Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-07-01 / 7. szám

el lehet érni, de még biztosabban akkor, ha a propagandát pedagógiával párosítjuk. Mind a kettőnek megvan a maga sajátos jellege, stílusa, szótára, módszere, eszköze és — hatása, eredménye is. Akit a puszta propaganda nem tud meggyőzni, esetleg meggyőzhet a pedagógia, a tudomány a maga külön eszközeivel és módszereivel. És éppen itt adódik a sajátos feladat a szabadművelődés munkásai számára. Nekik nem a politikai agitátorokkal kell versenyre kelniük, hanem a tudósokkal, írókkal és nevelőkkel, hogy minél több emberben tudatosítsák a társadalmi és politikai helyzetet s ezzel lehetővé tegyék számukra, hogy termelő-, alkotó-, építőtényezőkként helyezkedhessenek el a társadalomban. És pedig nemcsak puszta értelmi meggondolás alapján, hanem érzelmi és etikus azonosulással is. Mert csak az ilyen azonosulást tekinthetjük teljesértékű közösségvállalásnak.

2. A társadalmi fejlődést sikerrel és gazdaságosan csak akkor szolgáljuk kulturális tevékenységünkkel — hallottuk Révfülöpön —, ha szoros kapcsolatot tartunk a demokratikus tömegszervezetekkel.

Ez is olyan követelmény, amelyet kezdettől fogva hangoztatott a minisztérium. Azonban őszintén meg kell mondanunk: nem teljes sikerrel. Az elmúlt években igen sok olyan munkatársunk akadt, aki ezt a •követelményt nem értette meg vagy nem tette magáévá. Kétségtelen, hogy nem egy esetben azért, mert maguk a tömegszervezetek is vonakodtak az együttműködéstől. De még több esetben — felügyelők és ügyvezetők egyaránt —, saját hibájukból. Közülök többen úgy fogták fel, akkor járnak jó úton, ha munkájukat függetlenítik a lömegszervezetektől. Olyan embereket vontak magnk köré, akik maguk sem akartak közösséget vállalni a demokratikus mozgalmakkal. Azt hitték, „semlegesek“ maradhatnak a nagy társadalmi harcban. „Semleges“ témákat iktattak kultúrmunkájuk programjába is. Tájékozatlanul vagy rosszhiszeműen elválasztották egymástól a kultúrát és a politikát. Mások azért húzódoztak a társadalmi szervezetektől, mert elhitték az ellenpropagandának, hogy a demokrácia megfosztja őket magyarságuktól és vallásuktól. Nem gondolták meg, milyen gyengeségről lesznek ezzel tanúságot! Mert hát micsoda lábon állhat annál magyarság és hit, akit bármely politikai rendszer megfoszthat tőlük'! (De ugyan ki akarja megfosztani őket?)

Tömegszervezetekre azonban természetesen csak ott lehet támaszkodni. ahol vannak ilyenek. Sok helyen örömmel vették tudomásul a szabadművelődés munkásai, hogy ilyenek nincsenek, legalább így nem kell velük bajlódniuk. A mi népünk múltjában valóban nincs nagy hagyománya a szervezkedésnek, a párt-, az egyesületi, a szervezed életnek. Ezen az iskolán most megy még keresztül s nem mindenütt egyforma érdeklődés mellett és sikerrel. Sok helyütt csak formálisan alakultak meg a szervezetek, tevékenységet nem fejtenek ki. Népünk nevelői számára valóságos történelmi jeladat: rászoktatni a magyar tömegeket a szervezeti, társadalmi életre. Jaj annak a „nevelőnek“, aki egyk'edvűen vagy éppen kárörömmel látja, hogy népünk máig sem kapott rá a szövetkezésre, az egyesülésre. a társas élet-gyakorlatára.

Ahol nincs közösségi élet, tegyenek meg mindent a szabadművelődés munkásai azért, hogy kialakuljon. S ahol kialakult, táplálják kultúrmunkával. Eszményünk nem a magánakvaló, hanem a társadatomtmn élő ember. Hiba, ha nevelő munkánkkal a társadalomból való kiszakadás

392