Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1948-02-01 / 2. szám

M S Z E T // / U Y E ZENE A január hónap Mozart jegyében telt el. Ugyanis Klemperer Ottó, a kiváló karmester, hosszabb tar­tózkodásra újra Budapesten van. Az Állami Operaház meg is hir­dette, hogy Mozart őt operáját: a ,,Don Juan“-t, a „Szöktetés“-t és a ,,Cosi fan tutte“-t régi, a „Figa­­ró“-t és a ,,Varázsfuvolá“-t új be­tanulásban Klemperer vezényletével bérletben is előadja. Az eredmény a legvérmesebb reményeket is fe­lülmúlta: a bérletek a meghirde­tés első óráiban majdnem mind elkeltek. Eddig a „Don Juan“-t, a „Szök­­tetés“-t és a ,,Figaró“-t volt alkal­munk hallani, mindegyiket bérlet­ben is, bérleten kívül is. Az előb­bieket már hallottuk Klemperer tolmácsolásában, jól ismerjük kon­­geniáhs felfogását. A „Don Juan“­­előadások közül kiemelkedett az az est, amikor a bécsi opera kiváló művészei: Paul Schoeffler (Don Juan) és Erich Kunz (Leporello) énekelték a két nevezetes szerepet. A „Figaró házassága" újdonság a műsorban. Hosszú idő óta nem szerepelt Operaházunk színpadán Beaumarchais és Mozart együttes pompás alkotása. A szellemes víg­játék és a mozarti zene kölcsö­nösen szárnyakat adnak egymásnak. Olyan zene él ebben az operában, hogy tízszeri hallás után sem tud­nánk betelni a csodálattal. Az elő­adás maga a bemutatón kissé túl óvatos vo’t, a szereplők nagyon el voltak foglalva azzal, hogy" hibát ne ejtsenek. A következő, bérleti előadás már jobban engedelmeske­dett Klemperer felfogásának és egy­ben Mozart szellemének, de egy valamin semmi gyakorlat, semmi összetanulás nem segíthet: azon, hogy alig van énekesünk, aki Mo­zartot is tudna éneke'ni. Klemperer budapesli tartózkodása jótékonyan hat fővárosunk egész zenei levegőjére. Mintha Beethoven­nel Csajkovszkival, Verdivel fülledt levegőjű szobánk ablakát kinyitotta volna, hogy friss mozarti levegővel üdítsen fel. Felejthetetlen szerenád­estet csinált Klemperer a Filharmó­nia Kamarazenekarával a Zeneaka­­mián. Az érdeklődés hihetetlen volt, az emberek egymást taposták. Vi­valdi, Bach és Mozart remek da­rabjait hallottuk, köztük a „Nacht­­musik“-ot. Sose tudtuk, hogy ilyen új és ennyire nem lehet elcsépelni. Mozart koncertáló szimfóniájának szóló hegedűszólamát Garai György, brácsaszólamát Lukács Pál ját­szotta nagyon szépen. Páratlan sti­­lusérzékkel illeszkedtek az egészbe. Maga Klemperer, ki többször bebi­zonyította, hogy tapsok kérdésében nem ismeri a tréfát, az első tétel után pultja mellől megtapsolta a két szólistát. Feledhetetlenül szép hangverseny volt. A Székesfővárosi Zenekar is új bérletet hirdetett, Mozart-matinék­­ra. Az első vasárnapi hangversenyt Ferencsik János vezényelte. A „Szín­­igazgató“ nyitányából,'a G-dur zon­goraversenyből (Zempléni Kornél játszotta, nagyon stílusosan, kissé kép vés hanggal), a kedves német táncok­ból és a Jupiler-szimfóniából állt a műsor. Szép, hiteles Mozart-inter­­pretáció volt. Ferencsik János, mint mindig, most is nagy örömmel és szeretettel dirigálta Mozartot. Mozart c-moll miséjének decem­beri előadása után a Székesfővárosi Ének- és Zenekar még súlyosabb feladatra vállalkozott: Bach h-moll miséjét adták elő kétszer Feren­csik vezényletével. A krilika álta­lában nem nagy lelkesedéssel fo­gadta a két előadást. Főleg azt ve­tették Ferencsik János szemére, hogy nem merült el eléggé a parti­túra szellemébe, a részlet-szépsége­ket nem emelte ki. Ebből annyit koncendálunk a magunk részéről, hogy ennek a műnek az előadásá­hoz több, hosszabb időn át munkál­kodó részletpróba lett volna szük­séges. De van az idézett ellenvé­leménynek egv másik hátulütője is: az ilyen kritikák mögött egy multi 115

Next

/
Thumbnails
Contents