Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-08-01 / 8-9. szám
AZ ŐSZ DICSÉRETE (Be jól van — vélem — minden, ami van) Szívem napos, víg rétként elterül (Hallom, hogy az egész föld dübörög És átkozódhak, kik máskor imáznak): Ma mosoly-csokrát szórom szét a számnak, Evőé, Elet, be gyönyörű ősz jött. (Ady: Az ősz dicsérete) Régi ismerősünk az ősz. A szerint lesz barátunk vagy ellenségünk hogy melyik napjának hangulata uralkodik el rajtunk. írók, költők, művészek, ahány annyiféleképpen külön-külön meg minden őszről másképpen vélekedik. Ellentétesen. Ahogy az élmények hozzák magukkal. Jókai regényalakja jut eszünkbe, aki egy verőfényes őszi reggelen nem az ablakon dugta ki. hanem a sajtos szekrénybe dugta be a fejét s a kíváncsiaknak így adta meg a prognózist: „Az egész világ sötét és sajlszagú.“ Igaz nem a pirosló vagy éppen a sárguló falevelekről akarunk most filozofálni. Hanem, ez a „prognózis“, ez időszerű kérdés. Nagy csomó ember a mi szemünkkel nézi a világot s a mi szánk után mond maga is véleményt a világról. Általában a világról és az itteni, mai világról is. És aszerint látja reménységesnek, érdemesnek az életet vagy reménytelennek, cudarnak a mai' világot, hogy aki szájába adja a szót, a valós életet értékeli-e vagy a „sajtos szekrénybe“ dugja búnak eresztett fejét. S mert ott reménytelen sötétség van s mégrekkent levegő, kész a prognózis: „az egész világ sötét...“ Még csak nem is arról van most szó, hogy olyan emberek kellenek ide, akik sohsem engedik búnak a fejüket s ezek éppen mi legyünk, hanem arról, hogy ha már egyszer mi vagyunk azok, akik mások világnézetét alakítjuk, ne dugjuk fejünket „a sajtos szekrénybe“. Hiszen mondhatja valaki Csokonaival: Bent ásítok, kint meg ázom, Bent didergek, kint meg fázom, Szomorú ősz, haj, haj, haj... (Csokonai: Az esztendő négy szakasza) Persze nemcsak szomorú, hanem tragikus is lehet, ha ez jellemző az illetőnek a munkájára is. Még furcsább, ha a folytatását is hozzávesszük: „Mert most setét ködbe fedve Sinlik az embernek kedve S azért hozzám más se jő. De ha jő is mit csinálunk? Csak unalom lakik nálunk; Most is bú és álom nyom: Jaj de fáj a vékonyom.“ Képzeljük el a szabadművelődési helyi munkát, amit ez a hangulat jellemez? — Nem. Hát persze nem így van s a fonák iát kizárólag csak azért mutattam, hogy a színe annál szebb lehessen. Mert Csokonai se borongott mindig így. Ezt is ő mondta: „Már a víg szüretnek örül minden ember, Mellyel örvendeztet bennünket szeptember. Októbert olyformán biztatja előre, Hogy nektár lesz a bor és máslás a lőre.“ . (Az ősz) 557
