Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-06-01 / 6. szám
tani be, mintha ők volnának a felelősek a történtekért. Pl. „A románok álláspontja“ c. fejezetet így kezdi Eckhart: „Nem kevésbbé végzetessé vált a románok állásfoglalása a nagy átalakulás kérdésében.“ Ebből még mindig az tűnik ki, hogy a történtekért főleg mások a felelősek, a tények ellenséges csoportosulása az oka a bukásnak. A Táncsicsról rajzolt képet még akkor is visszautasítjuk, ha Szabó Ervintől kölcsönzi az idevágó mondanivalóját. Ma már túl vagyunk a bogaras és nevetséges Táncsics Mihály képen. A régi frázisok viszont mind megtalálhatók a könyvben: „történetünk legdicsőbb“, „még ezzel sem volt kioltva Haynau bosszúszomja“, „a magyar szabadság napja vér és könnytengerbe áldozott le“ s ehhez hasonló sok frázis, mindmegannyi múltbéli örökség. Ma ezen a szomorú 48—49 képen már régen, túlvagyunk. őszintén sajnáljuk, hogy a különben nagy szorgalommal összehordott anyag ilyen szerencsétlen tálalásban látott napvilágot. Komjáthy István DOBSA LAJOS: Az 1848. évi francia forradalom (Fehér Holló). E munka első kiadása kereken száz évvel ezelőtt jelent meg, mikor a felszabaduló nemzet „vigyázó szemét Párisra vetve“ keresett biztatást a maga küzdelméhez. írója Párisban szemtanúként, sőt résztvevőként élte át azt, amit leír. Dobsát a forradalom első hulláma — a februári — érte csak francia földön, az amelyet Marx „a szép forradalomnak“ nevez. A forradalom második hullámában, júniusban következett be a kiábrándító fordulat: a polgárság a munkásság ellen fordult, hogy egyedül élvezhesse azt a győzelmet, amelyet együtt vívtak ki. Dobsa ekkor már nem volt Párisban. Felvethetnénk a kérdést: mennyire gazdagítaná munkáját, ha átesik ezen a történelmi leckén is, mint szemtanú. Könyve így legnagyobb részében romantikús szemléletű, szenvedélyes és lírai riport egy világtörténelmi változásról. „A francia szívében oly nagy, mint az isteni“ — kiált fel a huszonnégy éves író. Pedig Dobsa európai távlatú társadalmi és politikai tájékozottságánál fogva nem csak romantikus forradalmár. Amikor Párisba érkezik a magyar március 15. és a 12 pont híre, azon ütődik meg, hogy „a hírlap száma teli miniszteri kinevezésekkel, de a munkás állapota javulásáról semmi.“ Gonda Imre, aki érdekes tömör és okos bevezetővel látta el a kis munka új kiadását, kiemeli, hogy Dobsa „az első magyar író, aki tudományosan képviselte a modern, városi munkás-osztály politikai szempontjait.“ Felveti a kérdést: „Lehetséges az, hogy Dobsa Lajos azért nem vált a magyar forradalom egyik vezéralakjává, mert politikái szempontjai és történetszemléletében szélesebb szemhatára túlnőtt a magyarság adottságain és lehetőségének korlátain?“ Véleményünk szerint igazi forradalmár csak realista lehet, aki éppen népe adottságaiból és lehetőségeiből indul ki. Bizonyára nem véletlen, hogy Dobsa Lajosból nem politikai vezéregyéniség lett, hanem drámaíró. De tegyük hozzá: Dobsa minden drámai müvénél százszorta érdekesebb ma ez a kis politikai müve, mely méltatlanul elfelejtve porosodott száz évig az ország türelmes könyvespolcain. Mészöly Dezső RÉVAI JÓZSEF: 48 útján (Szikra). Cikkeket, beszédeket tartalmaz ez a kötet. Külön-külön már ismerjük, de most együtt kapjuk őket kézhez. Egységbe az a gondolat fűzi ezeket a különböző időben megjelent cikkeket és elhangzott előadásokat, amit a kötet címe jelöl: mindaz, ami a felszabadulás után a haladás vonalán történt Magyarországon, 48 eszméiből ihletődik, annak kezdeményeit folytatja, valósítja meg és viszi végső diadalra a dolgozó osztályok megbonthatatlan' szövetségével. Olyan világosan értékeli ki Révai József 48 tényeit, annyira kézenfekvő minden érvelése tétele mellett, hogy semmi kétség nem marad az olvasóban az iránt: 1948 valóban méltó arra, hogy 1848 szellemét idézhesse. A fiatal magyar demokrácia számtalan ténnyel bizonyítja, hogy valóban azt képviseli, azt folytatja, azt viszi jó véghez, amit 1848 elkezdett. Nagyon megnyugtatóan — és úgy érezzük véglegesen — rajzolja meg Révai József Petőfi Sándor alakját is. A rész-Pctőfi helyett egy teljes Petőfit ad, aki nem ían-372