Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-08-01 / 8-9. szám
Ha mär a szüretnél vagyunk — lássuk csak. Hiszen alig van falu. de talán még város sincs, ahol szüreti mulatságot ne rendeznének. Sőt legtöbb helyen több is van. Egyet rendez az ifjúság, de a pártok se maradnak el, a nőegylet is megcsinálja a magáét... Nem baj ez. Nem haragszik ezért senki. Hadd legyen. Aki egyikre nem megy el, elmegy a másikra. A farsangig van legalább miről beszélni. — Csak hát... — Unalmas már egy kicsit. — Nem? — Oh, nem a szüret, meg a mulatság. — A szüreti mulatság, mint műfaj. A kölcsönvett lovak, meg a műruhák (amit szintén kölcsönvettek), a műpar,asztok, akik hordják, az obiigát népszínmű, a kilóra vett szöllő, a kidecizett must. Az egész pánllikás nyavalya, amit a múlt század álmagyar, hazug romantikája ragasztott ránlc mindmáig. Nemcsak unalmas. ízléstelen is már. — És nagyon-nagyon idejét múlta. (Persze ott, ahol ezek a kellékek még hozzátartoznak a mindennapi élethez, ahol a must mérés nélkül folyik a szüretben segédkezőknek s eheti a szöllőt, amíg kedve tartja, meg ott főzi a gazdasszony is a gulyást az oldalba, stb., stb., ott jó helyen van s idejét sem múlta.) Mi lett a szüretből? A Utalóin1 a mulatságra. Még pedig nemcsak egyszerűen mulatságról van itt szó, hanem a jól végzett munka utáni közös mulatságról. Vegyük nyugodtan ilyennek. Hiszen nekünk minden közös alkalom nagyszerű lehetőség az eggetemes kultúra terjesztésére. Legyen hát minél több ilyen alkalom. Szüreti meg nem szüreti. (Kiderült már űgy-e, hogy legtöbb helyen csak ürügy a szüret.) Minden alkalom jó ürügy lehet. Csak arra nerri lehet ürügy se szüreti, se egyéb alkalom, hogy a selejt-kultúra jogot és helyet harcoljon ki magának. Ha másért nem, azért mindenesetre, mert az ilyen (az előző világból itthagyott) selejtkultúrával bélelt ember nem érzi, nem érezheti jól magát ebben az új világban, a mi világunkban. A szüret időben és sorban az első alkalom. Az őszi alkalmak hosszú jós a lehetőségek nagyszerű sorát nyitja meg. Közvetlenebbé, kötetlenebbé tehetjük ezeket az alkalmakat. Falusi színjátszók állandóan színpadi és díszlettervező problémákba bonyolódnak bele. Ugyanakkor a modem nagy színpadok a lehető legkevesebb díszlettel dolgoznak már, vagy egyáltalán díszlet nélkül. Sőt az új nagy színpadokat 1» ekanvaritják egészen a közönség közé. A függöny, az ember már igazán nem tudja miért van. Azt akarom mondani: ahogy megnyomoríthatjuk kulturális alkalmainkat, ha beleragadunk a rendezési részletkérdésekbe, ugyanakkor remek hatásokat érhetünk el egyszerű eszközökkel. S ráadásul azt mondják ránk: nagyvonalúak vagyunk. Hát legyünk azok. Olcsóbb is, eredményesebb is. Persze mulatságon ne akarjunk okvetlen tragédiát bemutatni, október 6-án pedig majd bohózatot, mert akkor a nagyvonalúságból köznevetség vagy még annál is rosszabb lesz. Meg kell keresnünk az alkalomra megfelelő darabot. A klasszikus színdarabok nagyrésze egyszerű körülmények között, sőt díszlet és kosztüm nélkül is tökéletesen" előadható. Nemrégiben egy középiskolás leánytáborban láttam: a lányok „Az ember tragédiája“ egy felvonását adták elő tábortűznél; Lucifer zöld pokrócba tekerve, az angyalok fehér lepedőbe, az Űr hangja a bokorból. Nem utolsó gondolat, hogy falusi lányok, legények a „Mágnás Miska“ szövege helyett így kóstolgatják a kultúrát. Mondhatnánk azt is Lucifer szavait kisajátítva: talpalatnyi hely elég nekem, hol a tagadás lábát megveti...“ másik táborban Kisfaludy vígjátékát láttam nappal, hasonló eszközökkel. Mondhatom, pompás volt. Az egyik tanoncotthonban Shakespearet játszották, a „Szenti vánéji álmot“ — színpad, díszletek nélkül, rögtönzött kosztümökkel, a félkörben ült hallgatóság előtt. Tökéletes volt a hatás. Többször meg kellett ismételjék az előadást. 558
