Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-06-01 / 6. szám

me«. Ennek nevében vetik meg a ,.halavány körök számára készült poézis“-t és küzdenek azért, hogy költészetük a „nemzet költészete« legyen. Ezért akarja egyesíteni Petőfi a népköltészet képviselőit egy orgánum, az „Életképek“ körül, azokat, kik „valódi szabadelvűek, nem szűkkeblűnek, merészek, nagyot-akarók“. Ezért nevezik múzsájukat mezítlábas cigányleánynak. Ezért támadnak rájuk a magas körök képviselői, kritikusi mezben védve kiváltságos osztályhelyzetüket. A „kíméletes, békülékeny“ Arany ezeknek válaszol aztán nem a legbékülékenyebb hangon: „Azok az arisztokrata urak talán ilyeténképpen gondolkoznak: Tegyünjv úgy avval a falusi emberrel, mint a kiskutyával, előbb csipkedjük a szőrét, ha akkor fogat vicsorít, húzzunk végig horpaszán egy doronggal: majd el-ül. Nem úgy, tekintetes, nagyságos uraim, nem úgy! írjanak önök halavány köreik számára halavány poézist, szépet, homályost és hideget, mint az őszi köd: majd Petőfi, meg Tompa, meg talán saját kicsinységem is, fogunk írni, mit, meglehet, az, ki tót dajkától francia vagy sváb tejet szopott, sem érteni, sem érzeni nem fog, de amit azon egynéhány politikai nulla... ez a számatlan nagy szám, magáénak, szívveréséből szabadottnak vall.“

Beszélhetünk még pályabérükről. Petőfié: „egyél, öcsém, ha van mit“, Aranyé: „ha éhen veszek is, megélek holtom napjáig«. Arany hiába álmodott eképpen.- „Adna csak nekem a nemzet évenként hét-nyolcszáz pengő forintot, megmutatnám, hogy pénze nem lenne elvesztegetve“. Petőfi hiába vágyott külföldre és különösen a tengerre, sohase látta meg. Beszélhetnénk kiadókkal való veszekedésükről, mindenkori becsapatásukról, a nemesi irodalmi közvéleményről, amely íróról hallván, ezt kérdezi először: „nemes ember-e? van-e birtoka? diplomája? pénze? hivatala?“ Arany János és Petőfi Sándor megbuktak az első „szabad“ népképviseleti választáson, a legszebb levelek egyike az, amelyben Arany leírja bukását.

Mindezt a szaktudósok szemüveggel se látták meg a levelekben, az új olvasóközönség bizonyára élesen látja és még mást is lát és olvas ki mindezekből: Petőfi és Arany barátsága első fecskéje egy úi társadalmi rend íróközösségének, egymást támogató, bátorító, bíráló írók közösségének.

A Népszava Könyvkiadó Arany János balladáit adta ki a könyvnapra, hogy — amint az előszóban olvasható — a magyar dolgozók asztalára tegye. Jó szolgálatot tesz ezzel a dolgozóknak. Bóka László előszavában rámutat a balladák eddig kellően nem méltatott értékére: a társadalmi valóság hű tükrözésére. A balladákat Csíki/ Gi/ula illusztrálta, de rajzai inkább eltávolítják az olvasót a balladák hangulatától, mintsem közelebb viszik ahhoz.

Oláh Andor

ECKHART FERENC: 1848. A szabadság éve (Káldor).

Ma minden olyan könyvet nagy érdeklődéssel veszünk kezünkbe, mely 1848 „homályos“ képének tisztázását ígéri. Eckhartnak könyvéhez írott rövid, bevezetője még fokozza ezt a kíváncsiságunkat, mert egyenesen a 48—49-es események körül kialakult zavaros fogalmaink eloszlatásával kecsegtet. A könyv elolvasása azonban cseppet sem. visz közelebb bennünket a valóságos 48- hoz. Sajnos nem tudjuk osztani az írónak a könyv bevezetőjében kihangsúlyozott „politikai értékeléstől való tartózkodását“, hiszen a „tárgyilagos oknyomozás szabta koirlátok“ akarva-akaratlanut is a „régi

kép“ felhígításához juttatták. Legnagyobb hibája a könyvnek, hogy az európai történésből kiszakítva írja le a mi „külön“ negyvennyolcunkat, még mindig abban a téves” képzeletben ringatva a gyanútlan olvasót, mintha 48-ban külön magyar ügy is létezett volna és nem lett volna történetünk függvénye az általános fejlődésnek. Ugyanígy hiába keressük a termelőeszközök elmaradottságára, a gyarmathelyzet leírására vonatkozó nagyon is lényeges fejezeteket. Ma már tisztán állnak előttünk az első felelős magyar kormánynak a jobbágy- és zsellérkérdésben s a nemzetiségekkel szemben elkövetett végzetes tévedései. Nem lehet egyoldalúan csak a nemzetiségeket úgy állí-371