Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-03-01 / 3. szám

sül jegyzi. Az ő költészetük óta észrevehetőbben forradalmi ízű magatartásunk, mint azelőtt volt. A magyar ember az­előtt negyed-ötödmagával összehajolt, sírvavigadott, nadrág­zsebbe mutatott fügét, elkesergett, elanekdotázolt róla, hogy kitudták a világból. Azóla égővé, álhatóvá, szúróvá, sötétté vagy „pimasz széppé“ vált a tekintete, ökölbe szorult a keze, vaskos lábnyomától messze rengett a föld, amerre ment és karakán ideák kezdték feszíteni agyát, melegíteni a szíve táját. IV. Az is baj volt, hogy nálunk emberemlékezet óta három­féle történeti tudat élt, dúlt és marcangolta egjmást. Volt Thaly-Kálmános, kuruckodó, búsmagyar, tények ellenében is szentimentálisán érzelmeskedő, mesélőkedvű történeti hi­dalunk, mely a valóság helyett vágyálmainkat változtatta át krónikás és megbízhatatlan emlékezéssé. Volt labanc tör­­ténelhamisításunk, melynek minden valósággyökere hiány­zott s elvont doktrínákat szeretett volna s próbált minden áron az értelmiség köztudatába beleszuggerálni. Tendenciá­kat szolgált, vérszegény volt, hazug és rosszhiszemű, de ha­tott, mint minden narkotizáló szer, minden beteg idegzetre és szervezetre. Volt aztán egy igazi, ösztönös történeti tu­datunk, mely ott kerengett kinek-kinek a vérkeringésében, olt nyugtalankodott az idegrendszerében: generációk óta összegyűjtött tapasztalati anyag, amely kínok, éhségek, fá­­zások, sebek emlékéből érzi, mitől és mikor kell félni, nyug­ton maradni vagy szaladni, verekedni vág}7 megadóan vi­selkedni. Különösen vegyült történeti tudatunk a forradalomra és a szabadságharcra vonatkozóan is. Főképpen ennek kö­szönhető, hogy egybeesik a kettő. Mintha a forradalom következménye volna a szabadságharc. Vagy mintha a forra­dalom csak jelentéktelen epizód volna s a szabadságharc a voltaképpeni lényeges történelmi esemény. Akár így, akár úgy, de egy a kettő. A nadrágos embert félre lehetelt vezetni, a népet: a parasztot és a munkást nem. Legfeljebb kétféleképpen rea­gált egyik meg a másik, de mindakétfélekép egészségesen. A magyar falusi paraszt is, a városi munkás is, ép ösztön­nel mentette ki a szabadságharc göröglüzéből Kossuth alak­ját. Ügy tudja a paraszt is, a munkás is, hogy Kossuth a torzsalkodó és nem-tiszta látású vezetők áldozata volt a sza­badságharcban is, az emigrációban is és a forradalom folklorisztikus jogának tiszta és következetes vonalvezeté­séért hálás neki, nem a vesztett csatákat és veszteti diplo­máciai fortélyokat hányja szemére. Annál kevésbbé cselek­­szi ezt, mert hiszen sem az orosz cár, sem 'III. Napoleon, sem a többi külföldi celebritás magatartásáért nem felelős. Eltérés a paraszt és a munkás ösztönös történeti tudatá­ig

Next

/
Thumbnails
Contents