Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-08-01 / 8-9. szám

#

nem volt normális polgári fejlődés, legalább a polgári formákat igyekeztek hűségesen utánozni s így kelteni maguk körül a „nyugati kultúra“ illúzióját. „Nem vagyunk Balkán — hirdették —, Nyugathoz tartozunk. Mi kultúrnép vagyunk, a tőlünk Délre, Keletre lakók barbárok. A Kárpátok medencéjében minket illet a vezetés.“

Ez a Nyugatról importált s az osztrák „német gyarmatosítók és itthoni szolgáik által széltében-hosszában terjesztett ideológia kiszakította Magyarországot valóságos földrajzi és történelmi helyéből s akadálya volt minden reális magyar politikának. Nem szolgálhattuk a magunk ügyét, mert ezek az eszmék a nyugati hatalmaknak tettek rosszulfizeteLt szolgáivá. Ezek segítettek utunkon 1944 őszéig. Húsunkba kellett, hogy vágjon a háború, meg kellett élnünk az országunkon átvonuló háborút, hogy legalább az igény felébredjen sokakban a reális tájékozódás iránt. Aziránt, hogy találjuk meg végre népünk és országunk helyét a térben és időben: földkerekségünkön és az emberi történelemben. i

Persze ez az igény még ma sem általános és akiknél már a felszabaduláskor megvolt, azoknál sem válhatott percek alatt valósággá. Mégis azt mondhatjuk: komoly iskolát jártunk ki a felszabadulás óta eltelt három és fél év alatt.

1945-ben tengersokan tekintettek még csodaváróan Nyugat felé. Akik eddig a németeknek voltak meggyőződött hívei, hirtelen mindent az angolszászoktól vártak. Legendák járták be az országot arról, hogy a Rajnán, de különösképpen az Atlanti partokon túl minden kívánatos és gyönyörű. Mi a magunk mély gödréből, amibe estünk, alázatosan pillogatva leshetünk csak afelé.

Azóta Magyarország akkorányit emelkedett, hogy azt még három éve senki sem álmodta és remélte. De azt is tudja ma már Magyarországon mindenki, hogy se Franciaországban, se Angliában nincsen álomvilág. Az áhítatos álmélkodás ideje lejárt.

Másik fontos tanulsága volt ennek az elmúlt időnek, hogy nem lehet napokban vagy percekben gondolkodni. Az újjáépítés és az országépítés eredményei nem egy éjszaka jöttek létre, mint a mesében — hónapokig várták az emberek milliói a stabilizáció napját épp úgy, mint a hidak elkészülését. S közben megtanulták: nem hirtelen, égből hulló ajándékok, hanem hosszú időre szóló tervek szerifiti nehéz munka teszi jobbá az életet. Fejlődés hozza rendbe a világot, amelyet mi magunk irányítunk, nem rajtunk kívül vagy felettünk álló hatalmak kénye és kedve. Hogy ez a ludat mennyire beférkőzött mindenki leikébe, egy öregasszony példája mutatja. A kommunisták vad ellenségének tartja magát, de dühösen horkant fel, amikor menye a hároméves tervet kezdte fitymálni. Lehet, hogy sok minden más még nem, de a terv biztosan megnyerte mái' a közvéleményt.

A legdöntőbb változást az emberek gondolkodásában a termelőeszközökhöz és a munkához való új viszonyok tudatosodása jelentette. Ez a parasztoknál könnyebben ment, megkapták a földet, felszántották, bevetették, érezhették, hogy az övék. A munkásoknál komolyabb öntudat kellett a változáshoz. A képzetleneknél, teszetős szavakra adóknál kísértett az a gondolat: egykutya, hogy a tőkéseké volt a gyár, most pedig az államé. „A népi demokratikus államé, tehát az enyém is“ — ez a gondolat nem mindegyikükben vert azonnal gyökeret.

456