Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-08-01 / 8-9. szám

elé állanak.“ Ez az épületes kinyilatkoztatás a továbbiakban sem hagy kétséget, hogy az „afféle hang“ alatt a demokrácia értendő: Egyesek azt állítják: a falusi munkaközösség, a kolhoz, a tökéletes tervgazdálkodás, államosítás az üdve a nemzetnek; mások mindezt tagadják. Merre van az igazság mécsese?“ íme, „az egykázközségi legényegyletek országos központjáénak kiadványa így terjeszti a kolhoz-mesét, így uszít a tervgazdálkodás, az államosítás ellen a szabadművelődés, „a szabad társadalom öntevékenysége“ területén. Ugyanez az anyag viszont pár sorral lejjebb a demokrácia valláspolitikáját ekép jellemzi: ,,Rágalmazzák az egyház papjait; de még meg is verik, sárba tapossák“. Ezzel az otromba hazugsággíal szemben a papok földhözjuttatásáról, templomok kijavításáról, az egyház állami támogatásáról hiába keresünk egy betűt is a „Munkafüzetében. Ugyanebben az előadásban ilyen kérdések elé állítják a falu művelődni akaró népét: „És mi lesz az adókkal, a családi és öregségi biztosításokkal, a sok szegény sokgyermekes családokkal, a mankón járó hadifoglyokkal és rokkantakkal? Hadiözvegyekkel, árvákkal, földönfutókkal, kitelepitettekkel? És mi lesz ősi kincsünkkel, a magyar népi műveltséggel? Leszünk-e még magyarok vagy elfúj az Istennek lehellete bennünket — mint a költő mondja — és nem lesz az Istennek soha több magyarja?“ Ez a „szabad,művelődés“ alaposan megmutatja a falusiaknak, hogy a demokrácia hova juttatta az országot.

De gyerünk tovább. A demokrácia a munkásság, parasztság és haladó értelmiség szövetségét, a falu és város egy másra u bilisé gát, közös érdekeit hirdeti. Nézzük, hogyan viszonylik ehhez a „Munkafüzet“, „Mit ér az ember, ha földműves?“ című előadása: „Ügy látszik, mintha nem érnénk egy fabatkát sem! Ha Pestre megyünk, az új pesti asszonyok félrehúzzák a szájukat, ha meglátják a bátyút a hátunkon. Még fintort is küldenek felénk! A faluról városi mosogatólánynak szegődött Julcsák és Márik is fittyet hánynak ránk s mikor tisztességgel közeledünk feléjük, fügét mutatnak nekünk! Még a minisztérium ajtajában álló s minden nadrág felé me(f\görnyedő altiszt%is átnéz rajtunk, hogy mi mit keresünk a nagyérdemű úri népek között!“

A demokrácia arra törekszik, hogy elért eredményeit tudatosítsa az ország dolgiozó népében. Ehhez a törekvéshez „Az évi termés tanulságai“ című előadás, dramatizált formában, így járul hozzá:

„IC é r de z ő: ... Magyarország valóságos paradicsom! Csodás eldorádó! Meseország! Nincs itthon semmi baj gazdasági téren! Igaz, pajtás?

Felelő: Hogy volna igaz! Nem látod azt a sok rongyos és éhes embert, akik itt ólálkodnak a szomszédságban, tanyákon kilincselnek dolog után. Legújabb számítások szerint megnégyszereződött a munkanélküliek száma! Magyarországban mindenkinek boldognak kéne lenni vagy „legalább az ország nagyobbik felének“, — Széchenyi István szavával. S ez nincs így.“

Ne tévedjünk! Nem az összeesküvők illegális röpirataiból idézünk, hisz azok nem értettek a rágalom és uszítás ilyen dramatizált, mesteri formájához. Ezt a szabadművelődési anyagot „az egyházközségi legénycsoportok országos központja“ adta ki 1948-ban.

A magyar demokrácia a világpolitikai ellentétek kérdésében határozottan állástfoglalt: a demokratikus, békeszerető népek táborához csatlakozott. Ez a tábor szemben áll az amerikai imperializmus vezetle csoporttal, amelyik gyarmatosító törekvéseit — még háború útján is kész lenne megvalósítani. A demokratikus tábor azonban annyira erős s az imperialista országokban a hódító kalandor-politikának olyan belső ellenzéke van, hogy az erőfölény kérdése nem lehet vitás. A demokratikus tábor saját erejébe vetett hitét a „Mit hoz az atomkorszak?“ című előadás így próbálja megingatni a magyar falvakban: „És küldhetnek pilóta nélkül repülőgépeket, rádiósugarakkal irányítva egy másik ország, egy másik világrész ellen, megrakva atombombával. Nemrég olvastam, hogy az első ilyen pilótanélküli gép már át is repült Amerikából Európába, kísérleti álja alkalmából. így, ilyen gépekkel aztán bom-472