Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-10-01 / 10. szám

kozásainknak és élelünknek megfelelővé kell hogy változzék, egész fogalmi rendszerünknek át kell mennie ezen a jelentésváltozáson. A felnőtt nevelésnek egyik nehézségét mutatja és jelenti ez a ma még változatlanul érezhető nyomorúság. Nyilvánvalóp hogy a nevelők egy részének, sőt nagy vészének a maliból átszármazott féífeudális-félkapitalista, némileg imperialista polgári osztálytársadalom kultúrálja van a birtokában, felnőtt „növendékeinek“ nagyrésze pedig egészen más kultúrát igényel tőle. Vájjon hogy lehetne ezen a szellemi válságon segíteni?

XVII.

Hadd hangsúlyozzuk mégegyszer: a jövedelemlelagadásos, másra álháríiott-közteherviseléses, röviden a „császárnak“ fizetett adó tipikusan a „polgári“ társadalmi osztály adaja. Az a kultúra,- amelynek köréből ezt az egy fogalmi meghatározási példaképpen kiragadtuk, a polgári társadalom kultúrája. Osztályjellegű ez a kultúra, hiszen osztálytársadalom kultúrája. Az adó fogalmában mint egy tükörben látható mindez. Megvan benne az alig adózó íelsőoszláh és az adóterheket nyögő alsó-osztály, abban a jellegzetesen polgári megfogalmazásban, hogy ravaszul, észrevétlenül, szinte titokban történt a terhek átruházása. Az életrevalóbbnak * áll a világ-alapon, hogy ne mondjam, a szabad verseny jegyében.

Nagyon nehéz volna ezt a polgári kultúrát egyes elemeiben átminősíteni és átfogalmazni. Tudom, hogy naprólnapra történnek ilyen irányú kísérletek, de nem értékelték még fel igazán és pontosan: mekkora sikerrel. Magam részéről Tamás vagyok ilyetén fáradozások időálló sikere felől.

. Azt hiszem, a másik végin kellene kezdeni az átalakulási. Mintán anujgy is maga a társadalom van átalakuló-félben, nem azt kellene, legalább is kezdetben, forszíroznunk, hogy az egyén fogalomkincse átalakuljon vagy átalakult-e, hanem magának az egyénnek átalakulását, úgy, ahogy a közösségi élekét éli. Nem azt, tehát, mit ért adón vagy kultúrán vagy akármi egyében, hanem azt: középosztálybeli polgár-e még vagy már értelmiségi munkás? Az égész emberiség .(már az a része, amely alkotó s így működő tagja az emberiség egyetemes kultúrájának) ezt az elvégzendő feladatot tűzte maga elé a XX. századra: polgárból munkássá kell emelkednie. Eselenkinl mindig .erről van szó: munkás-e már a szóbanforgó embertestvérünk vagy még változatlanul polgár. Amíg polgár, változatlanul a császárnak fizeti, akarom mondani tagadja le és hárítja át az adót, mihelyt munkás, jitra. hídra,, kórházra, egyébre rója le a költségek ráeső hányadát. Polgári osztályjellegű kultúrája a maga egészében így alakul át munkáskultúrává.

Nem azl akarom ezzel mondani, mintha a tegnap polgára megspórolhatna egy igen alapos, minden résziéire

579