Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-03-01 / 3. szám
MUNKA KÖZBEN Helyaetrajz A két háború között a falukutatók hű képet adtak a magyar faluról, de szociográfusaink a városkutatást nem végezték el. Persze a mafyar város — nem az Erdei-féle értelemben „magyar“, hanem a „város" rtelmében — nem sokban különbözik a többi európai városoktól: gyárak, nagyipari munkásság, hivatalok, tisztviselők, belváros, külváros — ezek szociográfiai képe nem sajátosan magyar vagy francia. De még az általános jellemvonásait sem ismerjük. Hogy él az a nagyüzemi munkás, aki tíz kilométerről jár be a gyárba, ott nyolc órát dolgozik és visszamegy a falujába? Milyen a vasutas, a mozdonyvezető, kalauz, vonatkísérő életrendje? Hogyan közelíthető meg a művelődés számára az ilyen vándor foglalkozású ember? Van-e egy külvárosnak valami összekötő anyaga? Mivel foglalkoznak egy periférián lévő egyesületben ? Az ilyen kérdésekkel szemben tanácstalanul állunk. A külföldi városszociográfiákat nem ismerjük. A felemlíthető néhány magyai- szépirodalmi mű (Nagy István: A szomszédság nevében, Kassák Lajos: Angyalföld, Reményik Zsigmond: Sarjadó fű, Illyés Gyula: Iiúnok Párizsban) vagy egy konkrét helyzetet ábrázol, nem általánosítható (Nagy István, Reményik) vagy romantikusan felnagyított (Kassák) vagy idegenből vett példa (Illyés), itthon más a helyzet. Két út adódik á megismeréshez: 1. Kezdjük el a városkutatást. írjunk ki pályázatot egy üzem, egy városrész szociográfiájára, jutalmazzuk a pályamunkákat, aztán hívjuk össze a pályázatok íróit és beszéljük meg velük a helyzetet. Meghirdetem a pályázatot egy tanfolyam elején (húsz ember előtti), a sajtóban s végül kapok egy levelezőlapot: „Tisztelt Cím! A város szociográfiai pályázatára küldöm az alábbi pályázatomat: M. erősen urbánus jellegű város. Parasztlakossága nincsen, legfeljebb a város északi végében. Ellenben nagy a munkásság száma, mivel a városban sok a gyár. A város lakosságának egyharmada kereskedő és iparos. A város élénk kereskedelmi és ipari életet él.“ Ennyi a pályázat. Tréfa akar ez lenni? Nem. A lap hangja komoly. Nem értették meg a pályázatot? Rosszul indultam el? Lehet. 2. Megpróbáltam a másik utat. Ki ismerheti jobban az elővárost, mint az ott élő értelmiségiek? L. és felesége 13 éve él a város tövében épült faluban. Intelligensek, ismerik az európai irodalom legújabb termékeit, Aragont, Ilja Ehrenburgot. Résztvettek az ellenállási mozgalomban. Nem is kérdem őket, ők kezdenek beszélni. Borzasztó nép ez. Kevert, jött-ment, hálátlan, semmi szellemi érdeklődése, csak a saját hasznát nézi. tegnap nyilas volt, ma nagyhangú demokrata, nem tiszteli a tekintélyt, nem lehet vele semmit kezdeni. Néhány perc alatt minden rosszat elmondanak azokról az emberekről, akikkel együtt élnek. A kartárs, aki velem van, kontrázik, helyesel. S akivel csak beszélek, tanító, jegyző, mind ugyanezt mondja. Borzasztó népség, nem lehet semmire menni velük. Úgy élnek itt közöttünk — látom — mint Ovidius a zord Tomiban a barbár géták között, visszavonulnak saját kis társaságukba, esetleg — ritkábban —- könyveik közé és lenézik, megvetik ezt a népei. Van-e harmadik út? Meg kell keresni. Üzemi előadás A centenáris év méltó megünneplése csak az lehet, ha nem exkluzív és megszokott társaság előtt tartunk „irodalmi estéket“, hanem előadóinkkal kimegyünk az üzemekbe, ott a munkahelyen, gépek között beszélünk majd Toldiról, Táncsicsról, a tizenkét pontról, verseket mondunk, énekelünk. Előadóink megértik a gondolatot, csali kikötik, hogy 164
