Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-08-01 / 8-9. szám
üdv, ajkam king legyen; De hogyha a nép, c milljókaru lény, Korbácsolt háltál jajgat odakint Mint fájó testnek kisded porcikája, Szívemben érzem szintén mind e kínt.“ Az illúziónak megfelelően a Fáraó erre felszabadítja rabszolgáit. A költő tehát — az idézetből nyilvánvaló — 'éppolyan lojális, mint népe. Elfogadja a feudális udvari költő szerepét, sűrű bocsánalkérések közepette mégis a nép bajáról beszél, ami nem túlságosan mulattató téma. Márpedig a feudális udvari költő többékevésbé udvari bolond. A valóságban éppen ezért az liven udvari költőt elcsapják, a népet pedig még jobban leigázzák. Az illúzió szétfoszlikj: a költő most már forradalomra buzdít, a nép fellázad. Mindketten eljutnak a francia forradalomig. (IX. szín). Mostmár talán élesebb a szemünk, beszélhetünk a párizsi színről, a francia forradalomról. Ez a megelőző szín főhősének. Kepler csillagásznak álma. De valamennyi történeti színt Adám, az első ember álmodja, Lucifer így vezeti végig a világtörténetem eseményein. Ezt nevezik a tudósok álom-motivumnak. Hát ezt az álom-motívumot kikutatandó végigbogarászták az egész világirodalmat: honnan merítette Madách? A latin Ve-giliustól az ..Elveszett Paradicsom“ angol szerzőjéig sokfelé nyomra "is akadtak. Csak egyet felejtettek el tekintetbe venni: hátha a saját korának hangulata is hatott Madáchra. Márpedig nagyon erős ilyenirányú gyanúja lámad az embernek, ha elolvassa Arány János egyik töredékes versét. A vers alatt zárójelben ez áll: „1849—50 táján, a haza buktával.“ így szól: ..Ha álom az élet: mért nem jön az óra. Mely fölébresszen egy boldogabb valóra?... S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag, Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag. Bánatból, örömből az örömrész hol van? Tűrést a cselekvés mért nem váltja sorban?“ Arany János ugyanazt az alaphangulatot így aranvjánososan verseli meg, Madách meg amúgy madáchosan. Adám az utolsó színben felserkenve álmából elgondolkozik: „Almodtam-é csak vagy most álmodom. Es általán több-é. mint álom. a lét, Egy percre mely a holt anyagra száll. Hogy azzal együtt végképp szétlmmoljon? Miért, miért e percnyi öntudat, Hogy lássuk a nemlét borzalmait?'‘ Elkönyvelhetjük-e az eddigiek után ezt egy hamleti, általános létennemléten való filozofálgatásnak? Arany János verse alatt szerencsére ott van a dátum és még másegyéb is, úgyhogy nem érthetjük félre, nem tarthatjuk puszta pesszimista filozofálgatásnak, olyan filozófia a filozófiáért játéknak Dehát az Ember Tragédiája alatt nincs ott a dátum: 1859? És nem tehetjük ugyanolyan jogosan hozzá: a haza buktával? Akkor pedig kimondhatjuk bátran: á percnyi öntudat a forradalom évei, a magyar szabadságharc ideje, a nemlét borzalma pedig Havnau, Bach Sándor rémuralma. Adám álma tehát jelképes jelentőségű, a magyár nép akkori lelkiállapotát fejezi ki. Arany János verssorával térjünk most vissza ezután a kis kitérő után á falanszterbe: „Tűrést a cselekvés mért nem váltja sorban?“ Ott hagytuk el, hogy Évától elragadják gyerekeit. Adám a tűrő falanszter-emberek helyett kard után nyúl: „...hozzá ne nyúljatok! Amott van egy kard (a falanszter múzeumban tudniillik, mert'ők már nem ismerik és nem használják ezt a ..kizárólagosan embergvilkoló szerszámot“), megtanítlak, Hogy kell kezelni.“ Mennyire a XIX. század közepének a légköre ez! Egyrészt zsibbadt várakozásba csüggedt lelkek, másrészt egyetlen nagy felszabadító tett utáni vágy. Nem hosszas küzdelemmel kivívott szabadság, hanem egyetlen kardcsapással megszerzett felszabadulás. Egyetlen kardcsapással levágni a zsarnokság hidrájának 7 fejét, ahogy a népmesékben. Várni a hősre, aki végez a szörnnyel: ez a remény éltette a falanszter-embereket, akarom mondani a Baehkorszak magyarságát. Felszabadítani a népet: végbevinni egymagukban a hőstettet: ez a gondolat nem hagyta nyugodni, akik a nép vezetőinek érezték magukat. Hány és hány papírszeletet írt tele Madách ezzel a szóval: tett, ilyesféle mondattal: Nekem tett kell. Még mikor a lojalitással leszámoltak, akkor is mennyire kellett önmaguk számára bizonvítaniok az erőszak szükségességét. Megint Madách írja egy kis cédulára: „Aki jogát csak erőre alapítja, "feljogosít erőt használni 519
