Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-10-01 / 10. szám

következő sürgönyt küldi főnökének: „Azonnal össze kell hívni az összes szakembereket együttes tanácskozásra.“ (135—6. o.).

Az így elénktárt természettudomány izgalmas, mint életünk legdöntőbb pillanatai. Érezzük, hogy a saját bőrünkre megy a játék, a tanítás érdekes, mert érdekünk ellenére ágálnánk, ha nem fogadjuk meg. Létérdekünk ellenére. '

Az első és a második kérdés — mi a titka annak, hogy e könyvet olvasva a művész is elismeri szépségét, a tudós is helybenhagyja igazságát — szorosan összefügg s így „bokrosán“ próbálom oldozgatni: hogy lehet, hogy e „népszerűsítő“ természettudományi mű az igazra is rálel és a szépet sem csorgatja el?

Iljin szempontja oly törvényszerűségekre vet világot, melyeknek érvényét eddig még nem fedték fel előttünk e téren, ebben rejlik munkája tudományos értéke. A mindenek mozgása s összefüggése elvének állandó szemmeltartásával jut el eredményeihez.

Talán senki sincs, aki ne borzadl volna gyermek, de még felnőtt korában is a „csatornák, öblök, félszigetek, növények, népek és államok“ (7. o.) végehossza nincs sorától s ezeknek egyhangú leírásától. Mindezek vannak a térben, mint ahogy állnak a könyvek a polcon, mozdulatlanul, ^állapotszerűen — mi pedig mozgunk az időben. Tevékeny élők lévén, azt gondoltuk, hogy a holtak megmerevedett világa ez s nem találtuk meg a kapcsolatot önmagunk és a földrajz, természetrajz tudományai között, jóllehet ezek tárgyai: a hullámzó, zuhanó, örvénylő vizek, a felszíni formájukban egyre módosuló szárazok, a magból kelő, szeretkező, termő, pusztuló növények, a mindennapi foglalatosságukban sürgő-forgó népcsoportok, a születő, viruló s elhaló államok oly közel állnak hozzánk, kik szükségképpen ennek a mindig változó világnak vagyunk lakói. A vetítőgép működött hát rosszul, elsikkasztván azt, ami a leglényegesebb, hogy t. i. a létezők minden fajtája mozog az időben. Iljin fényképfelvétele hű. Észretérít, hogy a térben levő világ csalóka látszat, az igazi valóság az időben történő világ s térbeli léte csak egyik szakasza időbeli történésének. Az ötödik elbeszélés első fejezete, az „Élő térkép“ című, fogalmazza meg ezt a leghatározottabban. „Élő fénykép az már van: a mozi. De élő térkép, az még nincsen. De ha volna ilyen élő térkép, különös dolgókat vennénk rajta észre. Amerika szemünk láttára szép lassan felemelkednék helyéről és Ázsia irányában kezdene úszni — a Nagy Óceánon keresztül. Nem nagyon gyorsan úszna, évenként mindössze három métert, vagy körülbelül ennyit.“ „ ... Észrevennénk, hogy a tengerek nem maradnak változatlanul, változtatják vonalaikat, mint a tányéron a víz, ha a tányért mozgatják.“ „... A hegyekről lefutó folyók hegyeinket szemünk láttára homokszemekre zúznák és a tengerbe vinnék.“ ,,... A hegyek fokozatosan mind alacsonyabbá és alacsonyabbá válnának, a völgyek pedig mind szélesebbé és szélesebbé. A hegyláncok részekre szakadoznának. Végeredményben a hegyvidék helyett síkságokat látnánk.“ ,,... Maga a földkéreg sem volna ezen az élő térképen mozdulatlan. Egyes részei felemelkednének, mások elsüllyednének.“ ,,... Még gyorsabban szemünk láttára mozognának a földön az erdők, a sztyeppék és a sivatagok. Az erdő a tundrák leié, a sztyepp észak felé haladna a távozó erdők nyomában, a sztyeppre pedig a sivatag támadna.“ ,,... A fiatal folyó szemünk láttára építené ki medrét, mint ahogy az ember építi a csatornát.“ (108—112. o.) Az örökmozgás e tényét hallgatólagosan a tudomány régibb művelői is elismerték, de — bár alapvetően fontos — mégsem erre a törvényre csomózták rá ismereteik szétfutó fonalait. Például a fizikai és emberföldrajz, mely kutatásuk alfája s ómegája kellett volna legyen, háttérbe szorult s a leíró földrajz, amire elég lett volna alkalomadtán kitérni( nagy jelentőségre tett szert. így aztán az állapot látszott öröknek, mely pedig pillanatnyi, egy percenete annak a folgamatnak, mely pillanatnyinak tűnik feí, pedig örök és statikába merevült az, ami dinamika. Énnek .tudatosítása az egyik érdeme szerzőnk tudományos szemléletének.

III.