Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-01-01 / 1. szám

az országúti helyzet, a téli esték kényszerítő sötétsége, a földmíves- és műhelymunka, az aratóünnep és a többi esetleges megismétlődő alkalom, másrészt az a szerencsés egymásutánja az eseményeknek, hogy mikorra a régi telepen már unalmassá válik az élet, felváltják az új telep új szenzációi és megoldandó feladatai a megszokottság egyhangú ímenelét, majd a zaporogi álmok és a kurj ácsi valóságok a Trepka birtok monotoniáját, végül a csekista telepi élet új ritmusa a tanügyiek telepi-életmenetét. Másfelől igenis lehetséges a nevelés, jogosult a pedagógiai optimizmus, sőt csak az optimizmus jogosult, hiszen az éposz végén ténylegesen és valóságosan értékes emberi életeket produkál a telep: züllött csavargókból derék munkásokká, sőt vezetőpoziciók ellátására képes és képzett férfiakká érnek nevelői hatások következtében .az emberpalánták.

Fogadjuk el talán alapeszmének ama tétel bizonyítását, {melyre láthatólag maga Makarenko is minduntalan utal, úgyhogy műve bízvást tekinthető a tétel bizonyításának: nem a nevelő egyénisége nevel s nem az egyes növendékek iiövekesznek hapem a kollektíva neveli kollektívvé, a közösségi élet önző állatból öntudatos, áldozathozatalra képes, emberré az individuumot. Csábító lehetőség ez, hiszen az éposz erre a feltevésre nemcsak feljogosít bennünket, hanem majdnem egyenesen elkötelez. Tucatjával idézhetnénk állításunk igazolására magát a szerzőt, aki ismételten tesz ilyesfajta kijelentéseket: „Az erős, sőt ha kell szigorú szellemű, céltudatos közösség megteremtésének álláspontján álltam és egyedül a közösségbe helyeztem minden reményemet, ellenfeleim viszont pedagógiai sarkigazságokat vagdostak a fejemhez és a „gyermek“ elvont fogalmiul lovagollak“ (I. kötet 118. 1.) Még pregnánsabbul: „Ha lopás terén egyegy új szakértő jelent meg, annak igen hamar rá kellett [jönni, hogy neki nem az igazgatóval gyűlik meg a baja, hanem legfőképpen a kollektíva többségével, márpedig az ilyen esetekben rendkívül kérlelhetetlen“ (1:154). A „tanügy“ emberei közül megérzik ezt, legalább is a legkiilönbek. Azt mondja egyikük: „Hanem micsoda szörnyű erő a maga parancsnokainak tanácsa. Micsoda nép az!“ (11:27).

Annyival is inkább csábulunk a közösség elvét tennj ineg alapeszméül, mert maga ez a közösség, mutatkozik minduntalan problémaként előttünk, ez forog néha veszedelemben, ez fejlődik, izmosodik a történet folyamán egyre életképesebbé, ez foglalkoztatja a szerzőt is legnagyobb mértékben. Szeretném megmutatni a „kollektíva“ mind a „ három arcát, legalább egy-egy idézet tükrében: ,,Figyelmen - kívül hagytam a rothadás régóta megindult folyamatát. Hiszen talán tényleg nem volt valami különös erkölcsi romlottság ismérve a dinnyélopás vagy a kaptárok elcsenése, de az. hogy ezek az ügyek állandóan lekötötték a növendékek figyelmét és éjjel-nappal ezek az erőfeszítések és be^

5