Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-08-01 / 8-9. szám

S mondjuk ki — mert tovább eltűrni gyalázat —

Hogy végkép elcsapjuk azt az osztrák házat,

Mely annyi árulást vitt végbe s gazságot,

Miért ha mennykővel tenne igazságot,

Maga az isten is kifáradna benne —

S végre majd az égben egy menny kő sem lenne.

így és még ígyebbül megy sora az Arany Trombitának. Már cnynyiből is megérthetjük, hogy miért égették, illetve kobozták el a szabadságharc után vagy hagyták ki belőle a későbbi kiadásokban az érdekesebb részeket.

Sárosy Gyulát el is felejttették, nem csak elfelejtődött. El is felejttették, hiszen a nép vérében lévő történelmi véleményt szedte versbe, azt a történelmet, mely az egyedül igaz.

Nem volt nagy költő, de kétségtelen érdemeiről nem szabad megfeledkeznünk. A centenárium jó alkalom volna ennek az alig Ludas Matyi-terjedeímű költeménynek, az Arany Trombitának az újbóli kiadására. A kiadással nemcsak a centenárium alkalmának szolgálnánk, hanem Sárosy Gyula költői géniuszának is igazságot szolgáltatnánk.

Sárosy — egyesek szerint — az Arany Trombitát egyenesen Kossuth felkérésére, sőt tanácsai alapján írta. De akár így van, akár nem, egy biztos: a 48—49-es napok legnépszerűbb könyve volt és a magyar nép történetszemléletét mindmáig leghívebben fejezi ki. (Egyedül a nemzetiségi küzdelmekről szóló véleménye szorulna revideálásra, ha nem ismernénk egyrészt Sárosy szenvedélyes lelkét és az akkori tényleges viszonyokat, másrészt, ha ellentétben a Sárosyt elhallgattatókkal, nem tartanánk tiszteletben a költői alkotást.) Dankó Imre

A FALANSZTER JELENET SZOCIALIZMUSA

„Tisztelt képviselőházi Ha végigtekintünk a világtörténeten, azt fogjuk találni, hogy minden kornak megvolt a sajátságos vezéreszméje, mely hasonlatosan az élesztőhöz, mozgásba hozta a rest anyag egész világát s az ízetlen keverékből kifejleszté a nemes szeszt,, az éltető szellemet, mely nem lehet egyéb, mint a szabadság. Ez az egyetlen eszme, amely bár oly régi, mint a világ, mégis oly ifjú, mint a tavasz." így kezdte beszédét Madách Imre képviselő úr az 1861-es országgyűlésen. Először azon lepődik meg a jámbor olvasó, hogy képviselősködölt is a Tragédia írója, azután meg azon, hogy ilyeneket mondott a 49 utáni első országgyűlésen. Végül lassan belenyugszik: Madách nemcsak írt, hanem politizált is. Úgy látszik, külön-küiön a kettőt, mert hiszen mint politikus a francia forradalom eszméiért küzdött, mint író pedig minden eszmében csalódott, kiábrándult embernek mutatkozik. Azonkívül: jóllehet a Tragédiát 1859-ben, tíz évvel a szabadságharc bukása után, a Bach-kor zsarnoksága idején írta, nincs szorosabb kapcsolatban ezzel a korral, az „egyetemes ember“ szenved és küzd a Tragédiában, nem a XIX. század magyar embere. Ebben meg is állapodik az olvasó vagy esetleg még hozzáteszi: igaz, hogy a Tragédiának nincs semmiféle politikai tendenciája, mindazonáltal a költő „látnoki erővel megérezte“ az elkövetkező időket és megénekelte a XII. (falanszter) színben a jövő szocialista társadalmát. Aholis: a gyereket kiszakítják a családból, „közös nevelde“ várja, a sokszínű, tehetséges egyéneket egyformára, törpére szűri az állam, a magasabb ideálok helyett ä puszta megélhetés jelenti az élet célját, stb., stb. — pontosan ahogy a falanszter-jelenetben olvasható.

516