Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-07-01 / 7. szám
zoló és mutatós műveké (Munkácsy „Siralomház“ c. képének kiállított változata és Fadrusz ..Toldi“-ja kapja a legtöbb szavazatot). De figyelembevéve az érdeklődést és a megnyilvánult tudásszomjat, képzőművészeink nevelőmunkája bizonnyal ki fogja nyitni a bányászok, munkások, parasztok szemét hamarosan, hogy látni tudják a képek és szobrok világának többi csodáit is. A Képzőművészek Szabadszervezete tagjai számára tanulmányi kirándulásokat szervez a kiállítások színhelyére. Mert, mint Pogány ö. Gábor hangsúlyozta Dorogon, az akciónak csak egyik oldala ez: képzőművészetünk remekeit megismertetni a dolgozókkal. Van egy másik feladatunk is: a művészeket megismertetni a dolgozók életével. Á Szabadszervezet kölcsönkért teherautóján kirándult művészek nemcsak a tárlatot nézték meg. hanem lementek a dorogi szénbányába is. Meggyőződésünk, hogy amilyen mértékben közeledik a tömegekhez a mai élő művészet, anélkül természetesen, hogy művészi igényességét feladná, olyan mértékben, ezen keresztül válnak érthetővé és széppé az emberek szemében a múlt tradícióit őrző remekművel: is. KÉPMUTOGATÓ l ' Arany János balladája tartotta fönn ennek a régi vásári mesterségnek a nevét. A képmutogató kirakta vásznát az ámuldozó sokaságnak, pálcával mutatta rajta a jeleneteket és mesélte hozzá a ríkató históriát. Idomtalanok voltak az ábrázolatok és olcsók a históriák, de a bámész gyülekezetnek tetszett azért, odafigyeltek, még krajcárjaikat se sajnálták a kóklertől. A mai képmulogatót tárlatvezetőnek hívják. Bemegy az ember egy kiállításra. Vagy áhitatos csönd fogadja, imbolygó látogatók, mintha néma szertartást végeznének a képek előtt, kezükben rózsafűzér helyett a katalógussal. Vagy harsány magyarázatoktól zeng a terem: egy jólértesült kikiáltó vezetésével zarándokolnak látnivágyó lelkek végig a kiállításon. Uszályként kísérik a vezetőt hú szán-harmincán, meresztik a szemüket, hogy mindazt ők is belelássák a képekbe, amit amaz magyaráz. Megnyugtató jó stílusa még nem alakult ki a tárlatvezetésnek. Legtöbbször agyonbeszélik a védtelen közönséget. Több képről egymásután elmondják ugyanazt a homályos méltatást, ahelyett, hogy határozott tudnivalókat közölnének. Megzavarják azokat a látogatókat, akik lelkűk csendességére nézelődni szeretnének. Kész véleményt adnak ahelyett, hogy elvezetnék a hallgatókat at állásfoglalásig.. .'satöbbi. Akármilyen nehezen megy is még, mégis szükség van tárlatvezetésre. Ilogy hagyományos forma, megvan a vásár!>eli elődje, az még magában nem bizonyítja ugyan szükséges voltát, legfeljebb segíthet a helyes módot kialakítani. Szeretik hallgatni a „népek“, ha a látnivalókhoz mondanak is egyetmást. A régi képmutogató arról beszélt, hogy mit ábrázolnak a képei: „Grófkisasszonyt feddi atyja“. Mozgást és hangot adott a primitív rajzokhoz, szinte hangosfilmet csinált belőlük. Az újabb idők képmagyarázóit, a tárlatvezetőket, már nem érdekelte a mese, história. A zsánerképek kikoptak a divatból; csendéletről, tájképről meg nem volt mit mesélni. Az lett csak probléma/ hogy hogyan „fogta föl" a festő azt a fát vagy köcsögöt: milyen színeket használt, hogy komponálta meg a képet, stb. Mikor aztán absztrakciókba kezdett hajlani a formálás, akkor megint 403
