Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-01-01 / 1. szám

ban olvastatjuk és ráhúzatjuk a nevüket. Először a bátrabbakat hívjuk ki a táblához, a rászorulóknak pedig vezessük is egy kicsit a krétájukat. 2. nap. A tanfolyamvezető minden napra készüljön elő. Az órán használandó eszközöket előre készítse el. Erre az órára például mindegyik hallgató nevét elő kell írnia egyszer írott, egyszer nyomtatott alakban. (Csomagolópapírosból vágjon fel fél ív szélességben 15 cm-es szeleteket. 2.5—3 cm nagyságú magánhangzókhoz számítva, készítse el a neveket mindkét formában külön papíroson.) kz óra anyaga: először a saját nevük olvasása, írottan és nyomtatottan, sokszor. Azután a táblán is — mind a két alakban előírt névsorból — ki kell keresniük a nevüket. Ha már biztos a felismerés, ráírnak sokszor az írott névkártyájukra. Most két szomszéd nevet cserél és egymásét tanulják meg olvasni, ráhúzni. (Jó puha, könnyen hegyezhető, nem törékeny bélű ceruzákról gondoskodjunk.) Fel kell ismerniük a szomszéd nevét is a táblai névsorban. Később a másik szomszéd nevét gyakorolják be. így mindegyik hallgató 3 sze­mélynek a teljes nevét tanulja meg elolvasni és ráhúzni. A gyakorlást a személyre mu­tatással vagy a név mondása alapján az írott és nyomtatott név felismertetésével, mindkét alak olvastatásával végezzük. A személynevek mellett a helység nevet, majd két szomszéd község nevét is meg­tanuljuk olvasni mind a két alakban s ráírni az írott alakra. Az utolsó óra végére megkiséreltethetjük a saját nevüknek és helységük nevének má solgatását. Házi feladatul adjuk fel ugyanezt. Egy füzetlapra kezdjük elő a neveket, s oda­haza próbálják többször lemásolni. 3. nap. Előkészítjük a községek, 2—3 szomszédos község és Budapest nevének írott, nyom­tatott kártyáját. Előbb a nagytáblán gyakoroljuk karban, jó ritmussal az olvasást írott, nyomtatott betűk után. Azután egyenkint olvastatjuk a táblai neveket. Végül mindenki a saját papirosáról olvassa el többször a megfelelő neveket. Budapest ráhúzását elvégeztetjük a táblán és papírosukon. Aztán a saját nevük, községük, a szomszéd községek és Budapest névkártyáit maguk előtt kirakva, felhívásra a megfelelő írott vagy nyomtatott nevet mutatják fel. A felhívás történhetik a táblai alakra való rámutatással, papíroskártya felmutatásával (ez az egyeztetés), név előmondással, személyre rámutatással. Ezen a napon tanulják meg a saját nevüket, községüket és Budapestet nemcsak le­másolni, hanem emlékezet után is leírni. Házi feladatuk ugyanez legyen. 4. nap. Előre elkészítettük az első alapmondat írott és nyomtatott kártyáját. (A hallgatók lét­száma szerint.) Felfüggesztendő nagy ív papírosra és felírjuk előre az alapinondatokat a haladás sorrendjében, külön írott és nyomtatott csoportban. Ez azért szükséges, hogy a gyakorlásnál ne legyünk mindig csak a táblai előírásra utalva. Felolvassuk a »Családi kör«-t, s beszélgetünk róla. Végül többször elolvassuk ütemesen az első sort és karban utána mondatjuk. Most a lehető legnagyobb alakban írottan a táblára írjuk: 1. Este van, este van, ki-ki nyugalomba! Az alapmondat elé táblára vetjük az estét kifejező néhány csillag és a hold rajzát. Kisebb rajzlap nagyságban ugyanezt színesen is előkészítjük. A táblán a rajzhoz, a nagy ív papiroson a színes ábrához kapcsolva, karban jól be­gyakoroljuk az írott és nyomtatott alapmondat ritmikus olvasását. (Vigyázzunk, ne legyen éneklő az olvasás! A természetes beszédet utánozzuk!) Együttes begyakorlás után egyenként olvastatjuk, majd az írott alakra ráhúzatunk a táblán és papirosukon. Az olvasási és írási anyagot összegyűjtve hordják magukkal a hallgatók a tanfolyamra. A gyakorlás során észrevételük, hogy este van, este van, ki ki azonos alakok. A táblán és helyükön úgy olvassanak, hogy az olvasott részt mutassák ujjúkkal vagy az irónnal. A ráhúzogatás közben mindig bátorítsuk őket a másolás megpróbálására. Házi feladat­nak kezdjük elő az írott alapmondatot és kérjük a hallgatókat, hogy ne únják a ráhúzást, mert ez az írás megtanulásának feltétele. Az új mondat olvasását a nevekkel együtt minden lehető változatban begyakoroljuk. 5. nap. A 2. és 3. alapmondat: 2. Száll a madár ágrul ágra, 3. Száll az ének szájrul szájra. 39

Next

/
Thumbnails
Contents