Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-10-01 / 10. szám
lobban' asszanak; a szórakozás heréinek tevékenysége azonban érdeknelkülinek tetszik — nein kell arcuk verejtékével keresniük a mindennapi kenyerüket s így hamibeq foglalatoskodnak, arra pusztán élvezetből adták fejüket. E kevesek zokon veszik, ha a sokak visszautasítják legválasztekosabb szórakozásukat, a művészetet és tudományt. Pedig hogy így viselkedjenek, az a dolog természetes rendje. Az uralkodóréteg ugyanis fennen hirdeti, hogy művészete és tudománya értékét éppen érdek nélkül való volta adja meg s így magától értetődő, hogy a szolgák osztálya mint érdekébe nem vágót kiköpi a szájából, mikor alkalma nyílik nagy néha belekóstolnia. (Az „érdek“ szón továbbra is a legzsarnokibb létérdeket értem.) így lelt a kiválasztottak szemében „érdekes“ művészet és tudomány a csordanép között „unalmas“-sá, így tűntek ki azok műveltségükkel és hanyatlottak emezek müiveletlenségbe. E fejtegetések — a bajmegállapítás — után következik a gyógyszerajánlás, a vizsgálódás eredménye: csak akkor válik majd műveltté a nép, ha olij művészettel és tudománnyal ajándékozzák meg, mely azokat a kérdéseket veti fel és oldja meg, melyek lépten-nyomon felmerülnek élete folyásában. Ekkor valóban érdekessé színesül az, am;i most unalmas. Ez az idő azonban csak akkor fog beköszöntem, mikor a közösségi élet már gyökeresen átalakult s alapjává a munka lett, szó szerinti értelemben véve a létfenntartásért kifejtett 'testi munka, mellyel mindenki köteles s nem az élet henye dísze lesz a műveltség, hanem felelős irányítója. E lolsztoji gondolatfut.amot követve egyszeriben fülembekiáltolta a magyar társadalom felemás igában görnyedő életének minden jelentősége: nálunk is e társadalmi fejlődés következtében züllött műveletlenné a nép és csiszolódtak műveltté az urak, ami magában még nem lett volna oly nagy baj. de az elmúlt esztendőkben mégcsak reményünk sem lehetett arra, hogy hozzáédesedilc népünk a műveltséghez, mert gyanakvó ellenségeskedéssel viseltetett irányában. Passzivitása volt a csömör legbiztosabb jele. Meghallgatott ugyanis mindent, amit a népművelési előadásokon a modern' gazdálkodásról, a modern orvostudományról, a modern fizikáról beszéltek, vagy nagyritkán a modern költőkről, de az igaz szavak és a szép szavak leperegtek róla, mint a falrahányt borsó. Mi haszna a műtrágyázásnak, ehhez neki nincs módja; mit ér a csodagyógyszerrel, ha a „Munkásbizlosító“-tól csak aszpirinféléket kaphat; ugyan miért essen le az álla azért, mert maholnap feltalálják a rakéta-autót, mikor a sebessége sohasem fogja szolgálni őt; vagy mire jó e pár Babits-sor: „A drótcsengő a parkban megszólal lágyan, halkan“? Sohasem lesz az ő kapufélfáján drótcsengő, jószerivel parkba sem tette be még a lábát — legfeljebb a városon jártában kergette le a csősz a gyepről, ha a téren átmenőben rálépett s így a „halk- Ságok“ és a „parkságok“ finom gyönyörében sohasem volt része, mi jogon kívánják hát tőle, hogy ámuljon, bámuljon, ha erről énekelnek a költők ? II. Az a bizonylalanságbavesző jövő, melyről Tolsztoj álmodott, mikor majd a munka lesz a társas együttélés alapja, ma nálunk jelen. A változáskor sokunknak csillant fel a szeme: eljött az ideje annak, hogy műveltté legyenek, akik eddig meg voltak fosztva a műveltségnek jóformán még a lehetőségétől is. Ha valaha, akkor most elérhetjük célunkat, unalmas tudomány helyett érdekes tudománnyal szolgálhatunk. Azt és oly módon szabad csak megírnunk a kezébe szánt könyvben, hogy ráébredjen: foglalkoznia kell ezzel. A lehetőség ehhez megadatott. Tapogalódzunk, kísérletezünk azonban, pedig a népszerű természettudomány egyik remeke, Iliin feljebb említett könyve mái' diadallal járta be a világot, s a megoldás benne van. Érdekes lljin természettudománya, mert kétségtelenné válik életbevágó fontossága „becses énünkre“ nézve — a tiedére, meg az enyimére nézve is. Épp ez magyarázza közkedveltségét. Szerinte a valóság mindenegyes porcikája a körülményektől kijelölt 598
