Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-03-01 / 3. szám

kinyomott cikk egy-egy mondatrésze is hiányzik. A szerkesztőség közli olvasóival, hogy ismét életbeléptették lapjukkal szemben az előzetes cenzúrát. Dátum: „1918. október 19.“ Tehát még a „békebeli béke", ahogy az ostobák nevezni szeretik.

A munkásság nem nyugszik Horthy diktatúrája alatt sem. Kultúrája ott világít az illegalitásban, féllegális röplapok hordozzák vagy apró egyletecskék képébe öltözött szervek fejlesztik. Könyvek és folyóiratok jelennek meg egyre-másra. Színielőadások és dalárdák versenyei, plakátok és könyvek tanúskodnak erről ma. S nemcsak magyarországi kiadványok. Kolozsvárott, Nagyváradon, más erdélyi városokban szaporán jelennek meg a munkásírók könyvei. Dolgozik a Szovjetunióba került magyarság is. Folyóiratok, könyvek jelzik munkájukat. Föltűnik József Attila, első cingár verseskönyveivel s egy meghaló ív: a fiatal költő 2.50 pengős előfizetéseket gyújt újonnan megjelenő verseskönyve számára. Fejlődik, halad a munkásság zenekultúrája is. Bartók Béla és Kodály Zoltán dalait éneklik a dolgozók, Szalmás Piroska, Vándor Sándor nevét ma egy-egy kiváló énekkar viseli. Kevesen tartják számon őket, pedig munkájuk a magyar zene fejlődésében pótolhatatlan volna.

Aztán a század első felében más mozgalom is indul, közismertebb, vitatottabb: a falukutatóké. A magyar munkáskultúra ezt a mozgalmat is odaszámítja a maga szép hagyományai közé. Veres Péter egy-egy könyve, Illyés Gyula írásai, Ortutay Gyula népdal, népmese gyűjteménye s ritka hanglemezei, Nagy István könyvei sorakoznak a polcon.

A fölszabadulás kitárta a kapukat s a friss levegőben, sugárzó napsütésben rohamosan nő, terebélyesedik a dolgozók kultúrája. Gazdag hagyományai, harci edzettsége, nagy feladatai biztosítják útja sikerei.

Sebestyén György

A TÁNCVERSENYEK EDDIGI TANULSÁGAI

Országszerte befejeződtek a 48-as Ifjúsági Bizottságok helyi, megyei és körzeti népi táncversenyei. Nagy érdeklődés mellett, magas színvonallal folytak le és sok tanulsággal szolgáltak mindnyájunknak. Ez volt az első ilyen nagyszabású megmozdulás, elfogultak vagymik tehát, hisz nagy dolog, hogy már itt tartunk. Az árnyoldalakat nem is mint jóvátehetetlen hibákat rójuk meg, hanem mint krónikás jegyezzük fel; reméljük, a következő alkalommal úgysem fordulnak már elő. A sikernek, az eredményeknek meg őszinte szívből örülünk: a nép a kultúréletnek egy újabb mezejét tette szabaddá mindnyájunk számára s kialakulóban lévő egész mozgáskultúránk formáit és belső törvényeit tőlük kapjuk ajándékba, ök őrizték meg ezt is számunkra s tették ezzel lehetővé továbbfejlődésünket.

Ha a versenyek során végigtekintünk, meg kell állapítanunk, hogy a közönség sehol sem vette egzotikus látvány számba a népi táncokat. Szinte mindenki vele táncolt a Láncosokkal, szóval sajátjának fogadta el és őszintén gyönyörködött a népi művészetben. Látszott ez a csillogó szemeken, ragyogná arcokon, de főként a valóban szűnni nem akaró tapsokból: minden számot meg akartak újráztatni és még az egyfolytában 6—7 óraütésig tartó versenyeken sem fogta el unalom a közönséget, örömmel jelenthetjük, hogy mikor a táncversenyeken munkások, parasztinak és diákok egymás után mutatták meg,“ hogy ime mennyire szeretik a nép táncait, akkor a nép is örömmel magáéra ismert régi, már-már elfelejtett vagy szégyelt hagyományában: a közönségnek tetszett és kell is már az elvesztett, de megtalált népi tánc;

168