Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-08-01 / 8-9. szám

Igaz-e, hogg Madách a falanszter jelenetben a szocializmus mai formáját látta meg? Csakuggan semmi sem árulja el, hogg a Bach* korszakban íródott a Tragédia? Két Madách volt-e valóban; az eggik politizált, a másik írt?

A Falanszter a Tragédia XII. színe. Eddig Ádámmal végignéztük és végigéltük a világtörténelem főbb korszakait; az utolsóelőtti állomásra érkeztünk el; mögöttünk a tőkés társadalom (Londoni vásárjelenet), előttünk az egyénekre széthulló, halódó emberiség (eszkimójelenet). Az irodalomtörténészek szerint ezen a jeleneten Fourier (1772— 1835) francia gondolkozó utópiájának a hatása érezhető erősen. Fourier-t néhány kortársával együtt utópista szocialistának nevezi a társadalomtudomány. A múlt század elején éltek, írtak és működtek ezek az utópista szocialisták, felismerték a polgári társadalom hibáit és helyébe egy tökéletesen észszerű és igazságos társadalmi rendet képzeltek el, agvaltak ki, nem törődve koruk társadalmi fejlettségi fokával, lehetőségeivel. E kitalált társadalom — vagyis társadalmak, mert ahány utópista, annyiféle utópia — megvalósulásának útja: az emberek egyszerűen felismerik észszerűségét és igazságosságát s akkor már mi se akadályozza, hogy meg is valósítsák. Madách kellett, hogy olvasson egypár utópistát, különösen Fourier-t. A falanszter eszméjét is tőle kölcsönzi. Fourier társadalmában az emberiség társadalmi egységekbe, falanszterekbe van beosztva. 1600-as létszámú egy-egy falanszter, tagjai közösen művelik a földeket, dolgoznak a gyárakban, a hasznon megosztoznak. Azért 1600-an, mert ilyen létszám mellett oíyan az összes lehetséges jellemek kombinációja, hogy a legnagyobb tehetségek bontakozhatnak ki. Tehetségtermelés tulajdonképpen a falanszter célja: szabad munka, érzelmek szabad kiélése, nevelés ezt kell munkálja. Namármost Madách falanszterében mindez visszafelé sül el: a zsenik tömegemberekké silányulnak. A lényeg akkor is az marad, hogy Madách nem a szocializmus mai formáját látta meg, hanem az utópista szocialisták rendszerében mozgott. Jó, tudomásul veszi a fentemlített jámbor olvasó, azért csak igyekszik továbbra is rákaptafázni a feltételezett mai tényeket és jelenségeket a falanszter-kaptafára: egyéniség, állam, család, magasabb ideálok, stb. Azután még azzal is kiegészíti, hogy lehet, hogy a szocializmus eszméje szép — egyéniség kibontakozása a kapitalizmus uniformizálásával szemben, szabad munka robot helyett, stb. — de a gyakorlat... Ahogy Madách megírta, szakasztott úgy: visszafele sülnek el a dolgok.

De hátha téved? Mert, a jelenet végefelé elveszítjük lábunk alól a talajt: nem tudjuk hol is járunk tulajdonképpen, a jövőben-e (Madách jövőjében, a mi állítólagos jelenünkben) vagy pedig a jelenben (Madách jelenében, a Bach-korszakban). Csengetésre 'összegyülekeznek a falanszter-munkások a gyárakból, mezőről, a vétkesek felett ítélkezik a falanszter vénembere. És kiket fényit meg? A 30. számot — számokkal, nem nevekkel különböztetik meg egymást — mert mértéktelen fűtötte a kazánt, a 209. számot, mert ok nélkül keresett verekedést, a 400. számot, mert úgy elmerült álomképeiben, hogy a rábízott marha kárbament, a 72.-et rendbontásért, rendetlenül hagyta el műhelyét. Eszünkbe jut, hogy ilyen bűnökben találta vétkesnek a magyarságot az osztrák sógor 1849-ben. A Monarchia rendjét megbontotta, forradalmi álmokat álmodott, belekötött a „jószomszédba“, Ausztriába, egyszóval mértéktelenségével veszélybe sodorta önmagát, az egész Monarchiát s talán Európát. Akasztófák és börtönök rendbontókkal, álmodozókkal, viszálykodókkal és mértéktelenekkel teltek meg. Nincs ötödik, ez a négy főbűn olvasható a periratokban, hallható a császári udvarban. Menjünk tovább. Hogy fogadják a büntetést a vétkesek? A 30. nem ebédelhet: „...de holnap újra szítom a tüzet!“, a 400. borsón térdepel: „még a borsón is szépet álmodom!“ Egyforma daccal viselik el a büntetést. Pedig tudta Madách, jegyzetei között olvashatjuk, hogy ,,a büntetésnek különböző hatása van különböző egyénekre.“ Elfelejtette volna lélektani tudását? Vagy nagyon is jól ismerte a szabadságharc utáni közhangulatot? Kortársaira ismer a falanszter emberekben: „Ó, mennyi ismerős mindenfelé ..„ ... ez vélem harcolt.,.“ (a megyei politikai

517