Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-03-01 / 3. szám
ban ha van egyáltalában, legfeljebb ott mutatkozik, hogy a munkás, Petőfi ihletése és a marxizmus tanulsága következtében, talán utólag azt a vágyat érzi erősen, amely természetesen ma már csak vágy lehet, igény nem: milyen jó lett volna, ha annak idején Kossuth erősebben támaszkodik a népre — forradalma mennyit nyert s mennyit mélyült volna ez által. A parasztban ezzel szemben fenntartás nélkül tudatosult Kossuth atyánk szinte már majdnem legendás alakja. A kollektivum tudatosulási folyamatának oroszlánrésze azonban az értelmiség körében megy végbe. Akármilyen tiszta és éles a parasztban és a munkásban a negyvennyolcas idők forradalmi uralkodó jegyének tudatosulása, éppen Kossuth alakjának a kikristályosodásában, értelmiségünkben a tudatosulás nem ment végbe sem ilyen tisztán, sem ilyen élesen. Értelmiségünk úgy látja, hogy negyvennyolcban Petőfi és a márciusi ifjak okvetetlenkedtek ugyan, de csak egy napig, március 15-én, forradalom éllenben nem volt, hanem igenis, szabadságharc. Itt aztán két pártra szakad értelmiségünk. A nacionalistáktól élesen külön válnak a dinasztiahű elemek. Szerintük nem szabadságharc volt ez, hanem lázadás. (Bizonyos kéjjel idézik ilyenkor Bánk bánt. Lázadás volt, el kellett buknia, mert Isten nem segít felkent királyok ellen.) Addig, amíg köztudatunkban nem úgy élnek a negyvennyolcas idők mint forradalmi napok, hetek, hónapok, évek, sőt évtizedek, amíg meg nem keressük és meg nem, találjuk az összekötő kapcsot a márciusi ifjúság, március, tizenöt és a későbbi osztályharc emberei, elvei és fázisai között, addig sohasem szűnik meg a küzdelem a szabadságharc-pártiak és a lázadás-pártiak közt. Addig a tizenkét pont továbbra is jogi követelés marad, még a forradalmi kedv is hiába, ha nem kíséri megfelelő forradalmi tisztánlátás. V. így aztán centenáriumára megérett március tizenötödikének a problémája. Társadalmi kérdéssé nőtt a tizenkét pont jogi természetű igénye. Egyetlen megoldási lehetősége immár az, mennyi idő kell hozzá, hogy nálunk, Magyarországon, az osztályharc elüljön a lelkekben s valóságosan is megszűnjék a társadalmi osztályokra tagozódás, ami elméletben, sőt papiroson is megszűntnek tekinthető ma már. Negyvennyolcban a tizenkét pont még lehetett forradalom s akkor győzhetett volna, mint forradalom. Az osztályharcban problémává lett és meg kellett volna oldanunk viták árán, harcok segítségével mint problémát. Most már hatalom a tizenkét pont, kormányképes, sőt kormányzó hatalom. Ezért társadalmi képlet ma már és csak mint reform győzhet. Karácsony Sándor 134
