Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-03-01 / 3. szám

„MAGYAROK ÉS NEM-MAGYAROK“ SZABADSÁGMOZGALMA 184B-BAN

Ady Endre verseli a magyar, szláv és oláh sorsközösségről a „Magyar Jakobinus Dalá“-ban: „Hiszen gyalázatunk, keservünk Már ezer év óta rokon. Mért nem találkozunk süvöltve Az eszme-barrikádokon?“ S ez a keserves, fájdalmas kérdés, melyre hiába várt Ady Endre választ a XX. század elején, tulajdonképpen az elmulasztott jó alkalom, 1848 keserű tapasztalatának nyomán fogamzott meg a lelkében.

Szabadságmozgalmaink 1848-ban végzetesen szembekerüllek egymással, pedig soha nem kínálkozhatott volna ennél jobb alkalom, hogy magyarok és nem-magyarok „süvöltve találkozzanak az eszme-barrikádokon“. Ma már ezt a kérdést is tisztábban látjuk, mint az előttünk járó generációk s a jövendő érdekében egyenesen szükségesnek tartjuk, hogy bátran szembenézzünk az eseményekkel és tényekkel, még akkor is, ha a vizsgálódások során saját mulasztásaink és tévedéseink kerülnének is napfényre.

Kossuth Lajos 1862-ben a Dunai Szövetség tervezetéin korrigálja a negyvennyolcas nemzetiségi mozgalmakkal szemben elfoglalt merev, elutasító politikáját, így írván: „Egység, egyetértés, testvériség magyar, szláv és román közötti íme ez az én legforróbb vágyam, ieyősziníébb tanácsom! íme egy mosolygó jövő valamennyiök számára." S valóban, mosolvgó jövő tekintett volna ránk, ha ezeket az elveket már 48-ban is vallotta volna Kossuth. Sajnos sem ő, sem minisztertársai nem ismerték fel a nemzetiségi mozgalmak forradalmi jelentőségét s az oláhok, szerbek, horvátok mozgalmait eleitől kezdve a bécsi cselszövés számlájára írják.

A mi március tizenötödiki forradalmi megmozdulásunkhoz hasonlóan a horvátok március 25-én Zágrábban tartanak nemzeti gyűlést és ott 30 pontban állapítják meg a horvát nemzet kívánságait. A mi 12 pontunkhoz hasonlóan a nemzeti függetlenséget és a demokratikus átalakulást proklamálják. Egyenesen Bécsbe viszik a pontokat, de ne felejtsük el, hogy a magyar fiatalok is Béccsel fenyegetőztek arra az cselre, ha nem találnának a pozsonyi diétán meghallgatást. A szerbek március 15—27-ig gyűléseznek Újvidéken és 16 pontból álló proklamációt szerkesztenek, mely sokkal „szelidebb“ hangú a horvátokénál s benne a szerbek nemzeti autonómiára való törekvését szemlélhetjük. Mindjárt az első pont beszédesen bizonyítja, hogy itt egyáltalán nincs szó a magyaroktól való elszakadásról: „A szerbek a magyar nemzetiséget és a magyar nyelv diplomáciai méltóságát, ezek elsőbbségét és hatalmát minden közálladalmi és hazai viszonyokban, Magyarországban szíves készséggel elismerik: de viszont kívánják, hogy a maguk nemzetisége is megismertessék és nyelvük szabad használatára a magok tulajdon ügyeikben, az egyházi szolgálatokban és azok körüli beligazgatásban törvény által megerősíttessék". Pontjaikat illedelmesen a pozsonyi diétára viszik s állítólag ekkor következett be a szerb kiküldött és Kossuth között az az incidens, amelynek során Kossuth ilyen éles kijelentést kockáztatott volna meg: „Ügyi akkor hát döntsön köztünk a kardi“ Az oláhok május 15-én Balázsjalván gyűléseznek, az ő sérelmeiket súlyosbítja még az is, hogy a magyar, székely és szász nemzetek mellett őket még mindig nem ismerik el Erdély negyedik nemzetének, holott számaranyuk a legnagyobb az összes között, ők is 16 pontból álló petíciót szerkesztenek, melynek első pontja az alkotmányos nemzetté való kinyilatkoztatásokat kívánja s a 16. pont azt az óhaját szögezi le az oláh nemzetnek, hogy a többi „ne vegye tárgyalás alá az unió kérdését

155