Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-06-01 / 6. szám
/ mára, viszont az illető társminisztérium is átengedett az ellenőrzése alá tartozó szaktanfolyamokon bizonyos óraszámot közműveltségi anyag beiktatására. Ez a megegyezés természetesen csak az államsegélyes tanfolyamokra vonatkozott. A tanfolyamok óraszáma tapasztalatok szerint kedvezett a szakirányú ismereteknek s a helyi igények kielégítése céljából nem egyszer a szabadművelődési felügyelők is támogatták az ilyen szakirányú tevékenységet, ha fontosnak ítélték s az illetékességi vonalon nem sikerülj az ügyet kedvezően elintézni (anyagi támogatás). Bár jól ismerjük azokat aj hibákat (hallgatók váltakozása, egyes előadók felkészültségének elégtelen volta, korszerűtlensége, szervezési hibák, stb,), amelyek az első évben még sok helyen kísérték a tanfolyamokat, mégis" jelentős nyereségként kell számontartanunk tömegmozgató és tájékoztató tevékenységüket. A figyelmet — nemcsak a résztvevőkét, hanem rajtuk keresztül a távollévőkét is, különösen községekben és tanyákon — a kulturális értékek felé irányították, az érdeklődést felkeltették és ébrentartották. A kulturális tájékozódás mellett pedig nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a demokrácia főbb kérdései is tisztázódjanak a nagy tömegek tudatában. Megkezdődött ugyanezen munkaévben a szabadiskolák munkája is. 63 szabadiskola működött, ezek közül azonban államsegélyben csak 13 részesült. A szabadiskolák célkitűzése már ekkor is az volt, hogy az ismereti anyag mellett neveljék is a hallgatókat. Éppen ezért az iskolát in termi tussal igyekeztünk egybekapcsolni. Az ismereti anyag tekintetében ezek az iskolák átfogó tájékoztatást igyekeztek nyújtani, lehetőleg a kulturális élet minden fontos területéről. A szabadiskolák működését is nehezítette természetesen a helyiség hiánya, könyvhiány, a megfelelő előadók hiánya. A tanulmányi .időt nem egyszer néhány hétre kellett korlátozni s ennek megfelelően: csökkenteni kellett az anyagot is. Akáy munkásifjak, akár parasztifjak voltak a szabadiskola hallgatói, szakismeretek és az aktuális kérdések terén is tájékoztatást nyertek. A nagy tömegeket természetesen a szórakoztató jellegű tevékenységek vonzották leginkább. Első helyen a szabadszínjátszást, a műkedvelő előadásokat kell kiemelnünk. Ezek szinte minden községben megindultak és legalább egy-két előadást rendeztek már az első munkaévben is. Megfelelő szellemű és művészeti szempontból is helytálló darab azonban, sajnos, nagyon kevés állt rendelkezésre s így az előadott darabok tekintélyes része selejtanyag volt. Jóval több értéket nyújtottak a népi ének- és tánccsoportok. Ezeknek a csoportoknak a száma viszont kevés volt és az utazási nehézségek miatt nem sok helyre juthattak el. Egyes helyeken a bábjátékos előadásokat is megkezdték. Rádió, vetítőgép, filmgép alig' egynéhány állott rendelkezésre még ebben a munkaévben, így ezeknek a szabadművelődési munkába való bekapcsolódásáról komoly mértékben nem lehetett szó. Könyvek és folyóiratok is csak igen korlátozott számban álltak a szabadművelődés rendelkezésére. A regi könyvtárak nagyrészt elpusztultak, a megmaradtak is elavultak, újabb könyvek beszerzésére pedig az infláció hónapjaiban alig volt fedezet Sokhelyt igen szép munkát végeztek viszont az újjá vagy újonnan alakult énekkarok, élve a modern magyar kórusirodalom-adta gazdag lehetőségekkel. y ■ A munkaév második felében, a tavasz és nyár folyamán megindult a falunapok szervezése. Ezek aránylag szép és értékes műsorukkal nemcsak szórakozást és élvezetet, de komoly művelődési anyagot is nyújtottak. A falunapok — átlagosan 8—10—12 község részvételével — nagyoh népesek voltak. A művelődési anyag mellett egészségügyi vizsgálat, orvosi tanácsadás, mezőgazdasági, újjáépítési, esetleg ipari kiállítás iktatódott a falunap műsorába. A résztvevő községek saját kultúranyagukból mutattak be részleteket (dal, tánc, mese, stb). Az orvosi vizsgálat nem egyszer olyan betegségeket derített fel, ami addig azon a területen ismeretien volt az orvosok előtt. Viszont a kultúranyag bemutatása során is vetődtek felszínre egészen ismeretlen, de igen" értékes anyagok. A falunapok rendezésében főként Szatmár megye ért el az első munkaévben szép eredményeket. * * 356