Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-02-01 / 2. szám
svéd telepen tíz nemzet ifjúsága fürdött a hangözönben tisztává: emberré, testvérré. Sanga Sübgben, a termelőszövetkezetek parasztfőiskoláján — ez is nagy zenei élményem — egyik este a társalgóba a Holdvilág-szonáta első tétele csalogatott be. Egy parasztfiú játszotta. Igaz persze, hogy ezek a parasztfiúk gumikesztyűben dolgoznak a mezőn, géppel fejik a tehenet és a traktort olyan öltözetben kezelik, mint amilyent nálunk az úrvezetők viselnek a motorbiciklin. A kezük nem megy tönkre, a zene meg az ő fajtájuké. Könnyű nekik. A szombatesti társasági esten megint parasztfiú játszotta a tangót és a foxot a talp alá. (Ez is érdekes tanulság, de most nem ez az érdekes.) Hanem elgondolkoztam: mikor fog a mi paraszt- és munkásifjúságunk (vagyis ifjúságunk háromnegyede) zeneiskolába is járhatni? Mikor fog számukra is ugyanúgy természetesen kifejlődhetni a magyar népdalból a magyar magas-muzsika gazdag lombja, mint ahogyan a nyugateurópai parasztoknak már lett a népzenéjükből Bachjuk és Beethovenjük vagy ahogyan keleten népi füllel is élvezhető Csajkovszkij vagy akár Musszorgszkij...? Kodály és Bartók óta tán mái' nálunk sem lehetetlen. $ Hogy milyen könnyen megközelíthető a zene annak a növendéknek, aki a saját népé zenei szellemében és Ízlésében tanulhat, egy sigtunai népfőiskolái énekórán tapasztaltam. A tanár felrajzolta a hangsort a tábia öt piros vonalára, szépen egymásmellé, vagy két oktávon keresztül. Aztán odaállt a tábla elé, két kezében egy-egy pálcával s így szólt: a falmeiletti padsorban ülők azt a hangot énekeljék, amelyiket a jobb kezemben levő pálcával, az ablak mellettiek pedig azt, amelyiket a balban levővel mutatom. Azzal megkezdte a hadonászást. Az eladdig ismeretlen dallamot pedig blattról kétszólamra kezdte énekelni az osztály. Ha a tanárnak négy keze lett volna, tán négyszólamú vegyeskar csendült volna fel... Hát persze, őket segíti a szólamok egymásmellé-simulása, nyugati fülük természeténél fogva. Minket erre csak kánonnal lehet ránevelni, vagy kerékbe töressél és lélekváltással. Az iskolákban sok műdall tanítanak. De ez náluk nem veszély. Műdalaik megfelelnek népdalaik természetének, mintegy azoknak műveltebb testvérei. A legmodernebb és a szokványos iskolai tradícióktól független és kötetlen népfőiskolái nevelésben azonban szívesen fordulnak a műdal és a nagy-zene mellett a népi muzsika és a népi tánc felé is. Luca-napja és karácsonyest alkalmával (de más közös alkalmak keretében is) egyéb köríték mellett a legnagyobb élmény, nemcsak az idegen szemlélőnek, hanem a résztvevőnek is, a terem közepén felállított fenyőfa körül a dalos és körtáncos népi játék. Sokstrófajú, tréfás-mókás, két-háromütemű népdalokra a társaság öregje és fiatalja lejti a körtáncot és énekel. Fiúk a külső körben, lányok a belsőben, aztán párosával, a párokat versszakonként váltva, a tréfás szöveget hajladozva, megfelelő mozdulatokkal kísérve, fáradhatatlanul járják táncaikat. Nem arról van szót a mi népi táncainkhoz képest, ahogyan azt népi együtteseink csinálják, bizony, mackó-topogások ezek. Arról van szó, hogy itt sikerült a parketten is legyökereztetni és szívbőt szeretni a népi ritmust. A már-már túlmechanizált és elszürkült életű polgári svéd társadalom ősi művészi ösztönei mégiscsak felszabadulhatnak. Fiatalok és öregek, falusiak és városiak egyaránt boldogan találnak ezekben a gesztusokban igazi önmagukra. Még sok mindent mesélhetnék, de a továbbiak már igen messze vezetnének. Szathmáry Lajos 114
