Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-03-01 / 3. szám
sül jegyzi. Az ő költészetük óta észrevehetőbben forradalmi ízű magatartásunk, mint azelőtt volt. A magyar ember azelőtt negyed-ötödmagával összehajolt, sírvavigadott, nadrágzsebbe mutatott fügét, elkesergett, elanekdotázolt róla, hogy kitudták a világból. Azóla égővé, álhatóvá, szúróvá, sötétté vagy „pimasz széppé“ vált a tekintete, ökölbe szorult a keze, vaskos lábnyomától messze rengett a föld, amerre ment és karakán ideák kezdték feszíteni agyát, melegíteni a szíve táját. IV. Az is baj volt, hogy nálunk emberemlékezet óta háromféle történeti tudat élt, dúlt és marcangolta egjmást. Volt Thaly-Kálmános, kuruckodó, búsmagyar, tények ellenében is szentimentálisán érzelmeskedő, mesélőkedvű történeti hidalunk, mely a valóság helyett vágyálmainkat változtatta át krónikás és megbízhatatlan emlékezéssé. Volt labanc történelhamisításunk, melynek minden valósággyökere hiányzott s elvont doktrínákat szeretett volna s próbált minden áron az értelmiség köztudatába beleszuggerálni. Tendenciákat szolgált, vérszegény volt, hazug és rosszhiszemű, de hatott, mint minden narkotizáló szer, minden beteg idegzetre és szervezetre. Volt aztán egy igazi, ösztönös történeti tudatunk, mely ott kerengett kinek-kinek a vérkeringésében, olt nyugtalankodott az idegrendszerében: generációk óta összegyűjtött tapasztalati anyag, amely kínok, éhségek, fázások, sebek emlékéből érzi, mitől és mikor kell félni, nyugton maradni vagy szaladni, verekedni vág}7 megadóan viselkedni. Különösen vegyült történeti tudatunk a forradalomra és a szabadságharcra vonatkozóan is. Főképpen ennek köszönhető, hogy egybeesik a kettő. Mintha a forradalom következménye volna a szabadságharc. Vagy mintha a forradalom csak jelentéktelen epizód volna s a szabadságharc a voltaképpeni lényeges történelmi esemény. Akár így, akár úgy, de egy a kettő. A nadrágos embert félre lehetelt vezetni, a népet: a parasztot és a munkást nem. Legfeljebb kétféleképpen reagált egyik meg a másik, de mindakétfélekép egészségesen. A magyar falusi paraszt is, a városi munkás is, ép ösztönnel mentette ki a szabadságharc göröglüzéből Kossuth alakját. Ügy tudja a paraszt is, a munkás is, hogy Kossuth a torzsalkodó és nem-tiszta látású vezetők áldozata volt a szabadságharcban is, az emigrációban is és a forradalom folklorisztikus jogának tiszta és következetes vonalvezetéséért hálás neki, nem a vesztett csatákat és veszteti diplomáciai fortélyokat hányja szemére. Annál kevésbbé cselekszi ezt, mert hiszen sem az orosz cár, sem 'III. Napoleon, sem a többi külföldi celebritás magatartásáért nem felelős. Eltérés a paraszt és a munkás ösztönös történeti tudatáig