Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-10-01 / 10. szám

bágyság nemzeti öntudata még fejletlen — mint a lengyelekkel tette.

Kossuth mindvégig szimpatizált a nemességgel, de harcolt a kiváltságok ellen. Mint országgyűlési szónok nem egyszer a méltányosnál jobban méltatta a nemesség érdemeit, de ezt kívánta a taktika, hiszen jórészt nemesi gyülekezet előtt beszélt. Vigyázott a nemesség harcikedvének a megóvására, pillanatnyilag a nép érdekeinek rovására is, de ezt reálpolitikai érdekek is követelték a szabadságharc felelős vezetőjétől, hiszen a harchoz szükséges eszközök — a feudálizmus örökségeképpen — tekintélyes részben a nemesség kezében voltak. A nemesség melletti ilyen kiállások tehát nem változtatnak Kossuth magatartásának fővonásáh: összetörte a nemesi kiváltságokat s egyúttal a nemesség szerepéről való régi elképzeléseket, és egészen új utakat mutatott a nemességnek a jövő felé. Forradalmi változást jelentett tehát az ő munkássága és iránymutatása — a nemességre nézve.

♦ *

De forradalmár volt Kossuth a néphez, a volt jogtalanokhoz való viszonyában is. Hogy tényleg az volt. azt hallatlan népszerűsége is sejteti. Nem az a népszerűség persze, amit a fűzfapoéták, hordószónokok és bankettező urak frázisai jelentettek, hanem az a mélységes bizalom, amit a legnyomorultabb, legelhagyatoltabb tömegek mutattak iránta. Hiszen „Kossuth apánk“ nevét ismerte és ismeri az is, aki egyetlen más hőséről nem tud történelmünknek, iskolába se járt, olvasni se tud, nem hathatott rá az úri politika, az ösztönei irányítják. Ennek az ösztönös tiszteletnek kell, hogy valami tárgyi alapja is legyen.

Tárgyi alapját elvben megmutatja az a tétel, hogy a szabadságharc társadalmi fejlődésünknek is előfeltétele volt. szabadságharcunk vezetője tehát társadalmunkat is előre vitte a fejlődés útján. Ennek az igazságnak két konkrét megnyilvánulását szeretnénk most megmutatni, a hadseregszervező Kossuth és a népszónok Kossuth alakjában.

*

Szabadságharcunk kezdetét, a Béccsel való szakítást hivatalosan az a tény jelenti, hogy a lemondott Batthyány-kormány helyébe a Kossuth vezetése alatt álló Honvédelmi Bizottmányra bízta az országgyűlés az ország vezetését. Kossuth így hivatalosan is vezetője lett a függetlenségi harcnak. De már előzőleg, pénzügyminiszter korában is ő irányította a honvédség szervezését, ő küzdötte ki, hogy egyáltalán megalakulhasson a honvédség.

Azért kellett honvédséget szervezni, mert a hazánkban állomásozó csapatok hivatalosan a magyar kormány alá voltak ugyan rendelve, de a magyar kormány nem számíthatott rájuk, mert idegenek voltak a katonák is, a vezetőik is. Ez volt a Habsburg-politika egyik alapelve századok óta: az egyik elnyomott népet a másik elnyomott nép fiaiból való katonák őrizzék. Ahogy a magyarságra német, cseh, morva katonák vigyáztak, a magyar jobbágyot — kötéllel fogva — az olaszok, lengyelek elnyomására használta a Habsburg-uralom. Itthon csak a nemesség katonáskodhatott (utoljára 1809-ben); attól nem féltek a Habsburgok, mert nem jelentett komoly katonai erőt s különben is — előjogai védelmére — érdekszövetségben állt velük. Maga a magyar nép a maga védelmére évszázadok óta nem foghatott már fegyvert; a török időkben a magyar végvári katonaságot tudatosan züllcsztette szét a

606