Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-03-01 / 3. szám
írolt genre-képeken és a nép életéből vett vidám vagy tragikus elbeszélő költeményeken keresztül közeledik a nép közvetlen megszólaltatásához, Ha nem lett volna ugyanekkor kora politikai áramlatainak tevékeny részese, ha nem fordult volna figyelme külföldi mestereinek közéleti szereplése felé is, ha tisztán „költői“ szemmel nézte volna a társadalmat s nem látta volna meg a kiáltó igazságtalanságokat, ha érdeklődése nem lelt volna osztatlanul az egész életé és valóságé, soha nem jutott volna tovább a nép irodalmi ábrázolásában. Petőfi egész zsenijének csírája az az intenzitás, amellyel korának gyermeke akart és tudott lenni. De hiszen korához sokan tartoztak I Korának embere voTt nemcsak Bem, hanem Schwarczenberg is s a szabadság hirdetői mellett még a legnagyobbak között is hány akadt, aki az osztályuralmat szentnek és sérthetetlennek hirdette! őt itt is dinamikus logikája s Pintérektől szertelenségnek bélyegzett éleslátása ragadta tovább. Felismerte a két tábort, melyről „Az Ítélet“ című versében beszél s önérzete, költői felelősségtudata nem viselte volna el, ha nem a teljes, a kitérő és köntörfalazás nélküli radikalizmushoz csatlakozik. Ahogy az európai erőviszonyok tisztultak, ahogy a szabadságukat sóvárgó népek mind fenyegetőbben üzentek leszámolást a Szent Szövetségnek, ugyanabban a mértékben látja mind világosabban a maga gyakorlati feladatát. Hatalmas fantáziája nem röpítette olyan messzi a magasba, hogy ne vette volna észre: Feladata elsősorban itt van a földön és a föld népe között s költőisége csak eszköz az elnyomás elleni csatában! Milyen volt az a költőiség, mellyel Petőfi felfegyverkezett? Ha számbavesszük teljes életművét s azután a pont után kutatunk ahol iránya élesen elkanyarodott a kor átlagízlésétől, ha hatásának legkiáltóbb jeleit nézzük az oly korán elburjánzott epigonizmusbán: a döntő stílusjegyet természetességében találhatjuk meg. A népies irány, mely az ő verseiben népi-vé vált, már adott néhány poétá t korának, ezek Petőfi többé-kevésbbé gyenge előfutárai. Nevük legfeljebb a szakbúvár előtt ismeretes s verseiket olvasva hirtelen csodálkozás fogja el az embert: hiszen Petőfi ugyanerről dalolt s részben azonos szavakkal! E Petőfi-elődöknél is meglelhetjük a büszke juhászt, a mulatós betyárt, a kikapós menyecskét, stb. Mégis ezek a 'dalok elporladtak a régi folyóiratok lapjaival s joggal — Petőfi verseit pedig még az írni-olvasni sem tudók is ismerték. Miért? Költői jelentősége éppen ebben a többletben van, ebben az életetadó erőben, amellyel az irodalom legnagyobbjaival azonos módon, a kezében lévő és részben örökül kapott anyagot megelevenítette. A népiesség vágya, a magyaros ízlés nemei, de erőtlen törekvései önmagukban nem alkottak semmi jelentősét. Jelentőssé a nép, a nép szemével látott táj, ember és történelem csak annak a költőnek verseiben lehetett, akit nem a leereszkedő rokonszenv vezetett. „Orrá kell lennie a népnek az irodalomban, akkor majd úrrá lesz a politikában is“ — írta Petőfi törekvései osztályostársának, Aranynak. Ennek a felismerésnek tüzében lett költészete közvetlen és reális. Nagy-136
