Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-10-01 / 10. szám

lett pedig akkor már 900.000 földtelen zsellércsalád élt Magyarországon: ezek anyagilag továbbra is ki voltak szolgáltatva a földesuraknak, mint leendő bérmunkások. Ráadásul a márciusi törvények hagytak még valami maradékot a feudális terhekből. (Zsellérek házhelyének és irtványföldeknek az úrbére, szöllődézsma, kocsmáltalási és halászati jog, stb.) Ehhez járult a „különözés“ kérdése miatti évtizedes elégedetlenség. A magyar nagybirtokosoknak ugyanis a napóleoni háborúk óta igen jól jövedelmezett a gabona-, állat- és gyapjúkivitel', elkülönítettek hát majorságuk számára a jobbágytelkekből és a jobbágyokkal közösen használt legelőkből egyre nagyobb darabokat. A jobbágyfelszabadítás után azt hitték az évtizedek óta hiába perlekedő parasztok, hogy végre megkapják a jussukat, visszavehetik a jogtalanul elvett telkeket és legelőket. A kormány azonban mindennél fontosabbnak tartotta a jogrendet, elfojtotta a földvisszaszerző és földosztó mozgalmakat, felakasztatta vezetőiket. Ugyanígy megfékezte a pesti munkásság bérköveteléseit is. A radikális értelmiségi mozgalom vezetőit, a márciusi ifjakat maga Kossuth intette le erélyesen, hogy biztosítsa az országgyűlés vezető szerepét a pesti néppel szemben.

De nemcsak a törvényes rend őrzésében, hanem a törvényhozó munkában is megmutatkozott a kormány politikájának nemesi jellege. Két nagy belpolitikai feladata volt a 48 nyarán összeült országgyűlésnek. Elintézni a földesurak kárpótlását az elvesztett úrbéri jövedelmekért és felszámolni az úrbériségnek még épségben hagyott maradványait. Hosszas viták folytak a felől, melyik kérdést tárgyalja előbb az országgyűlés; a nemesség vagy a nép követeléseit intézze-e ei először. A többség természetesen a kárpótlás elintézését tartotta sürgősebbnek (hiszen a képviselők jórésze birtokos nemes volt) s maga Kossuth is melléjük állott. Hangoztatta, hogy a nemesség nagy áldozatot hozott, mikor önként mondott le előjogairól, meg kell hát becsülnie a nemzetnek a nemességet. S a szabadságharcnak a nemesség a fő támasza, nem szabad elvenni a kedvét. Táncsicsék hiába mondogatták, hogy a nemesek nem nagylelkűségből, hanem a parasztforradalomtól való félelmükben mondtak le kiváltságaikról, hogy évszázadokig jogtalanul élvezett haszon elmaradásáért nem jár még külön kárpótlás s főleg, hogy a nép kedvét sem szabad elvenni a szabadságharctól. Kossuth állásfoglalása biztosította a kármentesítés-párti többség győzelmét és az alsóház valóban a kármentesítés ügyét tárgyalta le először — bár végrehajtani azt sem volt már idő. Az úrbéri kérdések teljes elintézése pedig végkép elmaradt, a katonai események miatt.

A 48-as törvényhozás tehát csak a rendi különbségeket szüntette meg (eltörölvén a születési előjogokat), de nem nyúlt az osztálykülönbségekhez. A jogrendre hivatkozva sértetlenül hagyta a kiváltságosaknak feudális jogaikkal szerzett vagyonát s anyagilag kiszolgáltatta nekik a feudális jogfosztottság folytán vagyontalanul maradt alsó osztályt. Jogilag is az osztálykülönbség lépett a rendi különbségek helyére: a márciusi törvények a politikai jogok legfontosabbikát, a választójogot cenzushoz kötötték (300 forint értékű ingatlan vagy évi 100 forint jövedelem), csak a magasabb iskolát végzetteket mentve fel ez alól. A kétkezi dolgozók legnagyobb részét tehát nyíltan kizárták a ..népképviseleti“ rendszerből.

604