt végső esetben még a függetlenségi kérdésben is engedékenységre lehetett őket kényszeríteni az általános választójognak a mumusával. A kiegyezéskori nemesség nem élt a Kossuth állal megmutatott lehetőségekkel, hanem kialakította a gentry-típust: ha kiváltságai nem is voltak, kiválóbbnak, magasabbrendűnek tartotta magát, nem állt a nemzet egyetemének szolgálatába, hanem eltartlatta magát szinekurákban a nemzettel — herék kasztjává lett. A nép egy darabig lelkesedett a „negyvennyolcas“ politikusokért, de aztán rájött, hogy „parasztfogás“-sá züllött már a „nép által“ politikai elve: szoros érdekszövetségbe tartoznak az egymást agyba-főbe szidó ellenzéki és kormánypárti urak. Ezóta lett „úri huncutság“ a politika a nép számára, ezért mert olyan nehezen hozzányúlni a politizálás lehetőségéhez, amikor már megint érdemes lett. Mindezt „a turini remete“ hazájától távol nem is láthatta, nem is segíthetett volna rajta. A tékozlás azonban nem semmisíthette meg Kossuth örökségét, a nevével űzött visszaélés nem homályosíthatja el a szabadságharc Kossuth* 608
