Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-03-01 / 3. szám
ispán nevenapjám, Kázmér napra, a rendezendő megyebálra, de a közbejött események, mint a Párizsból érkezett külön kurír hozta levél igazolja, megakadályozták. „Február 15-én érkeztünk Párizsba. Az itt eláradó fényözönről soha fogalmam sem volt. Szinte elhódított, kápráztatott, az ember egész más világban érzi magát.“ „Még ekkor csendesség volt, a rendes párizsi életet csendesnek lehetett nevezni. Szállongott ugyan némi híre, hogy egy hét múlva miniszterváltozás fog lenni, de egész febn 21-ig nem látszottak a fórra*dalomra előkészületek. Ekkor csoportosulni kezdett a nép, másnap déltájon több mint kétszázezer ember hemzsegett a boulevárdon, ,A bas Guisott ordítva. Délután nyolcvanezer katonaság lepte meg Párizst, három óra körül ágyúkkal lövették a tömeget, mely még ekkor fegyvertelen volt. Este az egész várost kivilágították. Éjfélkor megkondultak a vészharangok. A Notre Darne-i Szt. Mária-harang bömbölve töltő be mennydörgő, lázadó hangjával a környéket. A város minden utcái torlaszokkal zárattak el. A boulevárdokon minden fát levágtak, a köveket felszedték, a felforgatott omnibuszokból utcai sáncokat készítettek. Nyolcvanötezer polgár állott ki fegyveresen a katonai erő ellen, melynek nagyrésze rögtön áttért a felkelőkhöz, később valamennyi letette az esküt a köztársaságnak. Febr. 23., 24. Folytonos harangzúgás, ágyúropogás, fellázadt tömegek csataordítása, véres küzdelem. A magát megadni nem akaró Municipal Garde kiveretett a városból, mindenki kiáltott: ,Éljen a köztársasági' A legmerészebbek mindenütt a tanulók és a betűszedők voltak. Végre a Tuileries-re rontott a nép; a király, kertje hátsó ajtaján egyedül futva szökött meg. Guisot is, aki Londonban már meg is halt. A királyiakból a trón a Bastille-piacra hurcoltatott és megégettetett. A Palais Royal-ban minden bútor, mely a királyi családé volt, szétromboltaték. A köztársaság kimondaték, héttagú ideiglenes kormány, köztük egy betűszedő is. A királyi lakból rokkantak kórháza lön. Az orleansi herceg szobrából a frissen elesettek emlékoszlopa. Akik megsebesültek, holtig járó nyugdíjat nyerendnek. A holtak családja az állam költségén fog tartatni.“ „A tiszteket a közlegénység választja, tisztnek és közlegénynek fizetése egyenlő . ..“ A kegyelmes főispán őexellentiája izgalmában az egész felolvasás alatt azzal volt elfoglalva, hogy hattyútolíszárból vágott vájóval a fülét kitisztítsa. A legnagyobb gonddal végezte ezt. Ahányszor sarat szedett ki, azt mindig gondosan megnézte, s a legfinomabb batiszt zsebkendőbe törölte. Evvel csakugyan úgy le tudta foglalni magát, hogy folyton elvesztette a felolvasás fonalát. Állandóan újra olvastatott passzusokat, mintha az külön örömet szerzett volna neki. — Onnan, hogy mennydörgő ... A fiatalembernek vissza kellett mennie s nem könnyen lelte meg azt a szót, hogy mennydörgő. . . „hangjával... a környéket. A város minden utcái torlaszokkal zárattak el...“ A fiatalember hangja remegett. Rá, mint kisncmes család idealista gyermekére véghetetlen hatást gyakoroltak a szavak. Fel sem mert pillantani a levélből, mintha azonnal lángba borulna körülötte is az egész világ... 5 mikor befejezte, a főispán úr is körülbelül befejezte a fülásást. — Azért nyargaltam le Pozsonyból Pestre hajóval egy nap, Pestről ide ismét egy nap. Három nap alatt megjelentem előtted, drága Kázmér bátyám, hogy ezt a levelet elhozzam s ezzel nagybecsű jóakaratodat megnyerjem s a Fenségnek kegyét keressem. — Te kedves — mondta a nagyár. — Megint a mennydörgőtől. Na. Hamar. S a fiatal titkár újra kezdte olvadni a levelet a mennydörgőtől végig. 146
