Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-08-01 / 8-9. szám
érez, ért és akar ő eddigi keretei között is. Az se mindig „több“ vagy „más“, amit a nevelőtől vár és . kap, de mindig „érték“ és csak akkor van értelme a nevelésnek, ha mindig „értékesebb“ is, mint a növendék addigi szellemi értékei voltak. A hajlandó növendék és az értékes — mondjuk, talán jobb szóval: illetékes — nevelő azonban már annak rendjemódja szerinti tényezői a nevelésnek s mindkettőt beteljesedett előfeltételek váltották valóra. A hajlandóság előfeltételeit már ismerjük. De mik az előfeltételei az értékességnek, amelyet mostantól fogva szívesebben neveznénk új, de mégis ismertebb s elfogadottabb nevén illetékességnek? Kicsoda illetékes? Mi az az illetékesség? Hiszen a lapokban naponként olvashatjuk: megkérdeztük illetékes helyen... illetékes körök szerint a dolog így és így áll... Már-már összezavarodik és bonyolulttá válik bennünk az egyébként oly tiszta és egyszerű fogalom s egyszerre megpillantok nagy csomó csorba cserépedény közt egy békésen dolgozó drótost. Azonnal megértem, hogy csorba cserépedényt egyesegyedül a drótos illetékes megjavítani. Nem azért, mert már az öregapja is drótos volt s ő úgy örökölte ezt a mestersér get, mint régi királyúrfiak az uralkodás mesterségét „Deo favente gratia“ a kedvező istentől. Nem is azért, mert tanult mestersége a drótozás s ha az ilyesmiért osztogatnának1 diplomát, hát ő minden bizonnyal okleveles drótos volna. Nem is azért, mert embertársainak megtisztelő bizalma egyhangúlag őreá bízta ezt a feladatot. Azért, mert az ő kezében válik két értelmetlen cserépdarabból egy értelmes egész tál vagy tányér. Most, hogy mégegyszer átfutom ezt a kis sorozatot, hirtelen megvilágosodik előttem, hogy az emberiség fejlődésének folyamán, haladása közijén e tekintetben is kereste a helyeset és az igazit s próbálkozott az illetékes*séggel. Jelenleg itt tart. Az az ember illetékes valamire, aki azzal a valamivel megbirkózik és elbír. Ha törött tányér, a törött tányérral. Ha egy ország közlekedésügye, hát azzal. Az „értékes“ ember azért „illetékes“ nevelő, mert a benne felhalmozódott értékek közlése útján kielégítheti a nevelődésre vágyók hiányérzetét. Akinek ilyen odaadásra érett értékei nincsenek, az nevelésre illetéktelen, akkor is, ha régi nevelőcsaládból származott is, akkor is, ha okleveles nevelő, akkor is, ha embertársai bizalma nevelő-állásba segítette. XIII. A nevelés időbeli folyamat. Ha az idő konvencionális felosztásában nézzük, maga a mindenkori jelenben folyik le, a múltat ia növendék, a jövőt a nevelő képviseli. Ez egy kicsit aforizmatikusan hangzik, hiszen a növendék legtöbbször fiatalabb a nevelőnél s fordítva könnyebben elképzelhetnek a szerepeket. Éppen azért hangsúlyoznom illik, hogy iaem azért cseréltem össze a személyeket, mert éppen íel-450
