Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-01-01 / 1. szám
VI. hét. A 15 mondat szavait gyakoroljuk hangos és néma olvasással. A néma olvasás egyik változata az is, hogy 2—3 boríték szavait összekeverik, s a táblára felírt mondatok alapján kiválogatják. Vagy: minden borítékból külön összeállítják az eredeti mondatot. írási gyakorlat: az írott alak lemásolásáról (leírás) áttérünk a nyomtatott alak írottra másolására (átírás). Kiteszünk 1,-1 nyomtatott szót és írottan másolják. Házi feladat ugyanaz. VII. hét. Betűkre bontás. A szótagokra bontást a felnőtteknél elhagyhatjuk, mert ők szavakban is fel tudják ismerni a betűket, főként az alkalmazott mondatsorozatban, mivel sok egytagú, könnyen elemeire bontható szót tartalmaz. Ezeket a szavakat külön felírjuk a táblára: a, az, mi, ki, ki-ki, ej, én, de, út, áll, egy, kis, kő, hős, van, nem, itt. Olvastatjuk és közben letöröljük vagy eltakarjuk az éppen kiejtésre következő betűt. Megállapítják, mi maradt meg, mi hiányzik? A kiemelt hang betűjét külön leírjuk, írott, nyomtatott, kis és nagy alakban, t négyzetes elhelyezésben. Egyszerre gyakoroljuk be mind a 4 betűalakot. Mondunk a betűkkel kezdődő szavakat, a nagybetűkre pedig neveket sorolunk fel. A betűkre bontott szavakat azonnal össze is tesszük alkotó részeikből, s magadiktálás után íratjuk. Ezután az azonos és hasonló alakú szavakat csoportosítjuk: Este, este, van, van; Száll, száll, ágrul, ágra, ága, fája, szájrul, szájra, ment, ment, bent, mint. Kiszedegetjük belőlük az abc még hiányzó betűit és begyakoroljuk az előbbi módon. A kétjegyű mássalhangzós szavakat is külön csoportosítjuk, megjelöljük és kiemeljük a kétjegyű betűket. Az y-t az ny, gy, ly betűkben, az x-t az express levél jelzésén szemléltetjük. (X lábú asztal.) Ezzel eljutottunk valamennyi betű megismeréséhez. VIII. hét. Egy-egy naplárlapot adunk mindenkinek a hét napjainak olvasására. A napokat számozva táblára írjuk. Megtanuljuk a számjegyek írását 1—10-ig. Ezután számok szerint felismerjük, olvassuk és másoljuk a hét napjait. Ugyanígy naptárból tanuljuk meg a hónapok nevének olvasását és írását is. Folytatjuk a számjegyek írását 10, 20, 30 stb. 100-ig. Római számok: I—X, XX. A mértékek jeleinek: m, cm, dl, kg, dg, km, Ft, fill, olvasása, írása. Levélcímzés, keltezés. Végül az újságokból az öreg betűkkel szedett részeket olvasgatjuk. A leírt anyag maximális. A tanmenettel csak mintát kívántunk szolgáltatni. A változtatás vagy más összeállítás mindenkinek egyéni szabadsága. Az eredmény összehasonlítása céljából ajánlatos volna, hogy az első alkalommal a tanfolyamokon egyöntetűen az itt felsorolt alapmondatokat alkalmazzák. A tanmenetnek az első napra beosztott előkészítő részében felvett, közismert rövidített és teljes feliratok alkalmazása Domokos Lászlóné igazgatónő gondolata. A klasszikus mondatsorozat összeállítását pedig Barczán Endre főtitkár indítványozta. Összeállította Szatmáriné Várni Júlia A DECOCK—SECELLE—ÉLTES MÓDSZER TANÍTÁSI FOKOZATAINAK RÖVID ÁTTEKINTÉSE A) felnőtteknél, B) normális I. osztályú gyermekeknél, C) fogyatékos értelmű I. osztályú gyermekeknél más-más alapmondat sorozat alkalmazásával. * I. Alapmondatok elvonása. írás: az írott mondat szokszoros ráhúzása. II. Szavakra bontás. ' írás: a szavak írott mintáról másolása. III. Szótagokra bontás. írás: a szóíagok liyomtaliott mintáról másolása IV. Betűkre bontás. írás: magadiktálás után. A) Felnőtteknél. Alapmondalok Klasszikus sorok: 1. Este van, este van, ki-ki nyugalomba! 4. Kis furulyám szomorúfűz ága, 2. Száll a madár ágrul ágra, 5. Temetőben szomorkodik fája. 3. Száll az ének szájrul szájra. 6. Ej, mi a kő, tyúk anyó, kend 42