Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-08-01 / 8-9. szám
a gondolkozás is éretlenebb lenne. Az meg már egyenesen tévedés, mintha a felnőttek és ifjak úgy viszonyulnának egymáshoz, mint a gyakorlati érdeklődés az elméletihez. Ellenkezőleg. A felnőttek közt egymás mellett található a kettő, ami az ifjúságnál időben egymás után fejlődik ki. A heterogeneitás is egyformán megvan gyermeknél, felnőttnél egyaránt. Az ellenszerekkel sem vagyunk egyébként. Nem hiszem, hogy különbség volna e tekintetben felnőttek és gyermekek között: szemléltetésre, élénk előadásra (nem akarom az iménti felsorolást megismételni), együttes élményre egyformán mindenütt nagy szükség van. S nem tudom, a felnőtt szeret és óhajt-e intenzivebben vitatkozni vagy az adolescens. Aki eddigi fejtegetéseinket végigolvasta, annak nem mondunk semmi újat, mikor nyomatékosan ismételjük: a felnőtt — felnőtt. Abban különbözik a nem-felnőttektől, hogy kifejlődött valamennyi társaspszichológiai kategóriája. Ezzel szemben a kisgyereknek csali társaslelki életérzése fejlődött ki, a többi mind rá van hangolva erre az egyre s ez az egy sem „jog“ még, hanem „játék“. Ez a „játék“ a növőgyereknél „verseny“-nyé fejlődik már, közben kialakul a növő-gyérmék második társaspszichológiai kategóriája is, a társasérzelmi: a munkakedv. A pedagógus, számára azt jelenti ez, hogy kisgyermekek körében „együttes élménye“ lehetőleg játékos legyen, növő-gyermekekkel pedig már olyan munkaközösséget alakítson ki, amelynek formája a verseny legyen, motorja pedig a munkakedv. Felnőttek is szeretnek, tudnak és szoktak játszani is, versenyezni is, mégis az ővelök való életközösségnek nem ez a felső határa. Felnőttek nevelése közben a nevelő már a „jog“ és „művészet“ felnőtt-kategóriákban kell hogy viszonyuljon és mozogjon s nevelési célja sem lehet kevesebb: jogban autonómiára, művészetben a legszebb formák-adta gyönyörűségre nevel. XV. Ellenvetésekre számíthatunk, szerintünk is teljes joggal emelhetni a következő két kifogást: ilyen nevelő, mint amilyet mi most emlegettünk, nagyon kevés van, még abban a nagyon kedvező és nem fölöttébb valószínű esetben is, ha egyáltalában akad egy vagy kettő. S ha akadna egy-két megfeielő nevelő, azok is csak szaporátlan, piszmogó munkával nevelhetnének hosszú idő alatt néhány embert ezen a módon — mondjuk, hogy — jó demokratává. Mi pedig, el lévén maradva, mennél gyorsabban, mennél több embert kell hogy megnéveljünk mennél jobb demokratává. i „ Azokkal, akik így beszélnek, teljesen egyet akarunk. Még részleteiben is — remélem. S ha ez igaz, abban is egyetértünk, ugyebár, hogy például a baranyai egykés vidékeken mennél rövidebb időn belül mennél több gyerek szülessen. Igen, gyorsítani szeretném én is a szaporodást is, de egy-egy 454
