Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-03-01 / 3. szám
,,oz illető író vagy kor szellemiben“ fognak beszélni. A megjegyzés persze gyanús, meg akkor is, ha tetszetős. Van benne egy fajta menekülés a mától, az aktuálistól, sőt egy kis szembefordulás is a ..mai szellemmel“. Nem baj, legyen. Majd egyenként mindenkivel megbeszélem s talán nem lesz baj. Felkeressük az üzemi bizottságokat, elmond-Í'uk, mit akarunk. Kikötik, csak politikát nel Jó, csak kultúrát adunk. )e egy másik helyen azt kérdik, melyik párthoz tartozunk. Mert ez is fontos. Nyilván nem kivárnak kultúra* címszó alatt pfeiferista agitációt. Mert a „múlt szellemének“ nevében vagy a kultúra címe alatt azt is kaphatnak. Ki kezeskedik, hogy nem ezt kapnak? Kezeskedünk. Az első előadások. Délután ‘két óra. Füstösen, kormosán, fáradtan ül előttünk száz-kétszáz ember. „Ég a napmelegtől a kopár szik sarja...“ Figyelnek, a szemek fényesek, ezért a figyelemért érdemes volt idejönni. Az énekkaruk énekel: „Drága föld, szülőhazámnak földje.“ „A százéves Toldi a magyarság felszabadulásáról szól“ -— nem politizálunk, dehogy. De a kultúra ettől a felszabadulástól nem választható el, mert ha igen, már nem is kultúra. — Később egy tanfolyamon ülök, tizennégy álmos hallgató, az előadó a János Vitézről olvas. Felolvas róla és nem belőle. Mit? Csak a tartalmát. Semmi löbbet. Hogy azt 1844-ben adták ki és jelent is valamit, az nem érdekli őt. Persze ő sem a hallgatóit. Bóbiskolnak. A szemek üvegesek. Itt a műhelyben ragyognak a szemek, nagy csend van. De. Az Üzemi Bizottság elnöke végül is megköszöni az előadást, kéri a társait, hogy a jövőben is jöjjenek el. „Nincs krumpli“ — kiáltja közbe egy hang. És igaza van. Mi Toldiról, felszabadulásról, kultúráról, emberségről akarunk neki beszélni — ő még nem is ebédelt, a vonatja megy és otthon nincs krumpli, nincs liszt, nincs fa. Ez a fő gondja. Nekünk nem? Lehet-e ilyen körülmények között kultúrát terjeszteni? Az előadásokat nem tudjuk folytatni. Munkaverseny van, a termet javítják, stb. Vájjon bennünk volt a hiba? Politizál tűnk? Vagy valóban az illető író „szelleme“ nem kell? Vagy L-nek leime igaza, hogy „borzasztó nép ez“? Felelj, ha tudsz! A tanfolyam A tanfolyam nyilván nem játék. Az tan és folyam. A tan folyik, folyamaiba tesszük, propagandával, hallgatókkal, előadásokkal, vitákkal, folyamatba, mint Móra falusi atyafiát, aztán tanulunk belőle, szép dolgokat, kultúráról, 1848-ról, haladásról s mikor visszamegyünk, ki a krumplihoz és a kormos műhelybe, akkor einberebb emberek leszünk. Nyilván így gondoltuk el a kultúrvezetők tanfolyamát, mikor megindítottuk a propagandát, sajtóban, körlevelekben. Be" is Írattak 36 hallgatót. Kilenc munkanap volt, 32 óra, 36 beírt hallgató, zenedélutánok, énekkart hoztunk, énekeltünk, bábjátékot játszottunk. Mi volt a hiba, hogy mind a kilenc munkanapon csak két hallgató vett részt és olyan, aki legalább öt vagy ennél több munkanapon, csak tizenkettő. Előadóink a legjobbat adták, amit tudtak és valóban szép munkát végeztek. Volt délután, amikor úgy érezte az a néhány hallgató, aki mégis eljött, hogy érdemes. Érdemes igazi irodalmat olvasni, Kosztolányit, Nagy Istvánt, Adyt és népdalt, zenét hallgatni, Chopint és nem jazzt. Érdemes embernek lenni. Csak a folyamatba tett tan nem érdemes arra, hogy állandóan hallgassuk és hogy legközelebb is eljöjjünk. Mert utána haza kell menni, előtte az üzemben voltam s három órára egy egészen más világból szakadtam ki s az a fontosabb, mert élni kell. És végül is a közönségnek a Salamon-kabaré és a Csárdáskirálynő tetszik, itt meg valami egészen másról beszélnek. Igazuk van, de “más a valóság. Mi a valóság? A terem üres, körülbelül százan lézengenek benne, ezen a mord októberi estén. Az énekkar énekel a színpadon: „Forr a világ bús tengere...“ „A népet úrrá kell tenni a művelődésben“ — mondom — „hogy úrrá legyen az országvezetésben és a kettő nem választható el egymástól.“ Az estnek vége, a huzatos vonaton dideregve húzódunk össze és az énekesek vidáman énekelnek. Mit? „Vágyom 165
