Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-07-01 / 7. szám
ilyenkor kezd mindenki végképp odalenni az izgalomba. Ili persze, a Nemzetiben, a függönyön Lúl is biztosan mindenki nyugodt. Rend, az a rend kellene nagyon odahaza. Azután sötét lesz, röviden, de lelkesen tapsolnak, Klemperer már vezényli is a nyitányt. Búsan és bizonytalankodva írja oda a második megjegyzését: talán hanglemezről?... De már mikor leírja, már akkor tudja, hogy nem lesz ez sehogys-e jó. Mendelsohn tündérmuzsikáját nem tudja eljuttatni az otthoni fülekhez! Az az ócska villanygramofori agyonbőgné és recsegné a legszebb fölvételt is. A technikusuknak is az a legnagyobb élvezete, ha ráeresztheti a hangót egészen a torzításig. Mindig mondják neki, hogy lejjebb az erősséggel, de van is annak füle... A nyitányt így az egész kísérőzenével csak clsíratta szépen. Föimegy a függöny. Nagy csalódás, de öröm is. Ezt a királyipalotát még tán nálunk is meg lehetne csinálni. Kisebb lenne, szín se kellene ilyen sok a kulisszára, de egyszerű az egész: hátul és kétoldalt sima fal, festve rá kapu meg párkány. A lépcső elmaradhat, furcsa 'is lenne, hogy zsámliról lép le a király, ahogy a színpadra bebukik. A ruhák, meg az udvari népek már nehezebben fognak kikerülni. Piros ágyterítőnek kell majd királyi palásttá magasztosulni. Fiatalember akad-e elég, aki lemond a főszerepről egy tisztes testőri állás kedvéért? De azért itt sem olyan hivalkodó díszes minden, mint ahogy lenn falun képzeli az ember. Ekkora udvartartás még az ő színpadjukon se nagyon kellene, hogy szorongjon. Nem kell megijedni tőle. Meglesz ez nádunk, írja a füzetébe. „Gyorsan közelget szép Hyppolitám a nász óra“ — beszélnek, pereg a szöveg a színpadon. Ismerős mondatok csillannak föl a beszéd sűrűjében, de mire rájukismerne, már áradnak újra új sorok. Olajban forog ezeknek a pesti színészeknek a nyelve. Az ő játékosainak tempós, galuskás beszéde sokkal lassabb. Félennyit se győznének ennyi idő alatt. Királyi mátkapár esküvőre készül, urak és hölgyek szerelme bonyolódik, mesteremberek színjátszócsoportja gyűlésezik az első fölvonásban. Háromnegyedóránál nem sokkal több az egész, pedig még változik is egyszer a szín. Külön lehetne-e választani? Ez kerül a jegyzetbe, mikor először kigyujtják»-a lámpákat. Külön eljátszani a királyi udvart, másik előadáson a kézműveseket, azután a tündérkedést. Három estét kitenne bőven, ha falusi módra játsszák. Az első felvonás még táplálta is ezt a reményt, olyan szépen elvált benne az urak és az iparosok dolga. A második fölvonás nagy kavarodása ezt a reményt is elfujta. Manótakács—lündérkirálynő—féltékeny ara hajkurásszák egymást az athéni erdő csillagos éjszakájában. Szétváiasztha Lattanok. Annál jobban meresztette a szemét, hogy a technikai titkokból elleshessen egyétmást. Forgószínpad közepén nagy terebélyes fa állt, körülötte lankák, buktatók, gyep-heveredők, ösvények, iszalagok, tüskebokrok,• mikor mi szükséges a bonyodalmakhoz. Ezt se lehet megcsinálni: nincs forgószínpad odahaza. A sötétben azért jól elbotladoznának, még az ágbogakat se kellene olyan pontosan megcsinálni,- elég lesz a hátsó falra ráfesteni. Homályos színpad egypár biciklilámpa-refk'ektorral, eddig terjed a tudomány. Még talán a vibráló fény is sikerülne: aprón kilyuggatott lemezt forgatnak erős lámpa előtt, az veti ezt a bujkáló fényt. A harmadik fölvonásban megint a beszédtechnikáról lehetett elmélkedni. Király és mesterek nem találkoztak eddig, nem lett ilyen éles a , kétféle beszédmód különbsége. De itt a harmadik felvonásban (szöveg szerűit ötödikben) itt kell jól tudni ám a kiejtést. Nagyon feszes az ő színjátszóinak a beszéde. Se nem a természetes nyelvjárásuk, se nem az iskolában rájukerőltetett irodalmi ejtés, hanem valami külön színjátszó deklamálás, csupa megnyomott, hangsúlyozott elkülönülő szó, mondathangsúlynak, ritmusos lejtésnek nyoma sincs benne. Verses darabot ínég nehezebb mondatni velük, talán nem is lehet. A rímes csattanókat biztosan jobban kipendítenék, mint itt Básthy, de már a jámbusra nem megy rá a fülük. Vége van, oszlik szét a nézők serege. Vidéki barátunk föláll, nyújtózik egyet, zsebre teszi füzetét. Mégis előadjuk a Szent Iván-éji álmot. Vargha Balázs 418
