Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-06-01 / 6. szám
A második esztendő Az '1946/47. munkaév már jóval kedvezőbb körülmények között indulhatott. A pénz stabilizációja, az első év ugartörése, a tervszerűbb előkészítés egyaránt könnyítették a tevékenységek kibontakozását. Legnagyobb hiány még megfelelő előadók és hivatali munkaerők terén mutatkozott. Még ekkor is voltak törvényhatóságok, ahol hiányoztak a vezetők. Társadalmi és kulturális egyesületek fokozott mértékben kapcsolódtak a munkába, ami így általában társadalmi jelleget nyert. A minisztérium ugyan részletesen megadta a szükséges tájékoztatást, azonban hangsúlyozta, hogy ez az év még kísérleti esztendő lesz, amikor a társadalom tevékenységeit, a felügyelők és ügyvezetők irányító munkáját tapasztalatok gyűjtése céljából kíséri figyelemmel. Az előadások és előadássorozatok megsokszorozódtak és a társadalom széles rétegeit mozgatták meg. A tanfolyamok száma , is erősen emelkedett. A 78 analfabéta tanfolyam mellett mintegy 2500 közműveltségi, alapismeretterjesztő és mezőgazdasági szaktanfolyamot részesítettek államsegélyben a felügyelők. Az órák átlagos száma is emelkedett, 100:—140 között mozgott. A hallgatók száma pedig meghaladta a 80 ezret. Az előadások rendszeressége és nívója is emelkedett, ami azonban nem jelenti még a hibák teljes kiküszöbölődését. Egyes helyeken még mindig nem érték el az előadók a kellő színvonalat, de megfelelő előadók hiánya miatt nem lehetett egyelőre segíteni a bajon. Az irodalom és történelem mellé egyenrangú társként sorakozott a' társadalom tudó-, mány is. A szakismeretek továbbra is az érdeklődés középpontjában maradtak. Az ügyosztály az illetékes társminisztériumokkal idejében tisztázta az együttműködés módozatait. Főként a Földmívelésüggi Minisztériummal épült ki a kapcsolat erőteljesen, továbbá a Népjóléti Minisztériummal. Ebben a munkaévben mintegy 5000 ú. n. közműveltségi és gazdasági tanfolyamot szerveztek és díjaztak a szabadművelődési felügyelők. Egy-egy tanfolyam 150 órás volt, ebből 90 óra gazdasági irányú volt. A gazdasági órák előadóiról és anyagáról a gazdasági felügyelők gondoskodtak s a hallgatók, mint ezüstkalászos gazdák zárták a tanfolyamot. A szabadiskolák munkája is jelentősen fejlődött ez évben. Megjelent időközben a szabadiskolák működését szabályozó rendelet, valamint annak végrehajtási utasítása is, ami lényegesen megkötötte a szabadiskolák munkatervét, de éppen a rendelet tájékoztató vonatkozásaival elő is segítette azok szervezését. 136 alsófokú, 54 középfokú és 32 felsőfokú szabadiskola részesült államsegélyben és fejtett ki jó munkát ebben az esztendőben. Az időtartám átlagosan 3 hónap volt, a növendékek száma ugyancsak átlagosan 30 fiú vagy leány (egyes helyeken vegyest). Az eredmény több helyt egészen kitűnő volt, míg a szabadiskolák zöme csák az átlagosan megkívánt színvonalat érte el. A szabadiskolák mellett több szabadegyetemi előadássorozat is indult, főkép nagyobb városokban. Nagyobb lendületet nyert a kulturális vezetőképzés is. Az előző évi 5 tanfolyammal és 400 hallgatóval szemben 45 tanfolyamon 1200 vezető vett részt, akiknek nagyobb része előadóként működött évközben. A sárospataki szabadművelődési akadémia is megkezdte működését. A szórakoztató jellegű tevékenységek közül nagyobb tért hódított a bábjáték, valamint a népi ének- és táncegyüttesek tevékenysége. A szabadszínjátszás színvonala is emelkedett, gyarapodott az értékes darabok száma s nagymértékben előmozdították a fejlődést a Szabadszínjátszó versenyek. Kóruskultúránk is szépen fejlődött. Ez a munkaév már statisztikaszerüen is szép eredményeket mutatott fel. Az ügyosztály azonban a legmagasabb célok figyelembevételével, szigorú mértékkel mért és megállapította^ hogy a tanfolyamok és szabadiskolák számát inkább lejjebb kell szorítani, de feltétlenül minőségi munkát kell végezni. Kevés jó előadó lévén, kevesebb tevékenységet kell szervezni, de a színvonalat minden körülmények között tartani kell. 357