Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-01-01 / 1. szám
tása az éleLnek, mert az Velencében is úgy szép, ha zajlik. A zajos játékot kelleti volna bírni kedvvel és tüdővel. De Dénes György ehhez túl fanyar, Ajtay erőlteti a kedvet. Az uzsorás, a gárdakapitány és a kurtizán (Szigeti Jenő, Horváth Jenő, Soltész Annié) kitűnően beleillettek a darabba. Breton Juditnak talán a lámpaláza merevíti el annyira a mimikáját, hogy a néző arcizmai is belefájdulnak. Hangja is, mintha éppen most kellene a torkát köszörülnie. Kellemes, mozgalmas, sikeres előadás. SHAKESPEARE: III. RICHARD (Nemzeti Színház). Shakespeare királydrámái sok borzalmat, átkot, gyilkosságot, megőrülést hömpölygelnek, de egyik se töbljet mint a ,,III. Richárd“. A nyomorék herceg tudatos elhatározással gazemberkedi föl magát a trónra, jámbornak, rokonnak, pártfogónak, szentnek színleli magát. Sokkal rikítóbb így minden gaztette, mint ha elvakult indulat hajszolná gyilkosságba. Dühös kitöréséi közben is . mintha műszerrel mérné a feszültséget és a hatást. Ostobán aljasok a töbiek körülötte, ő az eszes, a nagy gazember. Nyakukra lép, szétlapítja őket. Örszáglásának csak a tiszta ifjú erő vágja végét, Richmond herceg franciaországi csapata. Kegyetlen élesen megvillantott jelenetek sora az egész dráma. Nehéz -úgy pörgetni az előadást, hogy a jelenetek magukban is kiemelkedjenek és arányosan illeszkedjenek egymáshoz. A sok szereplő, a kettős nevek, a bonyolult családi kapcsolatok is gyarapítják a rendező gondját. Monstrum darab különben is, „meghúzva“ öt óra hosszat tart. Pedig mai ízlésünk nem szívesen hagy el Shakespeáreből, nem tépdesi le a drámai' ágbogakról a lírai virágokat. Olyan előadást hozott a Nemzeti Színház, amilyet csak lehet. Vas István új lojalitása komoly fejlődés Szigligetihez képest. Becsületlei gazdálkodik az eredeti szöveggel, minden képről híven számot ad. Ha szűk a verssor, inkább újba lép át, csakhogy egy árnyalat et ne sikkadjon. Válogatni csak akkor kezd a Shakespeare! bőségből, ha már nyelvi lehetetlenség mindent áthpzni magyarra. Hiába, ezt a ,,harmincadói“ minden lefordított műnek le kell adni. Olvasni is, hallani is jó Vas István fordítását. Egy-egy szó üt csak ki néhol a mondáit szövegből (, Mentességek“, ,7ess kétségbe“), nem hibásak ezek sem, de olyan exponált helyen vannak, ahová fordítási telitalálat kívánkoznék. Van egy rendezői elv, lassan már babonává merevedik, hogy a darabban valamit ki kell játszani. Azt jelenti ez, hogy ne teremtő ötletei legyenek a rendezőnek, hanem egyetlen rögeszméje, azon nyargalásszon, a darab másnemű szépségeire süket maradhat. Shakespeare t szerencsére nem lehet így egyszólamra játszani. Egy szempontot öt órán át senki sem bírna el. Nádasdy Kálmán bőven mérte rendezésében a teret és a hangot, hogy Shakespeare ötletei kifuthassák "és kizenghessék magukat. Annyi a szerep a „.III. Richárd“ban, hogy még a pöszékre és rekedtekre is szükség volt. Major Tamás mint színész is legyőzte a többit, nem csak mint zsarnok. Tőkés Annának és Sulyok Máriának erőltetett ,a tragikus hanglejtése. A kosztümök, díszletek és maszkok szépen sikerültek. Gobbi Hilda sárkányanya-maszkja ijesztően jó. Vargha Balázs KÉPZŐMŰVÉSZET ,,Sírt az ég egyik szemével, a másikkal nevetett“. Arany Jánosnak ez a sora jutott eszembe a Rippl-Rónai József emlékére rendezett kiállításról (NEMZETI SZALON). Milyen szép, hogy megemlékeztünk Rippl-ről halálának huszadik évfordulóján, hogy együtt láthattuk műveit. De milyen kár, hogy a háromforintos belépődíj kizárta a munkásságot és az ifjúságot a kiállításról. Kár, hogy a katalógus semmitmondó bevezetője és éppencsak összeszedett címanyaga semmi támpontot nem ad a mester alaposabb megismeréséhez. Kár, hogy nem láthattuk teljes életművét, csak ami éppen kéznél volt a képek közül. Ami múlandó, meg58
