Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-04-01 / 4. szám

bütt is vannak s ezek is feledhetetlen szépségei a milliós városnak. Olyiknak drága mártirvér is időálóbbá szilárdította a kőfalait. De hagyján, mondom, ha gyerek olvassa. Az még nem tudatos, nem is olyan érzékeny, ki is heverheti. Felnőtlek nevelése esetén már kényesebb és problematikusabb a nevelő ráhatás.

Az eddigi példák egy jelenleg használatos iskolai német nyelvkönyvből vannak véve, de mikor tartunk mi felnőttek még ott? A forgalomban lévő régi tankönyvekben természetesen rendszerben találjuk mindazt és fokozottabb mértékben, ami emitt mégis inkább csak kivétel immár. Ne feledjük, hogy felnőttek aulodidakszisa vagy más nevelődési alkalmai közben a régibb kiadású tankönyvek még nagyobb mérvben forognak közkézen, mint a szigorú előírások szerint működő gyermekiskolákban. Az alant következő példák felnőttek számára szerzett nyelvkönyvből vannak véve. Roppant szíwidámító passzussal kezdődik. Két ember társalog egymással, egyik azt mondja a másiknak (örök titok, hogy miért éppen ezt): Georges ne vous a pás dit la vérilé. Magyarán szólva, hazudott a szóbanforgó György. A másik erre nyomban kész is az ítéletével: Georges raconte toujours des histoires semblables: je ne croirai jamais plus ce qu’il me dira. Beszélhet nekem ezután, egy szavát se hiszem el többet. A szerző ezt a két mondatot feltétlenül gyerekek közül cipelte ide, a felnőtlek világába. Amott tudvalevőleg más elbírálás alá esik a nagyotmondás, mint emitt, ahol a szavahihetőség hiánya már komoly erkölcsi-íogyalékosságszámba megy.

Már szinte a komikum határát súrolja, mennyire kényszerképzetszerűen menekül néha a gyerekek iskolájába a nyelvmester olyankor is, mikor nem kénytelen vele. Felnőtteknek igazán választhatna más lehetőséget, de ő diákkorát álmodja vissza, csakhogy az imparfail exprimant l’habilude igealakját megmagyarázhassa. S mi mutathatná jobban, mi az habitude, mint a diákcsínyek. Quand j'étais appelé au tableau, je me munissais dune ficelle au bout de laquelle pendait un morceau de craie" et je lattachais á la redingote du professeur; quand il se relurnait nous delations de rire comme de grands enfants que nous étions. Ezt a csínyt olyan felségesen sikerültnek tartja a szerző, hogy nyelvkönyve olasz kiadásában is felhasználja: Quando erő chiamato alia lavagno io mi muniva di unó spago in fondo al quale pendeva un pezzo di gesso, e lo attacavo alle falde dell abito del professore; quando egli si voltává, női ridevamo come dei fanciulloni ehe eravamo. így aztán a különböző népek felnőttéi, a rendszeresen ismétlődő, a szo^ kásos cselekvési olaszul is, franciául is azon a diákcsínyen tanulják meg, hogy valahányszor felelni hívták a táblához a szerzőt, sohasem találták előkészületlenül, már madzagra kötött krétát vitt magával s mindannyiszor hozzákötötte azt

195