Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-07-01 / 7. szám

ősi ösztöne, élet- és szokásszabályozó öröksége erősebb, mint az én tanult, adattal, tervekkel, korszerű látásokkal tömött értelmem.

Jól tudtam, mindenekelőtt be kell szívni a falunak emberekben élő hagyomány-múltját. Jól meg kell érteni természetükből még a furcsának tűnő cselekedeteket is. Életformájukat, akár milyen nehéz, ki kell elemezni, közösségi életük módját elsajátítani, velük közösséget vállalni s akkor, de csakis akkor alakulhat ki termékeny művelődési terv.

A falu közepén, szabad térségen, egyszerű ház áll, térre nyíló ajtóval. Itt van a falu szíve: a kör. Estéröl-estére ide jön össze a fiatalság s néha idősebb emberek is belátogatnak hozzájuk. Beszélgetnek, rádiót hallgatnak s társasjátékkal szórakoznak, örökös téma a helyzet. Ez a téma magába foglalja a politikát, háborús történetek elbeszélését, beszolgáltatást, időjárást, környékbeli események ujságolását és még eiszámlálhatatlan sokféleséget. Néha nagyobb a” zaj a kelleténél s a heves vérmérséklet magasabb hangon követeli a maga igazát, de harag azért nincs. Estéről-estére így telik itt az idő s nem unják meg. Terméketlen, sehovase haladó időtöltésnek látszik ez, de — mindjárt láttam — itt, ebben a faluban, ezt a beszélgető közösségi életformát kell felhasználni alkalmui a mélyebb tartalmú és szándékú célok érdekében.

Egy este tanúja lehettem két legény vitájának. Egyik így érvelt, támadott: ,,Ti azt akarjátok, hogy Pápától Devecserig eg}' dűlő legyen a határ?“ A vita heve az” egyszerű legényből köitoi jelképet sodort elő s a felharsogó nevetés bizonyította, hogy a jelkép mondanivalóját mindenki megértette. Más alkalommal fiatal embertől kérdeztem: szokott-e templomba menői? „Ez csak odajár, ahol üveggel harangoznak“ — szólt közbe feddőleg a kérdezett édesanyja.

Ilyen s ezekhez hasonló tapasztalatok után világossá, vált előttem közösségi életformájuk két eleme: a beszélgetés és a fontos mondanivaló költői jelképekkel történő kifejezése. A fentiek nyomán így alakult a művelődési terv: a) beszélgetnünk kell b) költői nyelv segítségével (hiszen csak így tudjuk mélyíteni a beszélgetést) c) á helyzetről, másszóval magyarságunk sorsáról s a nagy életkérdésekről, de úgy, hogy eme nagy kérdések e falu társadalmának életében tükröződjenek. A falu elárulta, ki nem mondottan, de számtalan jellel az igényt — engem pedig erősen melgondolkoztatott e különös jelbeszéd s a nagy kérdések költője, Ady látszott legalkalmasabbnak művelődési munkánkhoz segítségül.

Témáink — Ady nyomán — a következőképpen alakultak: Gyarmatország Európában (A magyar ugaron), Grófi szérűk országa, Gőzösről az Alföld, Ady, a nagy vallató (A Duna vallomása), Ond vezér unokája, Magyarságunk az Idő rostájában, Balek Mesebeli János-sors, Fáradt nép *Az öreg kunné), Elevendő nép (Uj s új lovat). Szabad nemzet (Összefoglalás), Életfa alatt, Ady kora (a millénium ragyogása és a botránkoztató költő), A gyár robotosai, Vér és arany, Séta bölcsőhelyünk körül, A Dunatáj népeinek békéje, A halálárok titka, Sötét vizek partján, Istenhez hanyatló árnyék, Az uraknak Ura.

Húsz összejövetelünk volt a tél” folyamán s minden alkalommal egy-egy vers, néha több is, határozott irányt adott beszélgetésünknek. Az elmondottakból már következik a módszer, a hogyan kérdése. Csak arra vigyáztam, hogy módszereskedésbe ne ragadjunk bele s ha egyszer megindult a beszélgetés, szabadon, fesztelenül, korlátozás nélkül elmondhassák még a témával lazán vagy alig kapcsolható emlékeket, tréfákat is, hiszen ilyenkor nem sajnálják az idő múlását, mert a maguk dolgát, élményeit hányják-vétik. Mikor már egy-egy kanyargós történet lerázta magáról felvetett témánknak még az emlékét is, egy Adysorral átvágtam a mese fonalát, jelezve, honnét indultunk ki s hogy ezen a nyomon haladjunk tovább.

Lássunk ezek után egy példát. Mindjárt első alkalommal felolvastam lassan, tagoltan „A magyar ugaron“ című költeményt. A költői mondanivalót azonnyomban felismerték. Ugaron hagyott földről van itt szó? — kérdeztem. Nem, nem, mondták, hanem az országról. Nem tudhattak természetesen beszámolni a vers hatásáról, ezt nem is vár-423