Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-10-01 / 10. szám

Kossuthék munkája tehát sok negatívumot jelent a népi demokráciáról (mégcsak nem is a szocializmusról) való jelenlegi fogalmainkhoz képest.

Szélsőségesen elvont idealizmus volna viszont sommásan elítélnünk ezért a 48-as politikusokat vagy személyesen Kossuthot. A történelem eseményeit csak az illető kor viszonyaihoz mérve érthetjük és értékelhetjük helyesen. Eleve megállapíthatjuk tehát: 1848-ban nem az volt az ország vezetőinek a hivatása, hogy népi demokratikus átalakulásig vigyék a régi rend ellen irányuló mozgalmat. A feudális rend helyébe először mindenütt polgári rend lépett. 1848-ban még csak a francia munkásság tudta komolyan — bár végeredményben sikertelenül — megkísérelni, hogy túllépjen a polgári demokrácia keretem. Nálunk, ahol a feudálizmus még ereje teljében volt, a 48-as polgári átalakulás eredményeinél többet nehezen lehetett volna akkor elérni. Csak polgári forradalom lehetett a 48-as átalakulás, nem több. Éppúgy történetieden gondolat volna ezért lereakciósozni Kossuthékat, mint ahogy történetietlen volna 48 vívmányaival lezártnak tekinteni a magyar társadalom fejlődését s nem ismerni el, hogy a polgári forradalom programja ma már elavult és sokkal többre van szükség.

Ez azonban még csak az ellenforradalmiság vádja ellen védi Kossuthot. Azt nézzük most meg, hogy mennyiben volt tényleg forradalmár, hogyan vitte előre a magyarságot a ma is aktuális feladatok felé? Itt már Kossuthról egyénileg kell beszélnünk, nem a szabadságharc politikusairól általában, hiszen köztudomású, hogy politikustársai közül Kossuth ment legmesszebb a demokratikus átalakulás felé. Az országgyűlésen s a minisztertanácsokon elsősorban ő küzdötte ki — társai ellenzése vagy passzivitása mellett —, hogy 48 társadalmi vívmányai törvényes formát kaphassanak.

*

Az érdekegyesítés elve emeli Kossuthot korának többi nemesi politikusa fölé: „a népnek a nemességgel érdekben, érzelemben egyesülése“ képezi szerinte „hazánk jövendő biztos létének alapfeltételét“. Pedig Kossuth is nemesi politikus volt, nemcsak származására nézve volt nemes. Azt vallotta, hogy a nemesség a jövőben is hivatott az ország vezetésére, mint a legműveltebb, politikailag legfejlettebb része a nemzetnek. De ez a fajta „nemesi“ politika mégis forradalmat jelentett az előzőhöz képest. Addig „magyar nemzet“ és „magyar nemesség“ egyet jelentett; önmagát tekintette nemzetnek a nemesség. Kossuth nagy érdeme, hogy tudomásul vette az élet tényeit, belátta ennek az elképzelésnek tarthatatlan elavultságát s levonta a konzekvenciákat. Különösen az 1846ns galíciai események tették világossá a helyzetet: a lengyel nemesség felkelését a galíciai — főleg ukrán — jobbágyok segítségével törte le ekkor a bécsi kormány. Kossuth határozottan hirdette, hogy a nép már politikai tényező s egyre erősebbé válik. A nemesség tehát kiváltságait semmiesetre sem tarthatja meg, magyarságát és puszta létét pedig csak akkor, ha az egész, a népet is magába foglaló nemzet szolgálatába állítja képességeit. Ellenkező esetben Bécs a magyar és nemzetiségi jobbágyok segítségévei éppúgy elbánik a magyar nemességgel — s így végeredményben az egész magyarsággal, mert a job-III.

605