Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-08-01 / 8-9. szám

olyan területeken is alapos tájékozottságot szerzett, melyek első látszatra távol esnek foglalkozásától. Viszont ne felejtsük el egy pillainatra sem, hogy Bartók legnagyobb jelentőségű munkája, a népzenekutatás, akarva-nemakarva társadalomkutatást is jelent és Bartók Kodállyal együtt korukat jóval megelőzően, már 1910 körül biztosan eligazodtak a magyar társadalom összetett képletében és látták azokat az összefüggéseket, amelyeket csak ma kezd szélesebb körökben is tudatosítani kultúrpolitikánk.

A következőkben bemutatunk néhány idézetet Bartók írásaiból, melyekről úgy véljük, hogy a zenészek szűkebb körén túl

egyetemes hasznosságú felismeréseket tartalmaznak a művelődés munkásai számára. Elsőnek a rádióról való véleményét közöljük; ami itt áll, az még sokáig fog eleven útbaigazítást adni ennek a kérdésnek legjobb megoldásához. (A kiemelések tőlünk származnak.)

•

„Foglalkozzunk azzal a sokat vitatott kérdéssel, mennyiben káros vagy mennyiben hasznos a rádió nagy elterjedése zenei szempontból. Előre kell bocsájtanom, hogy mindaz, amit a legjobb grammofonfelvételek tökéletességéről mondottam, éppúgy áll a legjobb rádió-vevőkészülékre is. Még csak azt akarom ehhez hozzáfűzni, hogy főleg polifon zene megértése rádió útján nagyon bajos, hacsak nem olvassa a hallgató egyúttal a partitúrák is. Éppen ezért magasabb esztétikai szempontból a zenei rádióközvetítés is csak afféle pótzene, amely — egyelőre (legalábbis — semmikép sem helyettesítheti, az élő zenének helyszíni hallgatását. Azonban egy dolog bizonyos és pedig az, hogy még a legjobb rádióvevő vagy grammofon is csak közelről élvezhető annyira, amennyire, de bizonyos távolságon túl már csak förtelmes krákogás és recsegés. Erre, sajnos, nem gondol az ízléstelen embereknek az a nagy tömege, amely nyitott ablaknál szólaltatja meg zenegépét. Még nagyobb baj, hogy a hatóságok sem gondolnak arra, hogy nem-rádiózó emberek békességét mégiscsak meg kellene óvni megfelelő rendszabályokkal. Ennek következtében a rádió és grammofon hovatovább olyan istencsapássá fog fejlődni, amely felér az egyiptomi hét csapás bármelyikével, sőt még túl is tesz azon, mert végeláthatatlan.

Annyi bizonyos, hogy azok számára, akik testi fogyatkozásból kifolyólag vagy más oknál fogva szobájukhoz vannak kötve, valóságos áldás a rádió. Azonban most ne ebből a szempontból vizsgáljuk a felvetett kérdést, hanem a mozgásban nem korlátozott ember szempontjából.

Sokszor hangoztatták a rádiónak nagy zenei nevelő hatását a nagy tömegre, főleg, ha a rádió helyes zenei műsorral dolgozik. Ez nagyon jól elképzelhető és részben meg is felel a valóságnak. Ha a rádió komoly zenei közvetítései elérik azt, hogy olyan tömegeknek, amelyek semmiképpen nem jutottak vagy nem akartak hangversenybe jutni, legalább kisrészében vágyat ébreszt hangversenyek helyszíni meghallgatására, akkor valóban hasznos intézménynek kell mondanunk. Az angol rádió Angliában ezt állítólag el is érte. De én attól tartok, hogy ezt a hasznot, mindenféle káros hatás semlegesíti. Föltehető, hogy a rádiózene az emberek nagy tömegét zenehallgatás szempontjából felületességhez, állhatatlansághoz szoktatja és pedig azért, mert oly nagyon könnyen lehet a rádió csavarját ide-oda igazítani, ki- és bekapcsolni. Továbbá azért, mert annyi minden egyebet lehet rádióhallgatás közben csinálni, még diskurálni is.

Attól tartok, hogy nagyon sok ember számára nem más még a komoly zenei közvetítés sem, mint valami langyos fürdő cirógatással, mint valami kávéházi zene, valami zsongás-bongás a háttérben, ami csak arra jó, hogy egyéb dolgait kevesebb unalommal végezze, jóformán oda sem figyelve a zenére. Föltehető, hogy a sokat zenerádiózó emberátlag annyira megszokja a torzított hangszíneket, hogy el is veszti, lassanként érzékét a friss színek iránt, sőt esetleg nem is fogja szeretni a természetes zenét, annyira hozzászokott a mesterségesnek szí-534