Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-08-01 / 8-9. szám

mesternek ez a „jelentéktelen“ körülmény sem kerülte ki figyelmét, ezeknek az opuszoknak a lapjaiból saját életkoruknak megfelelően „előlrül“ kezdhetik a muzsikát azért, hogy a végire is járhassanak. Micsoda tékozlás,, Bartók gondozásából ismerni fel, szeretni meg és sajátítani el a Hej görbénye görbényél (és micsoda szegénységi bizonyítvány, hogy régidő óta nem kapható nálunk ez a négy füzet, ha pedig véletlenül már újra kapható yolna, nem köztudomású).

VIII.

Vájjon mi mondanivalója lehet Bartóknak magának? Nem a műalkotónak, nem a művésznek, nem a tudósnak, nem a pedagógusnak egyenkint, hanem az egész embernek? Annak a tűnődő, lobogó, hirtelen felragyogott és hamar ellobbant embernek, akinek mindegy, egyetlen pianissimo hang bátor tál ankodott-e éppen elő a makacs némaságból és csüggedt csendből, vagy eget-poklot egybeszakasztó orcseszter lárma reszkettette meg körülötte az atmoszférát meg az anyaföldet. A muzsika volt mindene. De hát nii volt számára a muzsika voltaképpen?

Bennem megképzett erről egy forró estén valami, akkor, mikor egyszerre adták egy ünnepélyes alkalomból mind a három színpadra szánt alkotását: A kékszakállú herceg várá-t, A fából faragott királyíi-t. A csodálatos mandarin-t. Azon nyomban beszámoltam arról az érzésről, ami elfogott,, most tehát csak idézem az akkor papirosra vetett nehány mondatom.

„Kifelé jövet ott hömpölyödött el mellettem az értetlen, a megbotránkozolt, no meg a megkompolyodásnak indult emberek tömege. Bennem akkorára már megért a tragédia, résztvevőén szemléltem őket. Egész eddigi zenei műveltségünket át kellett volna értékelnünk, ha ezen az estén zenei széphez szerettünk volna jutni. Minden eddig hallott muzsika alapjait meg kellett volna tagadnunk a Barlók-zene kedvéért. Mert Bartók Béla így érzi s érzését így is adja ide hekünk zenei nyelven, hogy nem az eufónia a muzsika alapja, hanem a kakofónia, nem harmóniára tör, hanem diszszonanciára. Az idő szimbolikus lelése pedig éppen olyan időtlen és méretlen a hangok áramlása közben, mint maga a tapasztalható idő. (V. ö. az V. vonósnégyes középső léteiének ütemezését 9/8 = 4/8 -j- 2/8 -j- 3/8.) Nincs programzene a képzőművész zenészek, sem mese a szépirodalmár zenészek számára. Sőt nincs is pusztán az érzelmek világát igazán kifejező művészet más, csak a zene. Akiben pedig ez az átértékelési folyamat végbe nem ment, az hallhaíta az este hangját exotikus valaminek, vagy szenveleghette, mintha lelke szerint része lett volna valami szépben, még le is fordíthatta, amit kapott, egyik zenei nyelvről egy másik, számára jóval folyékonyabb másik zenei nyelvre, de hamisí-526