Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-03-01 / 3. szám
társadalmi előfeltételeit. Mindez a darab választásra vonatkozólag is határozott követelményeket alakított ki: A darab legyen, igaz, ha a legkönnyebb formában is, de a társadalom tükröződjék benne, hogy a nézőket ránevelje a rejtett társadalmi igazságok felismerésére es az általános emberi kérdésekkel való foglalkozásra. Kívánatos köntösben nem lehet rossz tartalom, mert csak giccs alakulhat így ki. Értékes gondolatok nem adhatók elő rossz formában, mert ez csak az eszmék lejáratását jelenti. Az értekezlet gyakorlatban is kipróbálta azt az igazságot, hogy a legjobb darab is elcsúszhat a rendezésen, mert a rendező helytelen felfogással megváltoztathatja, jó átéléssel viszont kihangsúlyozhatja egy-egy darab igazságait s így a rendezőnek az íróval szülte egyenrangú szerepe van. A színművészet szakkérdéseiről kiváló szakemberek tájékoztatták a hallgatókat. Nagy Adorján, a Színművészeti Akadémia tanára, három órát tartott a helyes magvar színpadi beszédről, ismertette a helyes lélekzést, a tájszólást, a hangsúlyt és a beszédhibákat kiküszöbölő módszereket. Dutka Sándor, Egri István és Pártos Géza rendezői gyakorlatokat vezettek. Egy-egy rögtönzött feladatot adtak a hallgatóknak, amit azonnal meg kellett játszani, a többiek aztán megbírálták a rögtönzött játékot és közösen levonták ebből a rendezési tanulságokat. Más alkalommal két-három hallgató jelenetet rögtönzött. A játékból a többiek megállapították a szereplők korát, társadalmi helyzetét, a közöttük lévő kapcsolatokat, sőt a jelenet helyét is. Ezekben az érdekes viLákban derült ki, hogy a színész minden mozdulatának és szemvillanásának külön jelentősége van. Még mélyebb rendezői titkok tárultak fel a Művész Színházban tett látogatásunkkor, amikor a hallgatók a nézőtéren ültek és Várkonyi Zoltán, a színház igazgatója és az előző este megtekintett darab („Mélyek a gyökerek“) főszereplője, valamint Apáthy Imre, a darab rendezője fesztelen csevegés keretében ismertették a darab megszerzésének módját, a szereposztás ezer apró, de mégis fontos szempontját. Várkonyi maga is megismételte néhány jeleneiét és minden mozdulatát megmagyarázta. Itt ismerkedtek meg a hallgatók az „Untermann“ fogalmával” aki — bár esetleg éppen főszereplő — „alájátszik“ a másik szereplőnek, akinek játéka éppen akkor fontos. Az „aiájátszás“, de maga az egész színészi összjáték alázatot követel meg minden színésztől és kizárja azt, hogy a „sztárok“ csak a maguki dicsőségére működhessenek az együttesben. A vitában tisztázódott az is, hogy az együttes jó szelleme mindenképpen többet ér, mint a legtehetségesebb sztár. A tanfolyam hallgatói megtekintették Kiss Dénes színpadfelügyelő kalauzolása mellett a Nemzeti Színház technikai berendezéseit. Főleg az ötletes, egyszerű színfalkészítés és felállítás nyerte meg tetszésüket. Majd Varga Mátyás megmutatta a díszlet-készítés műhelyét. Minden darab rendezése előtt tervek sokaságából választják ki a legmegfelelőbb díszletet és arra igyekeznek, hogy a legolcsóbb eszközökkel ötletes és változatos díszletformát állítsanak a nézők felé. Népi műsorok színpadraviteléről, 48-as bemutatókról, a népszínművekbe beledolgozható népdalokról Volly István, a balladákról és egyéb népi játékokról Muharay Elemér tartott előadást. Baló Elemér és Ascher Oszkár a szavalás művészetéről beszéltek. A szavaló és a színész egymástól különböző feladatot tölt be, a színész mindig első személyben beszél, a szavaló ezer szerepet mond néha egyetlen versben, esetleg mint semleges néző. Minden szerzőnek, sőt minden versnek külön hangulatvilága van, ezért versmondás előtt a szavaiéban a versnek meg kell érnie, a rendezőnek elsősorban ebben kell segítségére leírni, a helyes ejtés már a jó felfogás következménye. Nagyajtai Teréz, a Nemzeti Színház díszlettervezője, igen nagy sikert aratott három egyszerű kendővel, melyet különbözőképpen felrakva a vállalkozó hallgatókra, egymás után jellemezte a korok és népek öltözködését s számtalan egyszerű megoldást ajánlott, mely visszaadja a korhű jelmezek hangulatát 171
