Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-10-01 / 10. szám

<

A másik meg az. hogy saját összeszövődöttségében tárja fel a világot, nem pedig a mi széttaglalásunkban. Sok könyv a kezébe került

— írja —, de egyetlen olyanra sem akadt, mely a világról, mint összefüggő egészről beszélt volna. S minél idősebb" lett. annál nehezebbnek látszott neki a különálló dolgokból, mikről tudomást szerzett, valami teljeset összeállítani (8. o.). „Később, mikor befejeztem a középiskolát

— folytatja — és egyetemi hallgató lettem, azt gondoltam, az egyetemi tantermekben, könyvtárakban rátalálok arra, amit keresek. Ezt gondolták társaim is." kik velem együtt kerültek egyetemre. Elkerültünk egymástól, más-más egyetemi karra, mintegy a világ különböző országaiba. Egyik a növénytan, másik a fizika tanulmányozásába kezdett, a harmadik matematikus, a negyedik történész, az ötödik vegyész lett. Tapasztalt mindegyikünk sok érdekeset a maga birodalmában, azonban a világot a maga összefüggő egészében meglátnunk — világkörüli utazást tennünk — nem sikerült egyikünknek sem.“ (8—9. o.) A látszólag részekre szakadozott, de valójában egésszé sajtolódó világ megpillantásának gyermekkorától fogva benne nyugtalankodó vágya irányította figyelmét a dolgok ö s s z e sző vő d ö t tségé re. a világot keresztül-kasul hálózó összefüggések meglátására.

A könyv művészi értéke viszont abban áll, hogy írójának páratlan a megérzékítő készsége. Nem elvontan, az űrben lebegő elvként mutalja be a törvényszerűségeket, hanem a valóság megnyilvánulásaiban szemlélhetőcn. Mégsem szemléltető példák csupán e megnyilvánulások az elvont elvekhez, mert ez utóbbiak éppen azok sokaságából fejlenek ki. Cicoma nélkül való mindennapiságában rajzolja elénk a valóságot, úgy, hogy kikívánkozik belőlünk a kérdés: mi itt a megérzékítés műve, hiszen bárki így látná, mert így tűnik elénk. Igen, csak nem látná belé azt a múltat, melynek következtében ilyenne lett a jelenben, se azt a jövőt, melyet jelene magában rejt: a sivatag most puszta, egykor legalább némely része volt termékeny, valamikor meg egészében is termékeny lehet. Vagy egyedi elszigeteltségükben nem fedezné fel a valóság dolgainak szerteágazó kapcsolatát s visszariadnia az ily merész szemlélet papírra vetésétől: „Valahol Iíözépázsiában forrón tűz a nap a homokra és távol ezektől a vidékektől — Szamara alatt, a Don mellett, sőt Ukrajnában is — elszárad a búza és a kertekben hervadoznak a fák“ (41. o). A világfolyamatnak és a világegyetemnek betelátása a világ legkisebb parányába, mely oly probléma nélkül valónak tetszik — már azért is, mert megszoktuk — ez óvja meg a hosszas elméleti fejtegetésektől s a gondolatok bonyolult sora helyett a képek színes sokaságát zúdítja ránk. Számára az afganisztáni városok piaca múzeum, „hol a tárgyak nem üvegszekrényekben fekszenek, hanem egyenesen a földön hevernek. Dinnye- és gránátalmahalmazok, hagyma., sárgarépa-, borsó-, cukorrépa- és retekhalmok — mindezek ritka példányok, melyek alapján a történelmet lehet tanulmányozni“ (30. o.). S a rozs érdekes ..pályafutását“ a kabuli vásár ..múzeumában“ tanulmányozza. Nem minden észtornánál meggyőzőbb bizonyíték például az az egyszerű kép, melyet a Szolka folyócskáról fest? Néhány hónapot töltött ennek közelében a forradalom előtt. Százszáz lépésnyi távolságra egymástól öt malom volt ezen a folyón s abban! öt szakállas, rosszkedvű molnár. A vízzel az rendelkezett, akié a legfelső malom volt s ha kedve szottyant, elzárta a gátat, ha meg úgy tetszett neki, hát kinyitotta. Mikor pisztrángot akart fogni vagy kaszálni akart a folyócska árterületén, leengedte a vizet. Ilyenkor aztán morogtak, méltatlankodtak az alsó molnárok, mert karbatett kézzel kényszerültek ülni, nyakukban a munkával. Az öt molnár sehogysem tudta összeegyeztetni érdekeit s felosztani a folyócskát. — Igv a könyv egyes részeinek „elbeszélés“ jelzése az írás természetéből folyik s korántsem szenvelgés, ugyanis mint a film pergő kockái történetté, az egymást érő képek elbeszéléssé kerekednek.

Hogy egy természettudós műve egyszerre szép is. igaz is. ez csak úgv lehetséges, ha a művészet és tudománv közt nem húzódik kínai fal. Pedig e tévhitet valósággal belénksulykolták.

601